Erős üzenet a mai világban – Interjú Martin Jungéval, az LVSZ új főtitkárával

– A nagygyűlés idén Stuttgartban ülésezett. Hogyan érezte magát Stuttgartban, hogyan értékeli Németországot vendéglátóként?

– Nem csak én, hanem a delegáltak és a vendégek is le voltak nyűgözve a Württembergi Protestáns Tartományi Egyház vendégszerető gondoskodásától. A sok közös istentisztelet Stuttgartban és környékén; a találkozások a nyitott és érdeklődő emberekkel; az egyház fontos jelenléte, aktivitása, szerepvállalása, különös tekintettel a stuttgarti bűnvallásra – mindezek maradandó és pozitív benyomást hagytak bennem. A Német Nemzeti Bizottság és a Württembergi Protestáns Tartományi Egyház kiváló vendéglátók voltak.

– Az LVSZ nagyon különböző lutheránus egyházakat tömörít egy fedél alatt. Hogyan értékeli ezeket a különbségeket?

– A Lutheránus Világszövetség tagegyházainak különbségét tekintve mély hálát érzek Isten iránt. A XVI. századi reformáció világpolgárrá nőtte ki magát. A lutheránus egyházak a világ minden pontján megvetették lábukat és jelentős inkulturációs folyamaton mentek keresztül. A világméretű lutheránus közösség színessé vált, éppúgy, ahogyan Isten teremtett világa is a maga nemében színes. Számomra ez egyértelmű jele Isten népe iránti szerető és védelmező gondoskodásának.

– Konfliktus van azonban a nők ordinációja tekintetében. Néhány LVSZ egyházban nem szentelnek fel nőket lelkésszé, önnek azonban tudomásunk szerint épp egy lelkésznő volt a mentora. Hogyan fog ezzel a problémával foglalkozni?

– Úgy gondolom, hogy az LVSZ világos irányt határozott el a nők ordinációjával kapcsolatban és ezt Stuttgartban újra meg is erősítettük. Az LVSZ üdvözli a nők ordinációját és ezt elérendő célként látja. Ez az az irány, amely felé az LVSZ tagegyházak közösen szeretnének elmozdulni.  De ezt nem olyan módon kívánjuk elérni, hogy az egyes tagegyházak belső teológiai és kulturális érési folyamatát ne vennék figyelembe.
Az LVSZ missziói dokumentuma „Misszió kontextusban” címmel nagy jelentőséget tulajdonít a kísérés fogalmának. Ez a fogalom az LVSZ egyházainak közösségét is áthatja. A kísérés bátorítást, dialógust és véleménycserét jelent.
Az utóbbi időben néhány egyház, akiknél pár éve még nagy nehézségek merültek fel a témával kapcsolatban, ma már mégiscsak engedik a nők ordinációját. Újra és újra átélhetjük, hogy egyedül az a tény, hogy a nők ordinációjáról beszélünk, vagy például ha egy nőket nem ordináló egyház mégis lelkésznőt fogad vendégprédikátorként, fontos folyamatokat indíthat el. Hogy ezt lehetővé tegyük, az továbbra is a Lutheránus Világszövetség szerepe lesz.

– Hogyan látja a kisebbségi egyházak (például Kelet-Európa lutheránus egyházainak) szerepét az LVSZ-ben?  

– Én magam is egy kisebbségi egyházból jövök. Ott átéltem, hogy gyakran nem egyedül a tagok száma fontos ahhoz, az adott egyházra felfigyeljenek, értékeljék azt. Mindig is arról van szó, hogy az adott egyháznak mekkora a hozzájárulása a társadalom számára. Ha Kelet-Európa egyházaira gondolok, arra, hogy milyen kemény körülmények és korszakok között kellett ellenállniuk, vagy arra, hogy azóta mi mindent értek el és építettek újjá, vagy arra, hogy ma milyen szerepet vettek át (diakóniai intézmények felépítésével), akkor elmondhatom, hogy bizonyságtételük túlmutat saját határaikon.
Ezeknek az egyházaknak fontos tapasztalataik vannak, saját tudással és képességgal rendelkeznek, amely az LVSZ más egyházai számára is jelentőséggel bír.
Nincsen olyan egyház, amely túlságosan kicsi lenne ahhoz, hogy más egyházaknak ne tudna adni valamit és nincsen olyan egyház, amely túlságosan nagy és hatalmas lenne ahhoz, hogy ne fogadhatna el ajándékokat a kisebbektől. Ezért számomra fontos, hogy a kisebbségi helyzetben lévő egyházak aktív szerepet vállaljanak az LVSZ életében. Ez mindenképpen gazdagodást ad.

– A  nagygyűlésen a világ mindenféle problémájáról szó esett. Mi volt mégis az ön számára Stuttgart fő üzenete?

– A végkövetkeztetésekben és az üzenetekben valóban sokféle probléma került megemlítésre. Szervezeti problémákat látok azonban, amelyek ebbe belemennek. Egyidejűleg azonban nagy örömmel látom, hogy az LVSZ tagegyházak nem akarnak elfordulni a világtól és az abban lévő szükségektől és nem akarnak csak a belső ügyeikkel és saját témáikkal foglalkozni. Az LVSZ hű marad diakóniai profiljához és ez szintén jó így. Ha azonban emlékezetünkbe idézzük, hogy a nagygyűlés mennyire félreérthetetlenül egyértelművé tette azt, hogy az LVSZ továbbra is ökumenikus elhívását kifejezésre szeretné juttatni, akkor világossá válik az, hogy az LVSZ dupla felelősséggel viseltetik, hiszen egyrészről a világ iránt, másrészről pedig az egyház iránt is felelősek vagyunk. Számomra ez egy rendkívül erős üzenet a mai világban.

– Hogyan látja az LVSZ-t 2017-ben?

– Az alkalom minden bizonnyal lehetőséget fog adni arra, hogy ökumenikusan is dialógust folytathassunk, és azokat a fejlődési irányokat lefektessük, amelyek a lutheránus reformáció öt évszázada során történtek.
Egy olyan LVSZ-ben reménykedem, amely önértékelését és egyházi közösségét tovább fogja mélyíteni, és amely továbbra is feladatának fogja tartani azt, hogy ezt az értelmezést gyakorlatilag is kifejezésre juttassa.
De különösen is két dologban reménykedem: először is abban, hogy az LVSZ többcentrumú önértelmezést alakít ki, amely azonban egy olyan rendszerbe foglalva működik, ami nem egy mindig definiált centrumhoz kötődik, hanem sok centrumnak esélyt adva, azok által gazdagodva értelmezi önmagát.
Remélem továbbá, hogy az LVSZ további kompetenciákat alakít ki a traszkontextuális teológiai és kulturális párbeszédben. De mindezt nem világtól távol álló módon, hanem továbbra is a világ felé és annak szükségletei felé fordulva.