D. Szebik Imre: „Az ökumenében mi evangélikusok töltjük be a híd szerepét!”

- Hogyan telnek a nyugdíjas évek?

- Mozgalmasan. Négy területen tevékenykedem még mindig. Először is az Ökumenikus Tanács elnökségi feladatát végzem, emellett a második terület, hogy a Bibliatársulati Alapítvány- és a Magyar Bibliatanács elnöke is vagyok. A harmadik, hogy az én kezdeményezésemre beindítottunk egy gyülekezeti munkásképzőt Piliscsabán, olyan személyeknek, akik a lelkészek kinyújtott kezei lehetnek bizonyos területeken. A gyülekezeti lelkész bízza meg őket feladatokkal, és ehhez adunk egy kilenc napos alapképzést, ami három hétvégi elfoglaltságot jelent. Tavaly (2007-2008) volt az első évfolyam, és 2008. novemberében indult a második, amelynek folytatása idén februárban, és márciusban lesz.

- Mik a fő tantárgyak?

- Bibliaismeret, ószövetség, újszövetség az alap. Szeretnénk megtanítani az érdeklődőknek, hogy a Bibliát hogyan kezeljék, forgassák. Természetesen egyháztörténeti rész is van, és ami nagy hangsúlyt kap az pedig az, hogy megtanítsuk, hogyan viselkedjenek bizonyos szituációkban, emberi kapcsolatokat hogyan tudjanak teremteni.
Szimulálunk helyzeteket, hogy ha elmegy egy családhoz, konfirmációra hívogatni, akkor hogyan viselkedjen, mit mondjon. Lelkészi szolgálatom alatt háromszor sajnos velem is előfordult, hogy hol udvariasabban, hol keményebben, de tudatták velem, hogy persona non grata (nemkívánatos személy) vagyok náluk és kitessékeltek a lakásból. Ezzel most is számolni kell. Meg kell beszélnünk, mi a teendő egy ilyen helyzetben.
Az is problémát jelenthet, ha a házastársak közötti feszültség nagyobb gond, mint a gyerek konfirmációja, így előbb a szülők közötti konfliktust kell rendezni. Észre kell mindig venni, hogy abban segítsünk, ami az elsőszámú problémát jelenti.

- Milyen összetételű a jelentkezők köre? Kik tartják az előadásokat?

- A jelentkezők többségükben érettségizettek, és főiskolát vagy egyetemet végzett személyek. Tavaly 75-en voltak, jelenleg 45-en járnak. Az előadásokat pedig lelkészek, teológiai tanárok tartják.

- Eddig három területet említett, mi lenne a negyedik elfoglaltság?

- A Lutheránus Világszövetség (LWB) és a GEKE (Gemeinschaft Evangelischer Kirchen in Europa) szervezésében van egy project, amely az Emlékezet Gyógyítása nevet viseli (Healing of Memory - HoM). Ezt egy német Dieter Brandes nevezetű lelkész szervezi és a feladat az, hogy a Magyarországot körülvevő egyházakkal megbékéljünk, azaz a történelmet újraépítsük. Volt már három gyűlés, Nagyváradon, Nagyszeben és Szatmárnémetiben. Temesváron lesz a következő. Ezekre a találkozókra meghívjuk az egyházak vezetőit ökumenikus szinten és a zsidókat is, mindkét oldalról, tehát magyarországi és romániai oldalról is. Az ilyen határmenti találkozón mindenki elmondja, hogy mi a gondja. Ebben képviselem én a magyar egyházakat. Egy évben egy vagy két ilyen találkozó van.

- A találkozók milyen eredménnyel végződtek?

- Megfigyelhető a kölcsönös egymás felé közeledés. Nagyváradon például a baptista egyházelnök és a görög katolikus püspök is nyilvánosan bocsánatot kért mindenkitől, akit megbántott. Az ilyen szép, egymás felé nyitás és lépésről lépésre haladás lenne a cél. Nagyon fontos, hogy az egyházak képviselői leüljenek egymással, hiszen például Romániában még Ökumenikus Tanács sincsen, így jó lenne, ha ezekben a környező országokban is kiépülnének ezek a tanácsok, hogy ilyen szervezeti keretek között is rendszeresen lehetne egymással találkozni, és bizonyos kérdésekről párbeszédet folytatni, a problémákat kibeszélni, még mielőtt a helyzet végleg elmérgesedne. Eddig azonban sajnálatos módon túl nagy hajlandóság nem mutatkozott. A probléma az, hogy ezeken a területeken túl nagy az ortodox egyház, több püspökségük van és egy Ökumenikus Tanács nem lenne elég az ország nagyságához képest. 23 millióan vannak, így minden püspökség területén legalább egy tanácsot létre kellene hozni, hogy a munkája effektív és hatékony legyen. Ha Szatmárban valami történik, és azt Bukarestben kell megbeszélni, az rendkívül nehézkes, márpedig Bukarest a fővárosuk, ezért ha ott egy főtanács létre is jönne valamikor, mellette mindenképen altanácsokat kellene az egyes területeken létrehozni.

- Egy Ökumenikus Tanács létrehozásának mik a feltételei?

- Minden oldalról készségnek, és akaratnak kell lennie, szándékkinyilvánításnak, hogy minden felekezet részéről akarják ezt. Erdélyben gyakorlatilag ez az ortodoxokon múlik. A Healing of Memory alapítványi kuratóriumának egyik alelnöke vagyok, így ebből a tisztségemből is szorgalmazom az előrelépéseket. Ha az Emlékezet Gyógyítása egyházi párbeszédéből később létre lehetne hozni egy Ökumenikus Tanácsot, akkor az már nagy előrelépés lenne.

- Van tennivalója, munkája bőven. Tulajdonképpen kimondhatjuk: mégsem vonult vissza…

- Igen, ezen a négy, mondjuk úgy „harci területen” még aktív vagyok, és emellett persze prédikálni is szoktak hívni. Nem lett volna jó, ha leteszem teljes mértékben a korábbi püspöki szolgálatot, amelynek eleve volt egy nagy svungja, kiépült kapcsolatrendszere, itthon és külföldön egyaránt. Ezeket szeretném még kamatoztatni.
Tudja, miskolci lelkész koromban tapasztaltam még azt, hogy egy csomó értelmiségi mérnök férfiember 60 évesen nyugdíjba ment, majd után 62-63 éves korában úgymond meghalt. A nőknél ez a leépülés nem tapasztalható annyira, mert ők folyamatosan végeznek valamit, elfoglalják magukat. De a férfiak két-három év alatt belepusztultak a semmittevésbe, abba, hogy nem volt semmi feladatuk.
Kettő feladatot mondhatom úgy is, hogy én találtam ki magamnak, az egyik a gyülekezeti munkatársképzés, a másik meg a Healing of Memory, ami régi kapcsolatokból adódó tisztség. Az Ökumenikus Tanácsi és a Bibliatársulati megbízatások már aktív szolgálati időmben is megvoltak. Persze valahol jó, hogy átnyúltak a nyugdíjas évekbe is és épp idén meg is hosszabbították az Ökumenikus Tanácsi elnökségemet. Gondolom nem csak gyógyító célzattal hosszabbították ezt meg, hanem mert elfogadták az én ténykedésemet. Lássuk be, aktív püspökként ennyi időt nem tudtam ezzel foglalkozni, és most sokkal hatékonyabb vagyok e téren.

- Mik a tapasztalatai a magyarországi ökumené területén? Van fejlődés, változás az egyházak egymáshoz való viszonyában?

- Az ökumenének szentelt idő mindenképp hasznos, mert sajnos egyelőre még több a széthúzó erő, mint az összetartó. Azt szokták mondani, hogy a jó barátságot is erőltetni kell, és ebben a munkában mi evangélikusok töltjük be a híd szerepét.
Valljuk be: a katolikus testvéreink ragyogóan megvolnának magukban, elég nagy egyház az övék, és teológiájukból is következik, hogy magukat tartják az Egyháznak. A reformátusok is súlyuknál fogva, taglétszámukat tekintve elég jelentős erőt képviselnek Magyarországon.
A mi híveink 90 százaléka azonban vegyes házasságokban él, tehát nekünk létszükségletünk, hogy az ökumenét komolyan vegyük, mert ezzel is építjük a házasságokat, az emberi kapcsolatokat. Híveink, gyerekeink óhatatlanul benne élnek áttételesen egy másik egyházban is, következésképpen az egyházunk és az egyházak útja egymáshoz kapcsolódik, mint a fogaskerekek. Az evangélikus egyház nem engedheti meg magának sem azt, hogy elszigetelődjék, sem azt, hogy ne legyen jó viszonyban a többi egyházakkal, akiknek a híveit szintén pásztorolja is.
Ha egy evangélikus lelkész elmegy egy családhoz, akkor nem fogja azt mondani, hogy a katolikus addig menjen ki a konyhába, amíg az evangélikussal beszélget, sőt az a jó, ha együtt tud velük beszélgetni és az is jó, ha később eljönnek együtt a mi istentiszteletünkre is. Ha egy család nagy ünnepkor felkerekedik, akkor eldönti, hogy ide jönnek, vagy oda mennek, és sokszor az evangélikushoz mennek, sőt sokan úrvacsoráznak is más felekezetűek nálunk. Ez ekléziológiai szükségszerűség, és megfelel az újszövetségi jézusi elvárásoknak is. Az ökumenében a többi egyház sokszor olyan, mint a kő, addig kell lökdösni, amíg végül megmozdulnak. És a mi feladatunk lökdösni őket.

- Az elmúlt év a Biblia éve volt. Hogyan értékeli a lezajlott eseményeket?

- Ilyen széleskörű ökumenikus összefogást még nem tapasztaltam, mint amilyen a Biblia éve kapcsán volt. Természetes volt mindenki számára, hogy a rendezvények felekezeteken felülállók voltak. Istentiszteletek, előadássorozatok, kiállítások, mindenféle alkalom volt, így leszögezhetjük, hogy az ökumené legtermékenyebb éve volt a tavalyi. Ebben az esztendőben azt szeretnénk elérni, hogy 2010 az ökumené éve legyen, de ez egyelőre még nem jött létre.