A döntést csak én hozhatom meg – Interjú Franklyn Grahammel
Ha egy kicsit bátrabb, talán megváltoztathatta volna a világtörténelmet? Franklin Graham nagyon bánja, hogy amikor közvetlenül a szeptember 11-i terrortámadás után ott volt Bush elnök mellett és szólhatott volna valamit a második iraki háború ellen. Nem tette. A nagy hatású evangéliumi prédikátor, Billy Graham fia június elején Budapesten járt a Reménység Fesztiválon, ahol közel 40 000 embernek beszélt. Ez alkalomból adott exkluzív interjút a Képmásnak. Forrás: kepmas.hu, szöveg: Krúdy Tamás
– Az édesapján kívül ki gyakorolt még nagy befolyást önre?
– Az édesanyám óriási hatással volt az életemre. Édesapám rengeteget utazott, anyám viszont mindig jelen volt, ő tartotta össze a családot. Nagyon erős személyiség volt, belőle származott az az energia, amiből az apám táplálkozott. Nagyszerű volt a humora, amit külön nagyon szerettem benne. Imádott megtréfálni embereket, engem is, a testvéreimet is, apámat is, de a hozzánk érkező vendégeket is. Jó volt vele lenni egészen a legutolsó pillanatig. Emlékszem, röviddel a halála előtt én éppen egy börtönt látogattam meg a Louisiana állambeli Angolában, ahol a rabok munka gyanánt koporsókat készítettek. Nagyon egyszerűeket, olcsó fából egy kis kereszttel a fedelükön. Amikor ezt megláttam, mondtam, hogy vennék egyet. Kérdezték, mire lesz, mondtam, hogy inkább kettőt vennék, egyet az anyámnak, egyet az apámnak, mindketten benne vannak már a korban. Szóval megvettem a két koporsót és hazavittem őket. Édesanyám akkor már ágyhoz volt kötve és eléggé gyenge is volt, én pedig bementem a szobájába és mondtam, hogy vettem neki valamit. Megkérdezte, hogy mi az. Mondtam, egy koporsó. Mégpedig olyan, amit egy börtönben gyilkosok készítettek, akiket Jézus a vére által szintén megváltott az örök életre, és akik ezt meg is értették, megbánták bűneiket, megtértek, most már keresztények és egy asztalosműhelyben dolgoznak. Mire édesanyám csak annyit mondott: „Hú, szuper! Köszi!” Abban a koporsóban is temettük el.
– Lyndon B. Johnsontól kezdve az összes amerikai elnököt személyesen ismerte/ismeri. Ki volt közülük spirituális beállítottságú?
– Reagan elnök mély lelki ember volt, ifjabb George Bush szintén. Egy este a Fehér Házban díszvacsorán vettünk részt, amit ifjabb Bush elnök édesapám születésnapjának tiszteletére adott. Ő az elnök és Laura Bush asztalánál foglalt helyet, én egy másik asztalnál ültem, de rajtunk kívül még sok lelkipásztor vett részt az eseményen. Amikor az étel megérkezett, Bush elnök felállt és a következőket mondta: „Most bizonyára mindenki azt várná tőlem, hogy felkérjem valamelyik lelkipásztort, hogy mondjon asztali áldást, de ezt most én szeretném megtenni”, és egy nagyon szép imádságot mondott. Csak Isten ismeri biztosan ezeknek az embereknek a szívét, de azt hiszem, hogy Reagan elnök őszintén és mélyen hívő volt, és idősebb George Bush-nak is komoly hite van.
– És követett el politikai baklövést is?
– Rengeteget, de ezekről nem szívesen beszélek. Mondtam is és tettem is olyan dolgokat, amiket talán nem kellett volna, de leginkább mégis azokat bánom, amiket nem mondtam vagy nem tettem, pedig kellett volna. Közvetlenül 2001. szeptember 11. után együtt voltam Bush elnökkel. Ott volt még sok tábornok, politikus, az országunk számos vezetője és azóta is bánom, hogy akkor nem mondtam valamit Irakkal kapcsolatban. Sokat járok a Közel-Keletre, fel kellett volna szólalnom, hogy nem Irak az ellenség, hanem az iszlám radikálisok. Akkoriban nagy nyomás nehezedett a vezetésre, hogy támadja meg Irakot, és én azóta is bánom, hogy ott és akkor visszafogtam magam és nem mondtam semmit.
A teljes interjú a Képmás júliusi számában olvasható.
