„Nyitott ajtót adtam eléd...” – Könnyed nyáresti bekapcsolódás Pusztaföldváron

Létrehozás: 2009. június 28., 13:35 Legutolsó módosítás: 2009. június 28., 13:43

Pusztaföldvár – Rendhagyó éjszakára várja a pusztaföldvári gyülekezet az érdeklődőket július 24-én. A Nyitott templom éjszakájával nem titkoltan azokat is szeretnék megszólítani, akik eddig valamilyen oknál fogva soha nem lépték át az Isten háza küszöbét. Lászlóné Házi Magdolna, a Békés megyei falucska evangélikus lelkésze ismertette a program részleteit. Interjú és fotó: László Jenő Csaba

 
 
„Nyitott ajtót adtam eléd...” – Könnyed nyáresti bekapcsolódás Pusztaföldváron

Lászlóné Házi Magdolna

– Be kell látnunk: a hagyományos keretek között működő egyház létszámban és anyagiakban egyaránt rohamosan fogy. Pusztaföldváron is kitemettük azokat a templomos idős embereket, akik három évtizede vasárnapról vasárnapra meghallották a harangszót, és rendszeresen hallgatták az igét. Ki kell mennünk az emberek közé, ha ők nem jönnek maguktól. Arra is rájöttünk, hogy a hagyományos gyülekezeti alkalmak mellett rendhagyó, lendületesebb programokat is kell szerveznünk. Jó példa erre a pünkösdhétfő: ezen az ünnepnapon hosszú ideig nem is tudtunk istentiszteletet tartani. Az idén viszont több mint félszázan ünnepeltünk együtt könnyűzenés istentiszteleten, az ünnepet pedig közös vacsorával zártuk. Hasonló meggondolásból rendeztük meg tavaly júliusban a Nyitott templom éjszakáját is.

– Múzeumok éjszakájáról rendszeresen hallani, a különleges templomi éjszaka kevésbé elterjedt...

– Valóban, bár több nyugat-európai országban mozgalom lett az ehhez hasonló programsorozat és nálunk is rendeztek már katolikusok templomi éjszakákat a fővárosban. Kétségkívül a Viharsarokban mi vagyunk az elsők.

– Milyen programokkal várják az érdeklődőket?

Célunk, hogy minél színesebb, lendületesebb programot kínáljunk úgy, hogy természetesen mindvégig rámutassunk: Jézus Krisztus a világ világossága, aki képes megvilágítani nemcsak az éjszakánkat, hanem elcsüggedt, válságos mindennapjainkat is. Tavaly nagy sikerű koncertet adott az orosházi Immánuel zenekar, ezért az idén is őket hívtuk el, 19 órától zenélnek templomunkban. A koncert után – még mindig az Immánuel szolgálatával – könnyűzenés istentiszteletet tartunk, amelynek liturgiájában földvári fiatalok is részt vesznek. Az idei vendég igehirdető Nagy Zoltán, Békéscsaba-Erzsébethely fiatal lelkésze. Este 9 óra után Kis éji zene címmel Alföldi Csaba ad egy mini orgonakoncertet, kihasználva azt, hogy kitűnő hangszerrel rendelkezik templomunk. Az orgonahangverseny után egy meglepetés-mozit vetítünk, nem sokkal éjfél előtt pedig gyertyafényes éjszakai áhítattal zárjuk a programot taizéi énekekkel. Mindezek mellett megtekinthető egy fotókiállítás is, a toronyba vezető csigalépcsőt pedig mécsesekkel megvilágított gondolatösvénnyé alakítjuk, amelynek idén az Adósságspirál elnevezést adtuk. A templom érkezők játszhatnak is: a gyerekek megkereshetik a templom egerét, a nagyobbak pedig egy-egy rossz tulajdonságuk kezelésére kaphatnak bibliai útmutatást célba dobással. A templomot és környezetét különleges fényekkel, mécsesekkel, fáklyákkal próbáljuk még különlegesebbé tenni. Kicsiny gyülekezetünk tagjai pedig némi harapnivalóval készülnek.

– Sokan meghallották tavaly a hívást? Egyáltalán kik látogattak el a nyitott templomba?

– Nagyszerű volt látni, hogy a tavalyi istentiszteleten olyanokat is megáldhattunk egy-egy igével az oltár előtt, akik talán még soha nem vettek részt gyülekezeti alkalmon. Rájuk gondolva fogalmaztam azt meg, hogy mi itt könnyed nyáresti kikapcsolódás helyett könnyed nyáresti bekapcsolódást nyújtunk: bekapcsoltuk őket gyülekezetünk életébe. Örültünk annak is, hogy a környező településekről is vendégül láthattunk testvéreket. És nem utolsó sorban óriási élményt jelentett a gyülekezeti tagoknak is, megtapasztalhatták, hogy a Szentlélek segítségével, összefogva egy egész estés programot rendezhettünk.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben