„Csodálatos élmény volt történelmet élni...”

– Egyházfőtanácsos asszony, érdekes volt hallgatni a nyitó estén mondott köszöntő szavait. Az itt töltött napok alatt, többekkel beszélgetve úgy tűnik: mindenkinek van személyes élménye, benyomása, ami annál is érdekesebb, mert ki a vasfüggöny egyik, ki a másik oldalán élte át. Ezekből a részekből áll össze az egész. Ausztria, földrajzi helyzeténél fogva a határnyitás pillanatában igen fontos szerepet kapott, fogadnia kellett a menekülőket, a nyugatra távozókat. Milyen színesen, élénken emlékszik a '89-es eseményekre?

– 1989 az én korosztályom számára maradandó emlékekkel teli év. Máig emlékszem a Kirchentag témájára, amelyet az elmúlt húsz év igazolt: „Az én időm Isten kezében van.” Ebben az időben nem Bécsben, sőt nem is Burgenland tartományban voltam, de természetesen a televíziós és rádiós híradásokból élénken követtem az eseményeket. Amit ott láttam, hallottam, nagyon figyelemfelkeltőek voltak. Megjegyezném, hogy rengeteg Trabant hagyta el a határt és vonult Ausztrián keresztül Nyugat-Németország felé. Azt is megtudtuk, hogy Salzkammergutban álltak meg a konvojok egy kis pihenőre, hogy feldolgozzák a megrázkódtatást, az átélt nehéz napokat. Feltűnő volt az is, hogy nem csak NDK-s, hanem román rendszámok is feltűntek az autókon, mégpedig igen nagy számban. A júniusi három órás határnyitás és az augusztusi események mellett meg kell még említeni a novemberi történelmi napokat: a berlini fal lebontását. Éppen akkor magam is Berlinben tartózkodtam, és jól emlékszem: a férjemmel arról beszélgettünk, hogy ez korábban elképzelhetetlen lett volna! Megrendített a történések váratlansága is. Senki nem számított rá akkor, hogy ez meg fog történni. Az, hogy nemzetek így találkoztak, ilyen formában – nos, szinte kirázott a hideg a szó jó értelmében véve (mosolyog). Összességében elmondhatom: csodálatos élmény volt osztrákként is megélni, és ízelítőt kaptunk már akkor abból, milyen lesz, milyen lehet az egyesült, határok nélküli Európa. Történelmet éltünk át, ami ritkán adatik: hogy az ember felismerje ezt a hétköznapok sodrában...

– Egyházfőtanácsos asszony, miért fontos, hogy ne csak politikát, történelmet lássunk az eseményekben, hanem Isten keze munkáját? Miért érzi fontosnak, hogy itt, most, mi mindannyian evangélikusok, hálát adni, emlékezni gyűltünk össze?

– Valóban, noha a politikai elemek a meghatározóak, és az idejövetelünk előtti héten politikusok, államférfiak is megünnepelték ezt az eseményt, örülünk annak, hogy az egyházak is lehetőséget kaptak ebben a csodálatosan szép városban a hálaadásra, ünneplésre, emlékezésre. A bajor-magyar evangélikus testvérkapcsolatban évente amúgy is szokás az összegyülekezés, találkozás, de idén a határnyitás húsz éves évfordulója kapcsán az osztrák evangélikus egyház is szerepet kapott. Azért is, mert annak idején nagy vendégszeretetről tettek tanúbizonyságot, amikor elsősorban a burgenlandiak befogadták az NDK-ból érkező menekültek tömegeit. Nyitottan és szívélyesen. Nem tudom határozottan állítani – sajnos –, hogy most, 2009-ben is ugyanez a vendégszeretet fogadná-e őket... Ki tudja, lehet hogy igen, lehet, hogy nem... De az akkori helyzet nagyban befolyásolta, illetve megmozdította az emberek lelkét, segítőkészségét, és vendégszeretetre, testvéri szeretetre indította őket.

– Hogyan élhetünk igazán jól a szabadsággal, azzal, ami húsz éve elkezdődött a határok lebontásával, s mára szinte teljesen megvalósult – s bár közben sok célunkat, vágyunkat elértük –, mintha belül közben új határok és kordonok épültek volna, ahogy erre többen is utaltak a beszélgetések során...? Az Istentől kapott ajándékot, a szabadságot hogyan tudnánk nap mint nap igazán megbecsülni, és hálával élni vele?

– Ez az emberiség egyik legrégebbi kérdése: mi a szabadság, kitől ered, hogyan lehet vele helyesen és jól élni. Két dolgot kell megemlíteni a szabadsággal kapcsolatban. Először is: „szabadság” én és a felebarátom között van. Ahol az én befejeződik, ott kezdődik a felebaráté. Nem csak az én (mint személy vagy akár egy nép, egy nemzet) szabadságom, az én akaratom, az én gondolatom létezik, mert a másiké is ott van, s erre tekintettel kell lennem. A szabadság sosem jelentheti azt, hogy a másik ember rovására, kárára élem meg a magamét.
A másik fontos gondolat pedig az, hogy a szabadság a helyem megtalálását is jelenti a világban. Ez is a szabadság egyik jellemzője. Ez mobilitást jelent, amivel élni annak a célnak az elérése érdekében szükséges, hogy megtaláljam a helyem a világban, ki tudjak teljesedni, megtaláljam a feladatomat, kiéljem az adottságaimat, de ennek a határait is pontosan érzékeljem. Saját magamat és a másikat is szolgálnom kell azokkal az adottságokkal, amelyeket Istentől kaptam. A szabadság: otthonra találni, de otthont, védettséget, oltalmat adni adott esetben a másik embernek is a világban. Ennek csodálatos példája volt a húsz évvel ezelőtti esemény.

– Ugyan van még egy határ, amely nem tűnt el ember és ember között, mégis, sokat tehetünk, hogy nyitogassuk, bontogassuk: ez a nyelvi határ. Ezért engedje meg, egyházfőtanácsos asszony, hogy olvasóink nevében is viszonozzam gesztusát, a szép magyar kiejtéssel mondott evangélikus köszöntését, ekképp: Feste Burg ist unser Gott!