„Az alapérzés nem változott” – Interjú dr. Rück Andrással, a Kelet-békési Egyházmegye felügyelőjével

Létrehozás: 2012. június 29., 11:24 Legutolsó módosítás: 2012. június 29., 15:59

Békéscsaba – 2012. június 24-én Békéscsabán iktatta be hivatalába a Kelet-békési Egyházmegye elnökségét Gáncs Péter püspök. Ennek kapcsán dr. Rück András felügyelővel beszélgettünk. Forrás: del.lutheran.hu. Szöveg és fotó: Boda Zsuzsa

– Harmadszor választották meg egyházmegyei felügyelőnek. Milyen érzéssel tölti ez el?

– Az alapérzés nem változott – az elhívás örömét és szolgálatra küldés vállalását jelenti. Az énekelve elimádkozott „Jövel, Szentlélek Úristen”, a püspöki kézrátétel, kézfogás és testvéri csók számomra Krisztus munkáját jelenti.

A kérdését korrigálva nem harmadszor, hanem negyedszer választottak meg egyházmegyei felügyelőnek. Először még fél ciklusra a múlt században. Számomra különösen emlékezetes volt ez az első iktatás, amikor két olyan nagy formátumú „tölgyfa” felügyelő látott el útravalóval, mint Frenkl Róbert, egykori kórélettan tanárom, és Sólyom Jenő.

Mostani beiktatásom Gáncs Péter püspök merész választású metaforájától lesz emlékezetes; Péter és András, a két első tanítvány példáját állítva esperes és felügyelő elé (persze tudjuk, hogy nevünk egyezésén kívül csak esendőségünk hasonlatos hozzájuk). Hálás vagyok, hogy két nagy munkabírású esperesnek – Táborszky Lászlónak és Kondor Péternek – lehettem és lehetek szolgatársa, imádkozó kísérője, bizalmas meghallgatója. Az első korából adódóan apám lehetett volna, a másik akár fiam is lehetne. Habitusuk, mesterségbeli fogásaik, attitűdjeik különbözőek, de elkötelezettségük és hitük példamutató. Táborszky László édesanyámat készítette a végső, hosszú útra, majd eltemette, Kondor Péter pedig édesapám sírjánál volt vigasztaló.

– Kérem, értékelje az elmúlt ciklust! Milyen örömök és bánatok jellemezték a Kelet-békési Egyházmegyét?

– Az öröm és bánat minden gyülekezet és egyházmegye életében külön és együtt is jelentkezhet. Bölcs tanácsadással, egyensúlyteremtéssel, hittel és elkötelezettséggel nemes feladást jelentenek. A megye spirituális értékelését meghagyom esperesi válaszra.

Megnyugtatóan korrekt eljárásokban lezárultak ingatlanügyeink. Ha nem is jutottunk valós értékükhöz, a kárpótlással sok segítséget kaptunk, úgy gondolom, jól is sáfárkodunk vele.

Békéscsaba legszebb helyén, a folyóparton az országos egyház kollégiumot vásárolt – sportudvarral, szolgálati lakással és egy vidéki kúriának illő villával ékesítve. A békéscsabai gimnázium megvásárolta a szomszédos iskola épületét, ahol szeptembertől két osztállyal indul az általános iskolai képzés, jövőre pedig az óvoda. A mezőberényi szlovák és német gyülekezet felkarolta az önkormányzat által egyházi kezelésre felkínált kéttannyelvű gimnázium ügyét; ősztől közel hatszáz diákkal indul a mezőberényi Petőfi Sándor Gimnázium.

– Egyházmegyei felügyelőként melyek az elkövetkezendő hat évre szóló tervek, elképzelések? Tervez-e újításokat megyei szinten? Gondolok itt például regionális találkozókra, az új gyülekezeti felügyelők, tisztségviselők összehívására.

– Az elkövetkező hat évre már nem tervezek, egyházi törvényeink a felügyelők életkorát 70 évben korlátozzák. (Testi-lelki-szellemi alkalmasság már csak praktizáló orvosnak vagy nota bene köztársasági elnöknek elegendő.)

Ha az egyházmegyét vitorlás hajónak képzeljük, kevesebb munka vár rám a fedélzeten, talán többet tehetek „tőkesúlyként”, mint stabilizáló erő.

A tegnapi napon az egyházmegye közgyűlése újra zsinati küldöttnek választott, és az igazgatótanácsi munkát is továbbra is jó szívvel vállalom.

Az elmúlt ciklusban a kerületi felügyelő által szervezett regionális felügyelőkonferenciák sok segítséget jelentettek, gondolom, a következő években is nagyszámú résztvevőre számíthatunk egyházmegyénkből is.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben