Tudom, amit tudok
Egy valamit tudok biztosan, azt hogy nem tudok, semmit – mondja Szókratész. Ezen gondolkozom egy ideje, hogy mit is tudok és mi is a tudás? Mi az ismeret? Van-e különbség ideológiai, gondolati tudás között és tapasztalati tudás között? Amit valamilyennek vélek, az valóban olyan is vagy csak az én fejemben olyan? És, amit valamilyennek tapasztalok, az igaz mindenre és mindenkire vagy csak az én személyes élményeim ezek? Szöveg: Kadlecsik Zoltán
Pörögnek a kérdések, filmek játszódnak a szemem előtt. Mit hittem igaznak két éve és mit vélek valósnak most? Megrémiszt néha, hogy mennyi mindenről van most tudásunk és mennyi minden lett bizonytalan ezáltal. Onnantól kezdve, hogy milyen a Föld, mennyi egy emberöltő, melyik vallás az igazi, mi van a tudatomban és mi van alatta? Mi az egészség, mitől leszek beteg, hogy tör rám a siker és siker-e az, amit ma sikernek nevezünk? Hogy kell felöltözni a piacon és miért fontosabb ma a dress code, mint a portéka? Mikor kamatoztatja az ember jól az értékeit? Ha dolgozik napi tizennégy órát, mert ilyen ez az élet, vagy ha elköltözik egy tanyára és kecskefejés közben énekel a családjával? Úgy gondolom ma még inkább igaz, amit Paul Tillich teológus írt a 20. században, hogy az ember elidegenedett az élettől. Idegen az ember az embertől, idegen a tudás az embertől, elidegenedett az ember saját magától is. Ami nekem, az én fejemben leginkább és legnagyobb kérdés, hogy nem idegenedett-e el az ember az elidegenedéstől is? Mert hát valóban olyan sok a bizonytalanság, főleg, ha tudja nézni az ember az elmúlt pár száz évet. Egyik ideológia váltja a másikat, egyik érték megelőzi a másikat, egyik ember kicseréli a másikat. Lehet, hogy ez a normális és az új szelek hozadéka ez és a változás ezzel jár, mégis a kérdés bennem megmarad, a változás újdonsága bennem is meg van-e vagy csak a világ változik én meg idegen maradok benne? Idegen ez a világ vagy otthonosan mozgok benne? Na, most kellene valami frappánsat, okosat írni. Idegen a világ vagy otthonos? Azt kell, hogy mondjam, hogy nem tudom. Egyet tudok. Hogy tudom, amit tudok. Ez az egy van nekem, aztán viszel-e belőle valamit, valami otthonosságot, azt nem tudom és nem is vagyok biztos benne, hogy kell vinned belőle. De az a saját, egyéni tapasztalatom, hogy annyira vagyok idegen a világnak, amennyire idegen nekem a világ. Persze itt jöhet a következő, kézenfekvő kérdés. Mennyire idegen ez a világ? Azt kell mondanom, hogy eléggé. Nem ismerem jól, nem értem sem a világot, sem az embereket, és még saját magamat sem benne. Ami tovább visz, mindig és mindig az az, hogy szeretném megismerni ezt a világot, mert idegen, és szeretném megismerni ezt a világot, mert szeretem, mert ebben a világban élnek a testvéreim, ebben a világban élnek a nők, akikkel megismerkedtem és ebben a világban élnek a barátaim is, tanáraim és szüleim emlékei is. Ebben a világban élek én is, aki alkotni is tud és örülni a téli plusz 12 foknak. És ebben a világban élnek azok is, akiket még nem is ismerek és ebben a világban fognak élni a gyermekeim is. Nem ismerem a világot. Minél többet tudok meg az életről, annál kevesebb tudok az életről. Idegen ez a világ, elidegenedett benne az ember is. Idegen vagyok benne és is, és ez az idegenség átsző mindent. Ezért tudom mégis mondani örömmel, hogy ismerkedjünk meg egymással. Szeretném megismerni a világot, szeretnék közelebb kerülni az élethez, ehhez az elidegenedett élethez. Szeretném megismerni, mert nem akarom, hogy idegen legyen. Nem akarom, hogy idegen légy a számomra és nem akarom, hogy idegen legyek a számodra. Mert tudom, ami tudok, hogy nem tudok semmit. Ezért, mint egy járni tanuló gyermek teszem az első lépéseket. Feléd, felé és a világ felé. Mert szeretném megismerni, ha már ennyi szerethető élmény kapcsol ide. Tudom, amit tudok… Közelebb akarok kerülni hozzátok!
