Meghalsz, mielőtt megszületnél?
Ezt a kis címet Pál Ferenctől (katolikus pap, az óbudai Kövi Szűz Mária plébánia lelkipásztora, mentálhigiénés szakember) olvastam valahol. Talán nem is így van szó szerint, de nekem nagyon kifejező kis mondat. Az érzés, azt hiszem ismerős lehet sokunknak. Hallottam én is édesanyámtól, Idestől a nagymamámtól, deresedő hajú uraktól és hölgyektől, hogy ha előröl kezdhetném, biztosan másképp csinálnám, nem így élném az életem. Ezen, fiatalabb koromban mindig elcsodálkoztam. Ezt nem tudták korábban? Miért nem változtattak akkor az életükön? Szöveg: Kadlecsik Zoltán
Sokszor azt hallottam, hogy jól meg kell fontolni kisfiam, nem úgy van az! Ennek így kell lennie és, amit teszek, azt értetek teszem. Megfontolt emberek, üres tekintettel, széthullott élettel. Megfontolt lépések, lábak nélkül. Megfontolt mondatok, kapcsolat nélkül. Megfontolt érzések, mosoly nélkül. Elkeserít egy kicsit. Azért is, mert én is sokszor megfontolt vagyok. Megtanultam megfontolni a dolgokat. Vannak olyan élethelyzetek az emlékeimben, amikre úgy gondolok vissza, hogy mai fejemmel mennyire másképp viselkednék. Az még rosszabb, mikor nem a múltban kapom el ezeket az élményeket, hanem a jelenben. Meg kellene mondanom a véleményem, de hát ő a főnököm! Aztán megfontolom a dolgot, és nem mondok semmit. Jó lenne megölelni a kolléganőt és azt mondani, ilyen jót rég nevettem. Aztán megfontolom a dolgot, és belém hasít, hogy ez egy munkahely, így nem szabad viselkedni. Azt hiszem, azokban a pillanatokban voltam a legboldogabb, mikor hagyatkoztam az érzéseimre, mertem nekik engedni. Mikor felszínre engedtem őket. Mikor leültem a koldus mellé és egy cigi mellett, hajnalban a madarakkal ébredezve megállt az idő. Mikor 2008-ban, karácsonykor vittünk a „hajléktalanjainknak” kalácsot, pálinkát, húst és kezet fogtam Ferivel, kinek érdes volt a keze, és tiszta a szeme. Amikor megfontoltam a dolgaimat, akkor mindig arra törekedtem, hogy rendesen éljek. Minden rendben legyen körülöttem. Aztán, mikor rendben voltak a dolgaim körülöttem, akkor vettem észre, hogy bennem nincsenek rendben a dolgok. Kifelé figyeltem, kint tettem rendet, belül meg kezdett haldokolni valami. Azt hiszem, így nem akarok megfontoltan élni. Inkább csak egyszerűen élni szeretnék. Mert akkor voltam talán a legmegfontoltabb, mikor engedtem a bennem élő Léleknek, hogy éljen. Mert a valódi Élet, mindig megfontoltan egyszerű. Amikor találkozom az érzéseimmel és meg is élem őket, akkor élek valójában. Azok az élmények maradnak meg örökre. Azok az emlékek erősek bennem, mikor így élek. Azt gondolom, az ilyen események nyomot hagynak a világban. Remélem, követhető nyomokat. Ilyen pillanatokat szeretnék mindig megélni. Élhető pillanatokat, élhető napokat, hónapokat, éveket és életet. Megszületni? Igen, érdemes mindennap ismét megszületni, engedni, hogy megszülessen bennünk és belőlünk az élő ember. A mosolyunkban, a nevetésünkben, a sírásunkban, az életünkben. Átlátszóan élni, hogy az élet megjelenhessen. Így akarok élni, így akarok minden nap megszületni, így akarok meghalni is.
