Szülni: Kórházban vagy otthon?

Létrehozás: 2011. március 08., 15:45 Legutolsó módosítás: 2011. március 08., 16:06

Az utóbbi napok nagy híre volt a médiában, hogy húszévi vajúdás után végre megszületett az a kormányrendelet, amely legalizálja az otthonszülést. Nagy most az öröm, de ebben van azért némi üröm is. Szöveg: Horváth-Bolla Zsuzsanna

Elöljáróban szeretném lerögzíteni azt a tényt, hogy jómagam mindkét gyermekemet kórházban szültem. Tettem ezt azért, mert én úgy gondoltam, hogy magam és gyermekem biztonságát a kórházi körülmények és az ott dolgozó ismerősök adják meg. Igyekeztem azonban olyan kórházat és olyan orvost/szülésznőt választani, akik engedték azt, hogy úgy szüljek, ahogyan szeretnék. Megbeszéltük előre a dolgokat és ha valami probléma közben felmerült, akkor is mindig tájékoztattak és velem együtt hozták meg a lehető legjobb döntést.

Akkoriban más anyukákkal, tapasztalatcsere céljából fórumoztam. Volt közöttünk egy, aki első gyermekét ugyan még kórházban, de a másik kettőt már otthon, a fürdőkádjukban hozta világra. Csodálkoztunk, mennyi mindent kellett neki előre beszereznie, mennyi mindenről kellett gondoskodnia, micsoda feltételeknek kellett megfelelnie a lakásuknak, s bár sokan felelőtlenségnek is tartották közöttünk is ezt, úgy gondolom, hogy elvileg az emberi szabadságjogok alapján mozogva, ez a várandós anya jogszerűen mondhatta azt, hogy nem megy kórházba, hanem otthon szeretné világra hozni gyermekét. Tehát joga volt hozzá eddig is, hogy otthon szüljön.

A gyakorlatban élhettem át vele együtt, hogy jogának gyakorlása bizony komoly korlátokba ütközött. Például az otthon szülni készülő anyát hiába kísérte nőgyógyász, védőnő, bába, dúla terhessége alatt, mégis bizonyos vizsgálatokat igazolás adása végett, csak kórházban engedtek számára, aztán pedig az otthon született gyerek anyakönyveztetése, születése utáni megvizsgáltatása is maga volt a rémálom.

Geréb Ágnes húsz éve vívja harcát az otthon szülés jogának érvényesüléséért, születésházat létesített azoknak a nőknek, akik nem akartak kórházban szülni, nyilatkozott, előadásokat tartott, és a hivatásának gyakorlásáról hozott bírói döntéseket semmibe véve továbbra is szüléseket vezetett.

Geréb Ágnes a mostani rendelkezés szerint úgy tűnhet, nem harcolt hiába, még akkor is, ha orvostársaival ellentétben őt minden egyes műhiba után bíróság elé is citálják. De valóban győzött Geréb Ágnes?

A kormány most a rendelettel legalizált valamit, ami eddig is emberi jog volt. De egy húzásra kirekesztette az otthon szülésből a most előírt képesítéssel nem rendelkező bábák és dúlák többségét. Márpedig az ő tevékenységük nélkül az otthon szülés továbbra sem kivitelezhető.

A kormányrendeletben a születendő gyermek biztonságával érvelve, a kórháziakéra emlékeztető képesítési feltételeket írnak elő a közreműködőknek, és az egészségügyi intézményekéhez nagyban hasonló higiénés feltételeket támasztanak az otthon szülést választókkal szemben. Akkor hol is van a pozitív változás?

Az otthon szüléseket vezető bábák szerint az otthoni szülésre speciális szabályokat kellett volna alkotni, de ehelyett a rendelet alkotói egyszerűen átemelték a kórházi szabályozást és gyakorlatot az otthon szülésekre. Ez tény és épp ezért sántít még mindig ez az egész dolog.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben

otthon szülés

Elküldte Szabó-Pap Gabriella idő 2011. március 10., 12:19
Azt hiszem, hogy van két olyan rizikófaktor, amiről nem szólnak az otthoni szülés során. Az egyik az, hogy a hazai lakásállomány állapota (zsúfolt lakások, nem mindig zavartalanul működő közüzemek, hiányos higiéniai feltételek) miatt meggondolandó a dolog. A másik az, hogy sok településre még nem ér el a mentő az előírt 15 perc alatt, és ha igen, akkor is milyen rázós, rossz utakon kell vinniük a szenvedő, gyakran akár életveszélyben levő anyát.
Talán ez is olyan dolog, mint az óvoda meg az iskolai alsó tagozat. Nem az óvodát kell az iskolához hasonlóvá tenni, hanem az alsó tagozatot kell közelíteni az óvodai foglalkozások stílusához, hogy a gyerek jól boldoguljon. Talán nem is az otthonokat kell szülésre alkalmassá tenni, hanem a kórházakban kéne jobb, oldottabb körülményeket biztosítani. Sok helyen már teszik is.