Segítségkérők és fenyegetőzők között
Ahogyan egyre jobban közeledünk karácsonyhoz, egyre több olyan elektronikus levelet kap szerkesztőségünk, amelyekben az író a karácsonyi méltó ünneplésre hivatkozva pénzsegítséget kér tőlünk. Tapasztaljuk, hogy egyre többen gondolják azt, majd egy egyházi szervezet képes lesz őket kihúzni a bajból. Ráadásul egyre több – érthetetlen módon – az agresszív követelődző is.
Félreértés ne essék, nem baj az, ha valaki megszorulva az egyházhoz fordul segítségül. A probléma csak az, hogy miért gondolják azt, hogy az egyházi szervezet honlapjához írva kölcsönt, anyagi segítséget, hiteleik rendezését, családi házat kaphatnak? Nem irreális vágyálmok ezek? És egy egyház miért tudna ezeken a bajokon egy csapásra, csodaként segíteni? Az egyháznak egyébként sem az anyagi segítségnyújtás a fő „profilja”.
Az igaz, hogy egy olyan korban élünk, ahol a felmérések szerint a magyar háztartások 43 százaléka éppen csak kijön jövedelméből, minden hatodiknak hónapról hónapra problémái vannak, két százalékuk pedig nélkülözésekkel küzd. (BellResearch kutatócég felmérése – Népszabadság 2009. 11. 30.). Ilyenkor megnövekedik a keresés és az emberek oda fordulnak, ahová tudnak. De a segítségkérés miért redukálódik le az anyagiakra? Ráadásul ha kérnek, és nem kapnak, akkor miért jön egyből az egyház csúnya, trágár módon ide-oda való elküldése és a fenyegetőzés?
„A segítségetekért fordulok hozzátok, nagy szükségünk lenne rá nekem és a 3 kicsimnek! – írja az egyik segítségkérő. – Nagyon kevés a jövedelmem a csekkek szinte elveszik. És másra nem is jut. Sokat kell nélkülöznünk amit már nem tudok nézni, hogy a gyermekeimnek nem tudom megvenni, amire szükségük lenne! Nehéz így élni, nem kívánom senkinek. Mindjárt itt a karácsony és nem tudom mi lesz velünk” – sorolja.
Aztán amikor szomorúan bár, de azt kell írjam, sajnos anyagi segítséget nem áll módunkban nyújtani, akkor bibliai igékkel kezd fenyegetőzni és a lelkiismeretre apellálva kárhoztat. Miért? Mi jogon? Miféle megfontolásból? Csak mert nem kapott? És miből gondolja, hogy mi tudunk adni anyagi segítséget? Ha megnyerném a lottóötöst, az sem lenne elég azoknak az embereknek, akik hozzánk fordulnak. De hogy valaki Isten igéjét kiforgatva rám zúdítja azt elég durvának vélem és elég durva visszavágásként élem meg.
A Kihez fordulhatok rovat segítői is sokszor szembesülnek anyagi kérésekkel. Ők, akik igyen vállalták azt, hogy válaszolnak a hozzájuk érkezők leveleire. Valóban önzetlenül próbálnak segíteni az egyszerűbb adminisztratív, anyakönyvi kérdésektől kezdve a teológiai, lelki gondokig minden ügyben. De ahogyan az a honlap rovatában is le van írva már egy éve: anyagi segítséget nem tudnak nyújtani. Ettől függetlenül, ha adódik olyan lehetőség, amiről tudomást szerzünk, megpróbáljuk a kérőket arrafelé terelgetni.
Mint a honlap szerkesztője, ahol tudok, igyekszem tanácsot adni én is. Szeptemberben egy rokkantnyugdíjas kérőnek megírtam, hogy a Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálatnál pályázzon az áramszámlája kifizetésére.
Azóta többeknek is tanácsoltuk már ezt, most pedig rajtunk kérik számon, ha nem voltak benne abban a pár emberben, akiknek a Segélyszervezetnél segíteni tudtak. Mert bár segítettek számos emberen, olyan rengetegen jelentkeztek, hogy minden igényt nem tudtak kielégíteni.
Érdemes elolvasni a honlapra feltett anyaghoz érkező hozzászólásokat: hiába írjuk, ne nálunk érdeklődjenek, hanem a Segélyszervezetnél, akikhez egyébként is be kellett adniuk a pályázatot, mégsem értik. Csak dühöngnek, mert nem kaptak segítséget és jön a „bezzeg az egyház sem segít” így meg úgy szöveg. Ráadásul a pályázat régen lezárult, ahogyan erről szintén hírt adtunk egy másik cikkben is.
Egy hatgyermekes anyukától naponta kapom a levelét. Hiába válaszoltam neki, mintha nem értené és továbbra is küldi az üzenetét, amiben fogyatékos gyerektől kezdve, hitelig, rezsi költségekig minden benne van. Súlyos sorok, viszont azt hiszem, ebben az országban vannak Családsegítők, Önkormányzatok, ahol épp az a feladat, hogy az ilyen helyzetben lévő, a társadalom aljára süllyedt családokkal foglalkozzanak. Adója nem kis részét fizeti minden ember a szociális rendszer támogatására. Az egyház nem az anyagi segítségnyújtás fellegvára.
És az a helyzet, hogy szinte semmit sem ér az, amit a levelekre válaszolok. Csak jönnek a kérések, amiket nem tudunk teljesíteni. Jön a tehetetlenség és aztán a dühös visszavágás, agresszivitás és fenyegetőzés.
Mi lesz még itt? Hová fajulhatnak ettől jobban a dolgok?
