Mi van a fiókban? – Meghalt J. D. Salinger

Elhunyt Jerome David Salinger, a Zabhegyező írója – jelentette be csütörtökön az író családja. New Hampshire-i otthonában, 91 éves korában érte a halál.

A kultikussá vált Zabhegyező 1951-ben jelent meg. Főszereplője, a lázadó tinédzser, Holden Caulfield fiatal olvasógenerációk szemében vált halhatatlan bálvánnyá. Magyarul olvasható még a Franny és Zooey, a Magasabbra a tetőt, ácsok, a Seymour: Bemutatás, illetve a Kilenc történet című novellagyűjtemény.

Salinger azonban évtizedek óta elzárkózva élt, visszautasította az interjúkat és a közszereplést. 1965-ben kezdett remeteéletéből 1980-ig még alkalomadtán kimozdult egy interjú kedvéért, utána viszont végleg elhallgatott. Valószínűleg csak tragikus véletlen, de éppen ekkor, 1980. december 1-én ölték meg John Lennont, akinek gyilkosa, Mark David Chapman „nagy igazságokat rejtő könyvként” – és inspirációként – hivatkozott a Zabhegyezőre.

Bár felnőtteknek írta műveit, az ártatlanság és az elidegenedés, a fantázia és a külvilág konfliktusait feszegető művei főleg a tinédzserek lelkivilágát érintette meg. Évtizedekkel első kiadása után a Zabhegyező még mindig azt testesíti meg, amiről a legtöbb amerikai álmodik – soha fel nem nőni. Maga Salinger néha túl is feszítette ezt. Mire utolsó műve, a Hapworth 16, 1928 megjelent a New Yorker magazinban 1965-ben, írótársai afféle koravén gyermekként nézek rá, akinek stílusa a keserűről az szinte elviselhetetlen felé tartott. „A legnagyszerűbb elme, aki valaha előkészítőben maradt” – jegyezte meg róla némi malíciával Norman Mailer.

Manhattanben született 1919-ben. Barmicvóján, 13 évesen tudta meg, hogy csak félig zsidó. Ír katolikus édesanyja még az esküvője előtt áttért. Több állami és egy magániskola után felvételt nyert a pennsylvaniai Valley Forge Katonai Akadémiára – a Zabhegyezőt itteni élményei ihlették. 1942-ben részt vett a normandiai partraszállásban, Amerikába már egy német feleséggel tért vissza, akitől viszont néhány hónap után elvált.

Művei 1948-től a New Yorkerben jelentek meg. Az őt vajmi kevéssé érdeklő világhírre is csak három évet kellett várnia: a Zabhegyezőből azóta is 250 ezer példány fogy évente. Néhány novellán kívül végső hallgatásáig csak három könyve jelent meg, 1961-ben a Franny és Zooey, 1963-ban pedig a Magasabbra a tetőt, ácsok és a Seymour: Bemutatás. Salinger akkor már évek óta halála helyszínén, Cornishban élt. Háromszor nősült, utolsó felesége negyven évvel fiatalabb nála.

„Imádok írni, és biztosíthatom, folyamatosan írok is. De csak hogy kedvem töltsem benne, és nem akarom, hogy ezt az élményt bárki más megzavarja” – árulta el utolsó nyilatkozatában egy kis louisianai lapnak. Visszavonulása óta néha még fel-felröppentek hírek egy-egy – állítólag készülő – új művéről, ám ezeket rendre cáfolta az idő. És ha az nem volt, az adaptációknak maga Salinger állta útját, hiába kérte az évtizedek alatt Billy Wilder, Elia Kazan vagy Steven Spielberg a Zabhegyező megfilmesítésének jogát.

Salinger 1982-ben pert indított egy újságíró ellen, aki egy deklaráltan képzeletbeli interjút közölt volna vele. Hat évvel később a legfelsőbb bíróság előtt végezte az a nem hivatalos életrajz, amelyben – felhatalmazása nélkül – magánlevelezéséből közöltek volna részleteket.

Így tehát, hogy most meghalt és elment, fennmaradt az űr és a kérdés: Maradtak-e hátra befejezett, de meg nem jelent kéziratok, esetleg mesterművek, vagy érdekességek, netán hirtelen lejegyzett írások? És ha igen, vajon megjelentetik-e őket?

Az író képviselői egyelőre nem szólaltak meg az ügyben, irodalmi ügynöke, Phyllis Westberg nem akart reagálni a találgatásokra. Nincs tervbe véve új Salinger-könyv – szögezte le a szerző kiadója, a Little, Brown and Co.

A 91 évesen elhunyt író esetleges új művéről már régóta keringenek pletykák. 1999-ben egyik szomszédja arról beszélt, hogy Salinger hosszú évekkel azelőtt azt mondta neki, legalább 15 publikálatlan regényt írt, melyeket New Hampshire-i otthonának széfjében tart elzárva. Korábban Joyce Maynard író – egy időben Salinger élettársa – szintén azt állította, hogy a szerző minden nap írt, és legalább két regényét őrzi.

Margaret Salinger, az elhunyt író lánya 2000-ben megjelent memoárjában apja alapos rendszerezéséről írt. Pirossal jelölte azokat a műveket, amelyek nyomdakészek voltak és halála esetén azonnal megjelenhettek, kékkel pedig a még szerkesztést igénylő kéziratokat.

„Lenyűgöző béke van a kiadatlanságban” – mondta J.D. Salinger még 1974-ben a The New York Timesnak. „A megjelenés magánéletem szörnyű lerohanása. Kedvelem az írást. Szeretek írni. De csak magamnak írok, a saját örömömre” – mondta akkoriban.

Salinger utolsó kötete, benne a Magasabbra a tetőt, ácsok, és a Seymour: Bemutatás 1963-ban jelent meg. 1965-ben a The New Yorker magazin még publikálta az író egyik rövid történetét, de onnantól kezdve Salinger nem jelentkezett új írással.

Még tavaly is jogi úton akadályozta meg egy könyv megjelenését – a Hatvan évvel később címet viselő könyvet szerzője a Zabhegyező folytatásának szánta – benne a hetvenes éveit taposó Holdennel, az örök mizantróppal.