Merengés a múló pénzek felett – Eltűnik a király és a vár is
Annakidején nagymamám sokat búsongott azon, amikor Bartók Bélát kivonták a forgalomból. „Ez az ember nekem egyszer kezet csókolt!” – mondta mindig büszkén, ha valahol az ezressel kellett fizetnie. Persze mindenütt megmosolyogták az idősödő, kissé szenilis nénit, aki mindig a régmúltba révedező sóhaj kíséretében mondta el e szavakat hirtelen jött közönségének. Horváth-Bolla Zsuzsanna írása.
A mama igazi színésznő lehetett volna, hihetetlen tehetséggel a drámához, hiszen amikor már nem fizethetett „azzal” a nagybecsű ezressel, mert bevonták, rebelliót csapott a sarki fűszeresnél. No ez nem volt azért annyira vicces, inkább tragikomikummá fajult. Persze a boltos nem tudta, az öreg nagymama miért fenyegetőzött retiküljét lengetve, hiszen ő csak nem fogadta el tőle a már érvénytelen bankót.
Nagyit alig lehetett meggyőzni arról, hogy azzal a pénzzel már nem lehet fizetni. Egyszerűen hozzátartozott az életéhez.
Nagymamám már régen meghalt. Ha élne, most biztosan szokatlan lenne számára az, hogy már megint valami értéktelenné vált, hogy megint valami elmúlt, hogy eltűnik egy újabb pénz. Igaz ugyan, hogy Károly Róbertről már nem dicsekedhetett azzal, hogy kezet csókolt neki, de ő akkor is biztosan bánkódna a zöld bankóért...
Így hát most én bánkódom helyette és búcsúzkodom ettől a pénztől. Eltűnik Károly Róbert és eltűnik a hátoldalt díszítő Diósgyőri vár is. Ezentúl egy sokkal de sokkal nehezebb fémpénz lesz a tárcámban.
Búcsúzzunk hát ettől a papírbankótól, amelyik bár túl nagy értékkel – azt hiszem –sosem bírt, most mégis végképp értéktelenné válik és felváltja őt egy csengő forint, a fém kétszázas.
