Megbocsátok, de nem felejtek?
Egy újszövetségi igével kezdeném: „Akkor Péter odament hozzá, és ezt kérdezte tőle: Uram, hányszor vétkezhet ellenem az én atyámfia úgy, hogy én megbocsássak neki? Még hétszer is? Jézus így válaszolt: Nem azt mondom neked, hogy hétszer, hanem még hetvenszer hétszer is. Ezért hasonló a mennyek országa egy királyhoz, aki számadást akart tartani szolgáival. Amikor hozzákezdett, vittek eléje egy szolgát, aki tízezer talentummal volt adósa. Mivel nem volt miből fizetnie, megparancsolta az úr, hogy adják el őt és feleségét, gyermekeit és mindenét, amije van, és fizessen. A szolga erre leborult előtte, és így esedezett: Légy türelemmel hozzám, és mindent megfizetek neked. Az úr pedig megszánta a szolgát, elbocsátotta, és elengedte az adósságát. Amikor azonban eltávozott az a szolga, összetalálkozott egyik szolgatársával, aki száz dénárral tartozott neki. Megragadta, fojtogatni kezdte, és ezt mondta neki: Fizesd meg, amivel tartozol! Szolgatársa ekkor leborult előtte, és így kérlelte: Légy türelemmel hozzám, és mindent megfizetek neked. De az nem engedett, hanem elmenve börtönbe vettette őt, amíg meg nem fizeti tartozását. Amikor szolgatársai látták, hogy mi történt, nagyon felháborodtak. Elmentek, és jelentették uruknak mindazt, ami történt. Akkor magához hívatta őt ura, és így szólt hozzá: Gonosz szolga, elengedtem minden tartozásodat, mivel könyörögtél nekem. Nem kellett volna-e neked is megkönyörülnöd szolgatársadon, amint én is megkönyörültem rajtad? Ekkor haragra lobbant ura, és átadta őt a hóhéroknak, amíg meg nem fizeti neki az egész tartozást. Így tesz majd az én mennyei Atyám is veletek, ha szívetekből meg nem bocsátotok, mindenki az ő atyjafiának.” És egy ószövetségit is had idézzek: „Én, én vagyok az, aki eltörlöm álnokságodat önmagamért, és vétkeidre többé nem emlékezem.”
Aki emberek között él és emberekkel találkozik, dolgozik, lakik együtt, az minden nap találhat, nem egy példát arra, hogy valaki megsértette, megbántotta, belegázolt az önérzetébe, figyelmetlen volt vele.
És akkor jön a kérdés: mi magunk képesek vagyunk-e ezeknek a valós vagy vélt sérelmetnek a megbocsátására? Meg lehet-e bocsátani? Meg lehet-e bocsátani hetvenszer hétszer? Képesek vagyunk-e rá? De képesek vagyunk-e akár az egyetlen egyszeri megbocsátásra?
Valaki egyszer megtanított arra, hogy az : Én megbocsátok, de nem felejtek... – szlogen körülbelül annyit ér, mintha nem történt volna semmi. Akkor meg sem bocsátottam igazán, ha ezt hangoztatom.
És ez így igaz! Isten kijelentéseiben, amikor bűneink eltörléséről beszél, azt is mondja, hogy azokról többé meg nem emlékezik. Ha ő nem emlékezik, akkor számomra sincsen más: felejtenem kell a megbocsátás után. Képesnek kell lennem rá!
Ha valamit egyszer valakinek már megbocsátottam, azt többé ne vágjam a fejéhez. Ne mondogassam el másoknak. Tiltsam meg magamnak, hogy a számomra megszégyenítő, bántó jelenetet, a kis belső videómagnómon újra és újra lejátsszam, mert ha ezt nem teszem, akkor megbocsátásom értelmét és hitelét veszti.
Felejteni persze nem lehet sem parancsszóra, sem nagy, szent akarásra. A seb sokáig sajog, nehezen gyógyul, csak az a kérdés, hogy engedjük-e gyógyulni, vagy újra meg újra megpiszkáljuk? Amit életben tartunk, azt nem tudjuk évek, évtizedek alatt sem elfelejteni és így a seb sem tud begyógyulni, mert folyton felszakítjuk.
Bár a testi sérülést kezelésbe vesszük, ezeket a lelki sebeket meg sokszor hagyjuk elmérgesedni. Pedig a megbocsátás megkönnyebbülést és felszabadulást is hozhatna a feledéssel. Szabaddá tenne a viszonzásra is, a kölcsönös megbékélésre, hogy ne kelljen szégyellnem a megbocsátás tiszta lelkületét.
De, ne vezessük félre magunkat! Ha kis videómagnónkban újra és újra lejátszuk magunknak a sérelmeket, akkor az nekünk árt a leginkább.
Ha nem sikerül a gondokat négyszemközt egymással elrendezni, az másoknak is ártani fog! Pedig mennyivel jobb lenne, ha a nyilvánosság előtti megalázás, vita, egymásnak-menés helyett inkább először négyszemközt rendeznénk le a dolgokat!?
Miért nem tudunk valóban a golgotai kereszten szenvedő Jézusra gondolni? Belegondolni abba, hogy Ő, aki ártatlanabb volt minden ma és régen élő embernél, némán tűrte a testi és lelki szenvedéseket. Nem sajnáltatta és nem sajnálgatta önmagát, hanem kiitta a keserű poharat. Nem csinált magából mártírt, pedig tudta, hogy ártatlan, mégis úgy feszíttetett keresztre mint gyilkos, mint lázadó. Tudta, hogy tanítványai sem értették meg és elfordultak tőle a kereszt alatt, pedig értük szenvedett. És értünk is.
Megsebezték, de ő képes volt a megbocsátásra, képes volt a feledésre, nem önmagáért, hanem értünk. Még ellenségeinke is megbocsátott és nem csak mondta, nem csak kezét nyújtotta, hanem valóban őszintén úgy is tette és kikapcsolta az emlékeket pörgető kismagnót, egyszer s midenkorra.
