Magyar manna – Mennyei kenyér a sarki zöldségesnél?
Édesapám a minap azzal állított be, hogy a Fűzér utcai kis zöldségesnél lehet mannát kapni. „És milyen az? – kérdeztem. – Nem vettél belőle?” Nem vett, mert ő idegenkedik az ismeretlen ételekkel kapcsolatban. De aztán csak fúrhatta az ő oldalát is a kíváncsiság, mert másnap egy ilyen mannával állított be, nagy mosolyogva.
Csodálkoztam rajta, mert valahogy nem ilyen kinézetű „valamicsodára” számítottam.
A bibliai leírások szerint is valami magra gondoltam, de ez egy hosszú, majomkenyérfa termésére hasonlító valami volt. Aztán teológusok körébe vittem, sőt még az egyik püspökünket is megetettem vele, lásson ő is csodát.
Az íze valamiféle szilvalekvárra hasonlító valami volt, olyan aszalt füge és aszalt datolya édességét idézte. Kis elválasztó lapocskák és magocskák között bújt meg ez a barnás lekvárszerű massza. Jóllakni nem laktunk vele, csak jót nevettünk. A fogunk meg ragacsos lesz és jöhet egy kis fogmosás.
Közben mégiscsak elkezdtem utánanézegetni, hogy akkor mit is ír a Biblia a mannáról…
Itt van máris ez a történet: IV. Móz 11,7 – 9.
„A manna olyan volt, mint a koriandermag, hasonló az illatos gyantacsepphez. A nép elszéledt, és úgy szedegette. Kézimalmon megőrölték, vagy mozsárban megtörték, azután fazékban megfőzték, és lepényt készítettek belőle. Olyan íze volt, mint az olajos süteménynek. Amikor a harmat leszállt éjjel a táborra, akkor szállt le a manna is.”
És Izrael népe negyven évig evett mannát a pusztában. Ráadásul azt a mannát nem is lehetett tartogatni, hiszen másnapra megromlott és újabb adagot kellett gyűjteniük. Ezt meg, amit mi vettünk, ki tudja, honnan szállították, és még mindig megvan. Ráadásul nem hogy kézimalommal nem lehet őrölni, de ha az ujjunkra ráragad, alig jön le róla a ragacsos izé.
Ráadásul olyan fantasztikus íze sincsen, nagy keletje még a családomban sem volt, így hát egy rúd pár falat híján még mindig megvan. Apukám szarkasztikusan mondta is, hogy ha neki ezt kellene negyven évig ennie a pusztában, minden bizonnyal ő is fellázadna Isten ellen, ahogyan a zsidók is tették. No de félre a tréfát.
A jelenség maga az azért ott van a csúcson. Adva van egy érdekes, valószínű délvidékről származó gyümölcs, amit behoznak ide, és mannaként árulják. Mert hogy ha már nem tudják a rendes nevét, el kell azt nevezni. Lehetőleg jól eladhatóval!
Manna – mekkora jó név! Dőlni fog a lé. Hát persze, jó magyar szokás szerint biznisz ez a dolog már megint. No ugyan nem akkora eget rengető biznisz, hisz egy ilyen rúd kettőszáz pénzt kóstál, de akkoris.
Az emberek érdekességképpen, netán a név alapján, megveszik. Mert a mannáról még a nem Biblia-olvasó ember is hallhatott. Aztán evés közben persze rájöhet mindenki, hogy ez a manna nem is olyan mennyei ízű, meg ráadásul, ha utánanéz, megtudhatja, hogy ez az egykori mannának halvány mása sem lehet, hiszen másképp is néz ki, mint a biblikus leírásban. De a kereskedő jól jár. A boltjába be-betérnek a vevők. Itt az utcában most fű-fa-virág – már ha nem lepte be a hó – erről beszél. Az emberek mennek is a zöldségeshez szépen. Ki mannát, ki mást vesz. Nevetgélnek, élcelődnek a dolgon. Magyar manna – kicsi, savanyú, de a mienk.
