Kinek mit jelent a karácsony? – Meglátni a láthatatlant

Létrehozás: 2010. december 28., 13:46 Legutolsó módosítás: 2010. december 28., 13:59

A templom zsúfolásig telt a szentesti éjféli istentiszteleten. A félig felfűtött hatalmas templomban az emberek dideregve álltak egymás mellett és figyelték a lelkész prédikációját. A fiatal férfi kitett magáért. Jézusra irányította a gyülekezet figyelmét. Az istentisztelet után az egyik családban az apuka mégis morgolódva rugdosta maga előtt a havat a hazafelé úton. Szöveg: Horváth-Bolla Zsuzsanna

„Idén sem érte meg eddig fent maradni, inkább aludtam volna egy jót! Hideg volt a templom, jól átfáztam, unalmasan beszélt a lelkész. Jövőre biztosan nem veszel rá, hogy eljöjjek veled!” – mondta félfogról a feleségének.

Mellettük ballagott kamasz fiúk, aki nem hagyta szó nélkül a családfő morgását és tisztelettel megjegyezte: „Édesapám! Szerintem azért  a százasért, amit bedobtál a perselybe, igazán nem volt rossz ez a „műsor”!

Meglátni a láthatatlant.

Amikor József meghallotta az angyaltól, hogy gyermeket vár jegyese, valószínűleg első hallásra nem fogta fel azt, ami történt. De aztán meglátta a láthatatlant.

Amikor Mária vajúdott és nem volt hová menniük, kétségbeeshetett. Volna. De meglátta a láthatatlant.

A bölcsek sem úgy indultak útnak, hogy tudták volna egészen pontosan, hová vezeti őket a csillag. De meglátták a láthatatlant.

A pásztorok sem tudták kint a pusztában, hogy miért énekel nekik az angyalok kara. De végül meglátták a láthatatlant.

Meglátni a láthatatlant.

Karácsonykor az ünnepi rohangálás után, az ajándékok halmaza között, a halászlé, a töltött káposzta és a bejgli-halmok között kell meglátnunk a láthatatlant. Megy a vendégeskedés, épp hogy csak elszaladunk közben a templomba, hogy az is meglegyen és a külsőségek között sokszor megfeledkezünk Jézusról. Az egyházakra ilyenkor irányuló fokozott figyelemben másra helyezik a riporterek a hangsúlyt még a hírösszefoglalókban is. Kísértés, hogy fogadkozunk: máskor nem megyünk el a hideg templomba, nem hallgatjuk az unalmas prédikációt. De csak meg kellene látnunk a láthatatlant ezek mögött a dolgok mögött. Sok embernek sikerült. Most rajtunk a sor!

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben