Vallásos nevelés vagy sem?

A nevelés az ember kibontakozását és jövőjét alapjaiban meghatározó, alakító tevékenység. Ha jóakarattal és szeretettel teli, felelős személy végzi megfelelő időben, egész életre kiható eredménye lehet.

A biblia korabeli Palesztinában a nevelés a gyermekről való gondoskodás szerves része volt. A gyermek életének első éveiben magától értetődően az anyáé volt a fő szerep és a felelősség is. Ő hordozta gyermekét a karján, ölelte magához, tanította meg járni. A korai gyermekkor eltelte után az édesanya elsősorban a leánya nevelésében játszott fontos szerepet. A fiúknak ettől kezdve inkább apjuk figyelmeztetéseire kellett hallgatniuk, ő kezdte el tanítani a mások iránti szolidaritásra, a kötelezettségeire és jogaira. Mivel a család teljesen önellátó gazdasági egység volt, aminek a túlélését a családfőnek kellett biztosítania, ezért már öt-hat éves korától kezdve igénybe kellett vennie fia munkaerejét. A gyermek nevelése és képzése szorosan összetartozott, apa adta át a fiának az ismereteit. A nevelési cél a felelős személyiség kialakítása volt.

Modern korunkban ez alapvetően megváltozott, hiszen jobbára nem a szülők nevelik gyermeküket, hanem a kicsik óvodákban és iskolákban sajátítják el az ismereteket. Míg korábban a vallási nevelés is szinte kizárólag a családban történt, hiszen itt adták tovább a vallási törvényeket és szokásokat az új nemzedékeknek, mára már ez is megváltozott. Manapság a család csak háttérként szolgál a neveléshez, ezt kiegészítendő kell választani a megfelelő iskolák között.

Én ebben a kérdésben az egyházi iskolákra szavazom. Hogy miért?

Az egyházi iskolák nevelési programjának előkészítésénél a keresztyén világkép kialakítását, a keresztyén erkölcs megalapozását tartják minden esetben szem előtt. A hittan oktatás és a vallási nevelés, véleményem szerint a gyermekek pozitív személyiségének kialakítását segíthetik elő.

A családban kapott vallási nevelés természetesen elengedhetetlenül szükséges ehhez, ezért az iskola minden esetben, ezt kiegészítve biztosítja a gyermeki személyiség védelmét, nevelését, fejlesztését. Azok a gyermekek, akik keresztyén családba születtek, a szülők hite és döntése alapján váltak az egyház tagjaivá, a keresztségkor. Ezért aztán később el kell indulniuk azon az úton, ahol a gyermek az evangélium megismerése által Jézus Krisztus követőjévé válik. Hiszen a keresztségkor erre tettek ígéretet a szülők és a keresztszülők egyaránt. Jézus Krisztushoz vezetni őket annyit jelent, mint életre segíteni. Közben testi, szociális és értelmi képességeit egyéni differenciált módon fejlesztik a hívő pedagógusok. Figyelembe véve és tiszteletben tartva az életkori sajátosságokat, a gyermek mind teljesebb, egyéni képességeinek kibontakoztatását, az iskolák vallási alapon állást foglalnak a különböző erkölcsi kérdésekben. A keresztény iskolákban cél az önállóan és kritikusan gondolkodó keresztyén értékrendű, művelt, önmagával és környezetével igényes gyermek nevelése. A nevelésben hangsúlyossá válik a hit, a biztonság, a szeretet, a hála, a béke. Fontos, hogy a gyermekek ismerjék meg a teremtő Isten csodálatos világát, tiszteljék és őrizzék azt és a nevelési példa alapján, ismerjék meg az utat, mely Jézushoz vezet. Alakuljon ki bennük a helyes önértékelés, és értékrend, a természet iránti pozitív érzelmi kötődés, bontakozzék ki a környezetükben jól eligazodó, sokoldalú, boldog, harmonikus személyiség.

Az egyházi iskolákban szeretettel és szakértelemmel szeretnék bennük elültetik azt a magot, amely igazán értékes emberré, személyiséggé formálja őket, hogy végül a társadalomnak hasznos, értéknövelő állampolgáraivá váljanak.