Püspökök órája: Mit KEZDünk a KÖZÉP-Kelettel? – Sok képpel!

Létrehozás: 2010. július 18., 19:02 Legutolsó módosítás: 2010. július 18., 19:05

2010. július 15-én délelőtt a Kisszínpadon Püspökök órája: Mit KEZDünk a KÖZÉP-Kelettel? címmel fórumbeszélgetést hallgathattak meg a Szélrózsa résztvevői. Amikor a színpad felé tartottam két fiatal félhangosan beszélgetett a fórumról: „Ez valami uncsi előadás lesz itt...” – mondta egyik a másiknak, aztán beültek, de nem úgy tűnt, mintha unatkoztak volna, hiszen szájtátva figyelték a Közép-Keletet megjárt orvos, tábori lelkész és segélyszervezeti munkatárs valamint tábori püspök szavait. Szöveg és fotó: Horváth-Bolla Zsuzsanna

Dr. Schandl László, orvos-ezredes az Állami Egészségügyi Központ rendelőintézetének munkatársa, Mészáros László protestáns tábori lelkész és Bálint Gábor, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet srtatégiai osztályának munkatársa Magyarország afganisztáni szerepvállalásáról beszélgettek a fórumon. Az izgalmas beszélgetést dr. Lackner Pál dandártábornok, tábori püspök vezette.

Az eszmecsere személyes tapasztalatokkal átszőtt beszélgetés volt, többek között a katonák és civilek viszonyáról, az afganisztáni körülményekről, életfelfogásról, a realitásokról és a túlélési stratégiákról volt szó.

Mi, európai demokrációban élő emberek szinte el sem tudjuk képzelni, milyen lehet a helyi körülmények között élni, dolgozni, embereknek segíteni, akár katonaként, akár segélyszervezeti munkatársként. Fontos, hogy azok, akik oda kimennek, tisztában legyenek számos helyi szokással, a törzsi kultúrákkal és még ha alaposan felkészültek, az élet iskolájában akkor is számtalan meglepetéssel találkozhatnak.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben