Remek hangulatban telt a találkozó – A Szélrózsa minden irányából érkeztek Orosházára

Létrehozás: 2010. február 27., 14:25 Legutolsó módosítás: 2010. február 27., 14:25

Orosháza – 2010. február 27-én az orosházi Székács József Evangélikus Óvoda és Általános Iskola adott helyet a Szélrózsa-előtalálkozónak. A folyosón sétálva megkérdeztünk pár résztvevőt, mi a benyomása erről a rendezvényről. Szöveg: Krizsán József

Sztyehlik Csaba érdeklődésünkre elmondta, hogy „bár a regisztráció miatt nehezen indultak be a dolgok, de aztán felpörögtek az események”.

Skorka Máté is a regisztációnál kialakult torlódásra panaszkodott, testvére, Skorka Gergő viszont az eddigi programokat dicsérte.

Az iskola igazgatónőjét nagy örömmel tölti el az, hogy az orosházi intézményben zajlik a találkozó: „Nagyon büszkék vagyunk rá, hogy nálunk rendezték meg a Szélrózsa-előtalákozót” – mondta Fehér Borbála. – Nagy örömmel tapasztaljuk, hogy belakja a fiatalság az épület négy szintjét. Remek a hangulat. Isten áldását kívánjuk a további szélrózsás alkalmakra.”

A regisztrációs pult mellett egy szülőt szólítottunk meg, aki elmondta, hogy nagyra értékeli az ilyen ifjúsági rendezvényeket, ahol a szeretet és hit jegyében gondolatok cserélődnek a fiatalok között. Sok-sok ismerettség kötődik a csoportfoglalkozások, találkozások alkalmával” – nyilatkozta Gulyás Szabó Tamásné.

„Először vagyok a Szélrózsán, de már nagyon váron a következő lehetőséget, hogy eljuthassak egy ilyen találkozóra. A nyári szarvasi találkozón is szeretnék részt venni” – fogalmazta meg benyomásait Komáromi László Krisztián, aki Kondorosról jött el az orosházi alkalomra.

Az orosházi általános iskola egyik tanulója először meg volt szeppenve a sok ember láttán, nehezen tudott megnyílni, senkihez sem mert szólni, de amikor elkezdett oldódni a hangulat, egyre jobban kezdte érezni magát. Reméli, hogy jó élményekkel és új ismerettségekkel mehet haza.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben