Önkénteseket és támogatókat tüntetett ki a Vöröskereszt – A benkások is a díjazottak között vannak

Létrehozás: 2012. május 15., 12:35 Legutolsó módosítás: 2012. május 16., 10:38

A nemzetközi Vöröskereszt világnapját tartotta az elmúlt héten a megyei szervezet Békéscsabán. Forrás: beol.hu / Ny. L.

A Vöröskereszt alapítója, Henry Dunant születésnapján, május 8-án a világ 187 nemzeti társasága ünnepelt. Dunant 1828-ban született, a szervezet 1863-ban jött létre.

Nagy Gábor, a Vöröskereszt megyei igazgatója elmondta, továbbra is a rászorulók, a nehéz sorsú emberek segítése, a véradások szervezése, az elsősegélynyújtás oktatása a fő feladatuk. Élelmiszereket, ruhákat és bútorokat osztanak rászorulóknak, lakossági felajánlásokból és döntően nagy nemzetközi szervezetektől kapják az adományokat.

Az ünnepségen az önkénteseknek és a támogatóknak arany, ezüst és bronz fokozatú kitüntetéseket is átadtak. 

Kihirdették az Alsó tagozatosok a véradásért program eredményét, a szarvasi Benka Gyula Evangélikus Általános Iskola 2. b osztálya mozgósította a legtöbb véradót. Azért az alsósokra helyezték a hangsúlyt, mert így megismerhették a véradás fontosságát, és életkor szerint az ő szüleikre nagy szükség van véradóként.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben