Nem akarok gyerek lenni!

Másról szól azonban az az elvágyódás, ami a bénító tehetetlenség érzésén alapszik. Ezeket a gyerekeket hangulatlabilitás, esetenként agresszív viselkedés, nyomott kedélyállapot jellemzi.
Különböző történetek, különböző hátterek, de a reakciók nagyon hasonlóak. Az életérzés: gyermeknek lenni nem jó, nem biztonságos, nem annyira ritka, mint gondolnánk. Külső szemlélő sokszor nem is érti, mi a baja ennek a gyereknek. Otthon szépen, kulturáltan élünk. Nincs veszekedés, neki is megvan mindene, ami boltban kapható. Mi lehet a baj? Miért bosszant engem az örökös boldogtalanságával? Miért nem viselkedik rendesen a közösségben? Miért hoz szégyent a fejemre?

A gyermek viselkedésének oka legtöbbször az, hogy az őt körülvevő emberi kapcsolatok megbízhatatlanok, kiszámíthatatlanok, megosztóak.

Eltörölném az iskolát
A 11 éves Gabi értelmiségi szülők gyermeke. Van egy 3 évvel idősebb testvére, akivel nagyon rossz a viszonya. Szülei beszámolója szerint otthon nincs gond vele, az iskola viszont folyamatosan jelzi a magatartási problémákat, figyelemzavarát. Osztálytársai nem kedvelik, gyakran bosszantják, amire ő dühkitöréssel reagál, vagy bohóckodni, malackodni kezd.
Gabi játék közben rendőr, király vagy miniszterelnök, akinek van egy kutyabarátja. Egyedül lakna. Megállítaná az autókat, jó és igazságos szabályokat vezetne be, ingyen repülőt adna mindenkinek, eltörölné az iskolát. Szíve szerint folyamatosan a tv vagy számítógép előtt ülne. „Ülnék és bambulnék.” „Engem a nagykorom érdekel. A felnőttek bármit tehetnek. Bármit tehetnek este, amikor hazaérnek.”
Gabival rengeteget foglalkoznak. Anyukája nagyon lelkiismeretesen törődik vele. Leckéjét ellenőrzi, ismételnek, pótolnak. Az apa ebbe a munkába nem szól bele, a tévét bámulja némán, de feltoluló ingerültségét felesége és gyermekei is érzik. A ki nem mondott gondolatok miatti feszültség az anya és az apa felől is áramlik az alig 11 évesre. Érzi, hogy mindenki dühös rá, és úgy gondolja, ő az oka annak, hogy szülei között már nem olyan meghitt a viszony. Az a hiedelem, hogy értelmiségi szülőnek nem lehet gyengébb képességű gyereke, lezár minden családi kommunikációt. Ilyen bűntudattal tényleg pokol a gyermeki lét.

Állomáson lakom
A 11 éves Hajni szülei elváltak. Mindkettőnek van új párja, féltestvérek még nem születtek. A szülők példaadó módon együttműködők a gyermeknevelés kérdéseiben. Azt gondolják, hogy a találkozások igazságosan elosztott ritmusaiban szem előtt tartják gyermekük igényeit. A kislány jól tanul, az iskolában nincs peremhelyzetben. Szülei mégis gyakran látják őt lehangoltnak, ingerültnek, sokszor támadónak. Spontán játékában 35 éves, férje, gyermekei vannak. A játékában megjelölt házától messze dolgozik egy emlékparkban. Az irodája egy állomásépületben található. Véleménye szerint nem jó dolog gyereknek lenni. „Sok a tiltás, a szabály. Mindig könyörögni kell valamiért.”
Hajni még legtöbbször lázadozva, de néha már megadóan ingázik szülei között. Hiába az egyetértés, neki túl sűrűn kell váltania, alkalmazkodnia. Nincs nyugalom, úgy érzi, állandóan úton van. Egy ritka empátiás készséggel megáldott apa egyszer felvetette: mi okos felnőttek hogyan reagálnánk arra az ötletre, ha nekünk kéne hetente-kéthetente váltanunk egymást gyermekünk állandó otthonában?

Állandó harcban
A 7 éves Gyuri katonának állna. Lázasan kutat külső ellenség után, ha mégis úgy alakulna, hogy senki nem támadja meg az országát, akkor rendőrként a „Tolvaj Rablós Ölőt” vagy a „Kémet” kell kergetnie, aki elrabolta a karácsonyfát a krokodilos folyó túlsó partjáról.
Gyurika családjával él. Mindkét szülője domináns személyiség. Gyakori közöttük a rivalizálás, nyílt és burkolt harc. A kisfiú egészséges életösztöne igyekszik a családon kívülre helyezni a konfliktust, de már nem bírja szusszal, képtelen száműzni a feszültséget az otthonukból.

Beszélhetek apával
Anett 12 évesen már megpróbált világgá menni. Szerencsére csak a barátnőjéig jutott. Sok iskolát megjárt, mire rájöttek, hogy kudarcai mögött olyan diszfunkciók állnak, amelyek csak speciális tanulási módszerrel enyhíthetők. Ez alatt az időszak alatt sok címkét begyűjtött magának. Volt ő lusta, kezelhetetlen, ostoba és hálátlan. Most jó iskolában van, de úgy gondolja, gyorsan fel kell nőnie, mert addig csak idegesíti apát, ha beszélgetni szeretne vele.
Anett sok évet töltött el abban a tudatban, hogy minden kudarcáért ő a felelős. Szülei csalódottsága nagyon aláásta az ő önértékelését is, ezért felhagyott azzal a tevékenységgel is, amiben igazán tehetséges. Közeledési próbálkozásai valóban ügyetlenek, gyermekdedek, de ahhoz, hogy felépíthesse személyiségét, nem elegendőek az iskolai sikerek, az apukája éltető elismerésére van szüksége.   

El kell fogadni a tényt, hogy nem tudunk tökéletes szülők lenni. De lehetünk elég jók. Az elég jó szülő elérhető, megszólítható, jelenléte megnyugtató. Hajlandó meghallgatni a „badarságokat” is, főleg tetteivel, viselkedésével biztatja gyermekét, hogy az megfogalmazhassa a vágyait, gondolatait, érzelmeit, így partnernek érezheti magát a velünk való kommunikációban.