Mesterházy Balázs – Istentisztelet csendesnapon – Líceum, 2011. október 14.

Létrehozás: 2011. október 17., 13:19 Legutolsó módosítás: 2011. október 17., 13:20

Kezdő ének: EÉ 331 – Ki dolgát mind az Úrra hagyja

AFSZ – MEB

Zsoltár 127 + dicsőségmondás – FIJ

Nyitó imádság: HSZ

Igeolvasás: Jn 12,24-25 – diák

Apostoli Hitvallás – MEB

Ének: ÚÉ 192 – Áldjad, lelkem, az Urat

Igehirdetés: 2Tim 1,10 – MEB

Ének: EÉ 222 – Krisztus virágunk

Oratio oecumenica: HSZ/FIJ/MEB

Áldás: MEB (alkalomhoz saját), FIJ (ároni), HSZ (szentháromsági)

Ének: EÉ 293 – Örök Isten, áldj meg minket 

Áldás (VGy):

Áldjon,

áldjon meg Isten

a kelő nap első sugaraival

a reggel kávéillatú békéjével

az új nap rád váró lehetőségeivel

Áldjon,

áldjon meg Isten a dolgos órák izgalmával

az alkotás szép szabadságával

a találkozások ajándékaival

(…)

Áldjon,

áldjon meg Isten

a benne való bizalom erejével

az egyszerűséggel megelégedő emberséggel

a hétköznapok igazi csodáival

s az ünnep teljes ragyogásával.

Ámen. 

Záró ima: Urunk, köszönjük, hogy te lehetőségeket adsz elénk. Hálásak vagyunk neked oly sok mindenért, amikor körbenézünk a világban.

Add, hogy észrevegyük benne saját szerepünket, sőt, meg is találjuk azt. Nem eltúlozva, nem lealacsonyítva, hanem hogy úgy lehessünk társaid a világ fenntartásában, hogy az nem árt senki másnak.

Add, Urunk, hogy így tudjunk környezetünkre tekinteni, hogy így tudjunk embertársainkra tekinteni, és hogy a tőled kapott szeretettel tudjunk hozzád is visszafordulni.

Kérünk, add meg most mindenkinek azt, amire a legjobban szüksége van: a kételkedőnek hitet, a gyengének állhatatosságot, a keményszívűnek megtérést, az elesettnek új erőt, az aggódónak megnyugvást és a szomorkodónak vigasztalást. Így hallgass meg bennünket, amikor egy szívvel együtt így foglaljuk össze kéréseinket: Miatyánk… 

Ige: Bizony, bizony, mondom néktek: ha a búzaszem nem esik a földbe, és nem hal meg, egymaga marad; de ha meghal, sokszoros termést hoz. Aki szereti az életét, elveszti; aki pedig gyűlöli az életét e világon, örök életre őrzi meg azt. (János 12,24-25) 

Textus: Krisztus Jézus megtörte a halál erejét, és az evangélium által világosságra hozta az elmúlhatatlan életet.

(2Tim 1,10)

Kedves Líceumi gyülekezet, szeretett Testvéreim a Jézus Krisztusban! 

1 óra. A felkeléstől idáig.

2 óra. A felkeléstől idáig – mondjuk a bejáróknak.

3 óra. Amennyi idő múlva ma már azt fogom érezni, hogy sokat dolgoztam…

4 óra. Amennyit kb. ma munkával fogunk eltölteni.

8 óra. Egy klasszikus munkanap.

24 óra. Egy teljes nap – mennyi minden beleférhet.

48 óra. Ennek pont a kétszerese.

72 óra. Ennek pont a háromszorosa.

Hatalmas lehetőségek, kedves Testvéreim!

Lehetőségek, hogy úgy induljunk el minden reggel, hogy feladatom van. Hogy feladatot kaptam Istentől. Ez egy csodálatos dolog!

Hiszem, hogy a mai napon is ilyen lelkülettel indulhatunk. Ezen a napon, aminek azt a címet adtuk, hogy Önkéntesség. Egy olyan csendesnap, amikor nem előadásokat hallgatunk, és csoportfoglalkozásokon veszünk részt az istentisztelet után, hanem az öltözékekből is jól látva kétkezi munkát fogunk végezni, vagy éppen rászorulókkal fogunk beszélgetni, őket segíteni.

Hiszem, hogy azzal a lelkülettel érdemes indulni, hogy ez egy hatalmas lehetőség. Lehetőség, amit kaptam. Mint pl. egy magot, amivel kell valamit tennem. Mint a tanmesében a császár kérte az alattvalóit. Így szól a történet:

(…)

Volt egyszer egy császár messze Keleten, aki nagyon öreg volt, és tudta, hogy közeleg az idő, amikor ki kell választania utódját. Ahelyett, hogy egyik hivatalnokát vagy valamelyik gyermekét választotta volna, úgy döntött, hogy másképp cselekszik. Egyik nap összehívatta a császárság valamennyi fiatalemberét. Így szólt: „Ideje, hogy lemondjak, és kiválasszam a következő császárt. Úgy döntöttem, hogy közületek választok valakit.”

A fiatalok elámultak. A császár így folytatta: „Mindegyikőtöknek adok egy magot. Egyetlen magot. Ez egy nagyon különleges mag. Menjetek haza, ültessétek el a magot, öntözzétek, és gyertek ide vissza mához egy évre azzal, amit ebből a magból felneveltetek. Aztán megnézem a növényeiteket, és így döntöm el, hogy ki legyen a birodalom következő császára!”

Volt egy Ling nevű fiú, aki ott volt aznap, és a többiekhez hasonlóan ő is kapott egy magot. Hazament, és izgatottan mesélte el anyjának az egész történetet. Édesanyja segített egy cserepet és virágföldet szerezni, ő pedig elültette a magot, és gondosan locsolta. Mindennap megöntözte, és figyelte, hogy kibújt-e. Körülbelül három hét múlva a többi fiú elkezdett a magról és a növényről beszélgetni.

Ling mindennap hazament és megnézte a cserepet, de semmi nem nőtt ki belőle. Eltelt három hét, négy hét, öt hét. Még mindig semmi. Mostanra már mindenki a növényről beszélt, de Lingnek nem volt növénye, s úgy érezte, kudarcot vallott. Eltelt hat hónap, és még mindig nem nőtt ki semmi Ling cserepéből. Biztos volt benne, hogy elpusztította a magot. Mindenki másnak fája nőtt, meg hatalmas növénye, neki meg nem volt semmije sem. A barátainak azonban nem mondott semmit. Csak várta, hogy kihajtson a növénye.

Végül eltelt egy év, és a császárság valamennyi ifja elhozta a növényét, hogy a császár megvizsgálhassa. Ling azt mondta édesanyjának, hogy ő nem megy el csak azért, hogy az üres cserepet megmutassa. Anyja azonban rábeszélte, hogy vigye el az üres cserepet és őszintén mondja el, hogy mi történt. Ling sokat őrlődött a dolgon, de végül rávette magát, hogy elmenjen az üres cseréppel.

Amikor Ling megérkezett, elámult azon, mennyiféle növényt neveltek társai. Csodaszépek voltak, a legkülönbözőbb színekkel pompáztak a nevelt növények. Ling letette az üres cserepét a földre, és sokan kinevették.

Amikor a császár megérkezett, végignézett a termen, és köszöntötte a fiatalembereket. Ling igyekezett a leghátsó sorban elbújni, de az összes növény az üres cseréppel együtt a császár elé volt letéve.

„Nahát micsoda növényeket, fákat és virágokat neveltetek” – szólt a császár. Ma valaki az utódom lesz!”
Ahogy a császár sétált a gyönyörű növények között, meglátta Ling üres cserepét. Egyedül csak az övé volt üres. Erre a császár felkiáltott: „Azonnal jöjjön elém ennek az üres cserépnek a gazdája!”
Ling rettegni kezdett, és a többiek sajnálkozva néztek rá.
Amikor Ling előre ért, a császár megkérdezte a nevét.
„Lingnek hívnak” – felelte. A fiúk mind szánakoztak, mert azt gondolták, hogy akár a fejét is vehetik azért, mert ki sem hajtott a császártól kapott mag.

A császár csendre intett mindenkit, Lingre nézett, és aztán így szólt a tömeghez: „Íme az új császárotok! A neve Ling!”
Senki nem hitt a fülnek, Ling sokkolva volt. Aztán a császár így folytatta:
„Ma egy éve mindenkinek adtam egy magot. Azt mondtam, hogy fogjátok a magot, ültessétek el, öntözzétek, és hozzátok vissza nekem ma. De mindannyiótoknak főzött magvakat adtam, amik nem hajtanak ki. Ennek ellenére Ling kivételével mindenki szebbnél szebb növényeket hozott. Amikor rájöttetek, hogy a mag nem hajt ki, másik maggal helyettesítettétek azt, amit én adtam. Egyedül Ling volt elég bátor és őszinte ahhoz, hogy elhozza nekem a cserepet az én magommal. Ezért ő lesz az új császárotok!”
 

Hiszem, kedves Testvéreim, hogy a lelkületről szól ez a történet is. Arról, hogy nem a kirakatba tett – de mégsem belülről jövő dolgokkal dicsekedjünk!

Ezt azért is mondom el a nap elején, mert sokan láthatják így ezt a mai napot is. Hogy csatlakoztunk a „72 órás” rendezvényhez, amiből jó ha dolgozunk 4-et, aztán majd jó sajtóval mindenki rólunk fog beszélni, hogy milyen remek emberek vagyunk! Ez utóbbinak örülök, ha megtörténne, de még sokkal jobban örülnék annak, hogy ha azért beszélhetnének rólunk majd néhány hét, hónap múlva, hogy a Líceumban elindult valami. A Líceumban folytatódik valami. Valami olyan, amiről azt mondom, hogy jobb keresztyénekké tesz bennünket.

Ez pedig nem az időseknek való énekléstől vagy a gereblyézéstől, de mégcsak nem is a játszótér kreatív kifestésétől lesz. Hanem attól, hogy bennem belül elindul valami. Hogy megszólít az Úristen igéje.

Nem a császár, nem a tanárom, mégcsak nem is a lelkész. Hanem maga az Úristen. Aki nemcsak kér, hanem ad is. Aki nemcsak követel, hanem ígér is.

Méghozzá nem kevesebbet, mint a két felolvasott bibliai szakaszban is: megtörte a halál erejét. Megígérte azt nekünk, hogy örök életünk lehet. Ez változtathatja meg az életünket, kedves Testvéreim. Minden más már csak ennek következménye. Ha rá figyelünk, ha akaratát tesszük, ha hiszünk benne – mindegyik fontos. Mindegyik fontos a mai nap különösen is. Erre szeretnélek kérni Benneteket, kedves Testvéreim, hogy így – ezzel a lelkülettel – induljatok neki ennek a szolgálatnak. Hogy meglátjátok a Küldőtöket is. Azt, aki feladattal bíz meg bennünket.

Ma talán azzal, hogy tegyük szebbé környezetünket! Tegyük szebbé külső/belső környezetünket! Sokkal szebbé! Hiszen panaszkodni oly könnyű, de tenni érte – ezt sem vállalja fel mindenki. Örülök, hogy mi ma igen! Annak is örülök, hogy a legtöbben ezt lelkesen teszik. És ahogyan már mondtam, annak örülnék a legjobban, ha néhány hét, hónap múlva pedig magatoktól jönnétek és kérdeznétek: mit tehetünk még? És hiszem, hogy Jézus szavaival majd azt mondhatom, hogy „amikor megtettétek a legkisebbek közül eggyel, velem tettétek meg”.

Szépítsük hát környezetünket: kívül, belül. Például úgy, ahogyan az a mindenki által ismert gyerekénekben is van:

Csigabiga, gyere ki, ÉG a házad ideki…

Érdekes lehet ezt különböző nyelvekre lefordítani… kíváncsi vagyok, hányan mondanátok pl. angolul azt, hogy „your house is on fire”… számomra sokkal inkább jelenti azt, ami lehet, hogy népi etimológiának tűnik, de hadd hozzam most közétek: „the sky/heaven is your home” – azaz az ÉG a te házad ideki. Azért gyere ki (mondjuk a csigának), mert itt van otthon. Mert kint van az, ami az igazi otthona. Az ÉG. Ha úgy tetszik, a menny. Azért gyere ki, hogy otthon legyél. Azért gyere ki, hogy tudd, hova tartozol. Énekeljük el együtt.

Azért gyere ki, hogy tudd, hova tartozol. És ez már hiszem, hogy nekünk is szól. Nekünk is vannak bőven csigaházaink, amiből az Úristen annyira szeretne kihívni bennünket. Szeretne, mert szeret. Ennél többet ma sem tudok mondani, kedve licista Testvéreim! Isten szeret téged. Annyira, hogy még a Fiát is odaadta értünk. Annyira, hogy a búzaszemről is úgy tud gondolkodni, hogy ha a földbe esik, meghal, de sokszoros termést hoz! Annyira, hogy az evangélium által hozza világosságra az elmúlhatatlan életet! Az örök életet – számunkra! Kell ennél nagyobb ígéret? Kell? Lehet, hogy egy nagy sóhajt most néhányan elengedtek, hogy mit foglalkozunk mi tizenévesen az örök élettel, de ugye nem kell nagyon messzire mennünk, hogy az elmúlást ne életkorhoz kössük?! Sajnos mindenki tud a saját környezetéből példát hozni arra, hogy mi van akkor, amikor valakinek m ár nem volt ideje – hát ne legyen késő, kedves Testvéreim! Ne legyen késő, vagy megbánt dolog, amikor már azt mondom, hogy de jó lett volna! Itt van a lehetőség! Ahogyan mondtam: a mai reggelen. Ami lehet, hogy 72 órát vezet be. De az is lehet, hogy az örök létbe vezet be bennünket. Az is lehet, hogy az örök életre vezet be bennünket! Az örök élet, amelynek kulcsa az Isten által földbe hullajtott mag. Amelynek erejét mi is megtapasztalhatjuk! Az Adja Isten, hogy mindnyájan megtapasztalhassuk ezt a csodálatos szeretetet! Ámen.

 

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben