Konfirmandus hétvégét tartottak a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerületben – Frissítve újabb képekkel!

Létrehozás: 2010. március 22., 10:25 Legutolsó módosítás: 2010. március 23., 12:02

Sopron – 2010. március 20. és 21. között Egyházkerületi Konfirmandus Találkozóra gyűltek össze a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület fiataljai Sopronban. A programokon több mint 150-en vettek részt – tudta meg szerkesztőségünk az egyik szervezőtől, Mesterházy Balázstól. Fotó: Hasza Mónika, Mesterházy Balázs, Bujdosó Szilvia

Szombaton már reggel fél kilenckor elkezdődtek a programok, a Líceumban, ahol Bedecs Réka és Mórocz Dóra közös énekléssel és ismerkedő játékokkal buzdították a fiatalokat.

Az egyházkerület számos gyülekezetéből érkeztek, a vendéglátó soproniak mellett Szombathely, Kőszeg, Nagyalásony, Nemesszalók, Marcalgergelyi, Győr, Sárbogárd, Vadosfa, Uraiújfalu, Homokbödöge, Nemeskolta, Ménfőcsanak, Győrújbarát, Tényő, Győrszemere, Oroszlány, Mórichida, Budafok, Bakonytamási és Lovászpatona, sőt még Bécs fiataljai is képviseltették magukat.

Ellátogatott az alkalomra az egyházkerület püspöke, Ittzés János elnök-püspök is.

A nyitó bibliatanulmányt Mt 17,1-9 alapján Mesterházy Balázs iskolalelkész tartotta. (Az áhítatot teljes terjedelmében elolvashatják honlapunk Igehirdetések rovatában.)

Ezután Tölli Balázs, a Líceum igazgatója beszélt intézményükről, majd a csoportmunka következett, ahol az egyházi esztendőt dolgozták fel a fiatalok. Ebéd után némi szabadidős program következett, miközben Sopron protestáns egyháztörténeti vonatkozásaival lehetett megismerkedni.

A délután folyamán Róka Szabolcs interaktív meséje után, a Líceum termében vetélkedőt tartottak.

A résztvevők közül voltak, akik egy napra érkeztek, ezután ők búcsút vettek a többiektől, míg akik maradtak megnézték az Emlékezz a titánokra című filmet.

A vasárnap délelőtti program az istentiszteletre való közös készüléssel telt, a konfirmandusok közös hitvallást fogalmaztak meg. A soproni gyülekezettel együtt tartott istentiszteleten Győri Gábor Dávid teológus hallgató hirdette az igét. A résztvevők ebéd után utaztak végül haza.

Az alkalomról készült fotókat honlapunk Képtárában tekinthetik meg:

Hasza Mónika és Mesterházy Balázs képei:

http://www.evangelikus.hu/media/keptar/ketezertiz/2010_03_20-21-konfirmandus-talalkozo-sopronban

Bujdosó Szilvia képei:

http://www.evangelikus.hu/media/keptar/ketezertiz/2010_03_20-21-soproni-konfirmandus-talalkozo-2

http://www.evangelikus.hu/media/keptar/ketezertiz/2010_03_20-21-soproni-konfirmandus-talalkozo-3/

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben