Isten családjában – Angyalfa tábort tartottak

Létrehozás: 2012. július 25., 12:56 Legutolsó módosítás: 2012. július 25., 13:00

Mátraszentimre – Régi álma teljesült a Tessedik Sámuel Alapítvány kuratóriumának, amikor a tavalyi évben sikerült megvásárolnia egy családi házat a közelmúltban az ország harmadik legszebb településének kikiáltott Mátraszentimrén. A komoly anyagi áldozat valamint a gyermeküdülővé való átalakítás és felújítás költségei azonban meghozták első gyümölcseiket: több más tábort követően fogvatartottak gyermekei tölthettek egy felejthetetlen hetet a Mátrában. Még az idei évben több tábor és családi hétvége fog megvalósulni reménységeink szerint. Szöveg és fotó: Magyari Márton

2012. június 25-től július 1-ig a Magyar Testvéri Börtöntársaság és a Börtönlelkészek Magyarországi Szervezete szervezésében és Kadlecsik Zoltán lelkész, illetve Magyari Márton ügyvezető vezetésével 14 olyan gyermek nyaralt a Tessedik Sámuel Alapítvány gyermeküdülőjében Mátraszentimrén, akiknek szülője büntetését tölti valamely magyarországi büntetés-végrehajtási intézetben. A sok kirándulással, fürdőzéssel, előadásokkal, csoport-, és sorversenyekkel, kézműves foglalkozással, zenés áhítatokkal színesített hétnek egy nagyon fontos üzenete volt: Isten családjában, egymás testvéreként sosem vagyunk egyedül a bajban, a nehézségek közepette, az egyedüllétben, a hiányban. A szerető és teremtő Úrhoz bármikor odafordulhatunk, Tőle segítséget kérhetünk. Dinnyés József daltulajdonos is meglátogatta a tábort, szervezetünk elnökségi tagja két előadást is tartott a gyerekeknek, a tábor befejezéseként pedig vasárnap délelőtt Bagolyirtáson, evangélikus istentiszteleten vettek részt a táborozó gyermekek. A tábor a Tessedik Sámuel Alapítvány, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és adományozóink támogatásával valósult meg, melyet ősszel reménység szerint tábortalálkozó követ.

Az alábbi videóra kattintva betekintést nyerhet az együtt eltelt egy hétbe:

 

Társaságunkra a gyermekek üdültetése igen komoly anyagi terhet ró, ezért továbbra is kérjük testvéreink, támogatóink segítségét, adományait szervezetünk számlaszámára, hogy minél több gyermeket vihessünk el bűnmegelőzési táborunkba!

MKB Bank Zrt. 10300002-20345073-00003285

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben