A legjobb diákok díjakat is átvehettek – Ballagási ünnepséget tartottak a Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnáziumban

Létrehozás: 2012. május 08., 10:44 Legutolsó módosítás: 2012. május 08., 10:50

Nyíregyháza – Minden iskolának egyik legszebb, legmeghatóbb ünnepe a ballagás. Nehéz elválni, elbúcsúzni tanároknak diáktól, diákoknak tanártól négy, öt és nyolc év után. Velünk vannak még és velünk maradnak az emlékek, az órák hangulatai, a dolgozatírások izgalmai, illetve a közös kirándulások pillanatai. A Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnáziumban is megható esemény a ballagás. 2012. május 4- én pénteken 15.00-kor került sor a három végzős osztály utolsó osztályfőnöki órájára. Szöveg: Máté Zoltán, fotó: HollóFotó

Kecskemétiné Szilvási Zsuzsanna tanárnő, Rubóczki Béla és Takács Zsolt Gusztáv tanár urak búcsúzhattak diákjaiktól. A 106 ballagó diák utoljára hallgathatta meg osztályfőnökeik tanácsait, kéréseit.

Négy óra előtt tizenöt perccel megkongatták az iskola udvarán a történelmi harangot az iskola legifjabb diákjai, a kicsi ötödikesek. Ennek szavára indult el a ballagó menet, a három osztály az iskolából a templomba. Ott már várt rájuk az őket ünneplő gyülekezet, a rokonok, barátok, ismerősök. A templom szinte teljesen megtelt.

A bevonulást követően szép irodalmi műsorral és búcsúbeszédekkel folytatódott az ünnepség. Tar Jánosné igazgatónő beszédében minden osztályról külön mondott szép és személyes gondolatokat. Beszéde végén került sor az iskola legnagyobb díjainak átadására.

A díjakat – mint például a Kossuth Emlékplakett, a Moravszky-díj, Belohorszky-díj, Makay-díj, Székely Miklós-díj – olyan diákok kaphatják, akik az elmúlt négy, öt, illetve nyolc évben bizonyítottak szorgalomból, tudásból, szívből, tehetségből. A legnagyobb elismerést, a Kossuth Emlékplakettet Gaál Eszter kapta, aki amellett, hogy nyolc éven át kitűnő tanuló volt, az évek folyamán számos országos versenyt megnyert népdaléneklésből.

A templomi ünnepség után a diákok visszavonultak az iskolába, ahol fogadhatták szeretteik gratulációit, ott került sor a virágcsokrok, ajándékok átadására. A ballagásnak vége, tudják ezt a végzős diákok, a maturandusok, a meghitt pillanatok után újra a munka, a megmérettetés időszaka következik: az érettségi.

Mi a Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium tanárai nagy szeretettel figyeljük és óvjuk diákjainkat ezekben a napokban is. Isten áldását kérjük rájuk. Azért vagyunk, azért imádkozunk, hogy ők sikeres érettségi vizsgát tehessenek, hogy sikeres és boldog emberek lehessenek. 

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben