Kultúra

Bélyegkülönlegességek 2012-ben – Jeles eseményekre, kultúrtörténeti kapcsolatokra emlékeztetnek

Bélyegkülönlegességek 2012-ben – Jeles eseményekre, kultúrtörténeti kapcsolatokra emlékeztetnek

Budapest - A magyar kultúrtörténethez kapcsolódó jeles évfordulókra, illetve nemzetközi események magyar vonatkozásaira emlékeztetnek a Magyar Posta 2012. évi alkalmi bélyegei. Forrás: MTI

Bővebben…

A Poézis együttes dalestjére került sor a 225 éves nyíregyházi evangélikus nagytemplomban – Képriport hangfájllal!

A Poézis együttes dalestjére került sor a 225 éves nyíregyházi evangélikus nagytemplomban – Képriport hangfájllal!

Nyíregyháza – Október első vasárnap estéjén, rendkívüli zenés áhítat keretében mutatta be „Líra-paletta” címmel, XX. századi magyar költők megzenésített verseiből álló dalestjét a Poézis együttes. Szöveg és hang: Garai András www.garainyh.hu, képek: Pelles Ferenc

Bővebben…

Ez az a nap! – Az egyházak képviselői közösen imádkoztak

Ez az a nap! – Az egyházak képviselői közösen imádkoztak

Budapest – 2011. október 2-án a Papp László Budapest Sportarénában az utóbbi évek egyik legkeresettebb újgenerációs keresztény együtteseként számon tartott, amerikai Jesus Culture Band lépett fel. Mellettük a hazai dicsőítő zene jeles képviselői is színpadra állhattak az Ez az a nap! elnevezésű rendezvényen. Szöveg: evangelikus.hu

Bővebben…

Liszt és a társművészetek című kiállítás nyílik

Liszt és a társművészetek című kiállítás nyílik

Budapest - Új időszaki kiállítás nyílik a budai Várban, az MTA Zenetudományi Intézetében szombaton délután, a zene világnapján: a Liszt és a társművészetek című tárlat 2012. augusztus 26-ig látogatható. Forrás: MTI

Bővebben…

Az MKPK a magyar katolikus kultúra napjairól nyilatkozott

Budapest - Idén harmadik alkalommal rendezik meg a magyar katolikus kultúra napjait. A jövő heti programok között előadásokat, koncerteket és kiállításokat is találnak az érdeklődők - közölte a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) sajtószolgálata pénteken az MTI-vel. Forrás: MTI

Bővebben…

A magyar katolikus kultúra napjai lesznek október 4-től Győrött

A magyar katolikus kultúra napjai lesznek október 4-től Győrött

Győr - Műkincsekről délidőben címmel egy-egy különlegesen értékes műtárgyat mutatnak be az érdeklődőknek a magyar katolikus kultúra napjain október 4. és 9. között a Győri Egyházmegyei Kincstárban és Könyvtárban. Forrás: MTI

Bővebben…

40 éves a Deák téri templom orgonája

40 éves a Deák téri templom orgonája

Budapest – 2011. szeptember 25-én ünnepelte a Deák Téri Evangélikus Egyházközség a templom orgonája felszentelésének negyvenedik évfordulóját. Szöveg: evangelikus.hu, fotó: Morva Judit

Bővebben…

Jótékonysági hangversenyt tartottak a Kisdeák óvoda javára

Jótékonysági hangversenyt tartottak a Kisdeák óvoda javára

Budapest – 2011. szeptember 24-én a Deák téri evangélikus templomban jótékonysági hangversenyt tartottak a Kisdeák óvoda javára. Szöveg: evangelikus.hu, fotó: Morva Judit

Bővebben…

A költő valódi arcát keresi a PIM új Petőfi-kiállítása

A költő valódi arcát keresi a PIM új Petőfi-kiállítása

Budapest – Ki vagyok én? Nem mondom meg... – Petőfi választásai címmel nyílt meg szerdán a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) új Petőfi-kiállítása. Forrás: MTI

Bővebben…

Katolikus világ- és művészetszemlélet Babits költészetében

Katolikus világ- és művészetszemlélet Babits költészetében

Szeptember 19-én a fehérgyarmati görög katolikus templomban folytatódott a Kulturális Örökség Napjai és Szakrális Művészetek Hete. Kasztovszky László Babits Mihály költészetéről és hitéről tartott előadást. Forrás: Magyar Kurír / Kádár Brigitta

Bővebben…

Boldogok, akik kávéznak: Isten nagyobb dicsőségére megnyílt a Loyola Café

Boldogok, akik kávéznak: Isten nagyobb dicsőségére megnyílt a Loyola Café

Boldogok, akik kávéznak, és meghallgatják egymást, és közben mindenféléről beszélgetnek! Bizony mondom nektek, örvendjen a ti szívetek és vigadjatok, mert Isten Országa bontakozik ki köztetek, ha egymásra időt szántok – idézett egy megfogalmazása szerint 21. századi apokrifot Koronkai Zoltán jezsuita szerzetes, amikor megáldotta a Loyola Cafét, a jezsuita rend nemrég felújított és átadott Horánszky utcai központjában, a Párbeszéd Házában található kávézót a péntek esti megnyitón. Forrás: Magyar Kurír / Szilvay Gergely

Bővebben…

Kortárs művészeti gyűjteményt alapított a Székesfehérvári Katolikus Egyházmegye

Székesfehérvár – Kortárs művészeti gyűjteményt alapított a Székesfehérvári Egyházmegye – jelentette be Spányi Antal püspök szombaton a Szakrális Művészetek Hete székesfehérvári megnyitóján. Forrás: MTI

Bővebben…

Erdélyi templomokat bemutató tárlat látható a Néprajzi Múzeumban

Budapest - Erdélyi templomokat, haranglábakat megörökítő alkotásokat láthat a közönség szombattól a Néprajzi Múzeum új időszaki kiállításán Budapesten. Forrás: MTI

Bővebben…

Szent Gellért Komolyzenei Fesztivál Szegeden

Szeged – Komolyzenei koncertek, tudományos előadás és toronyzenével kísért szentmise is várja a vendégeket a pénteken este kezdődő Szent Gellért Komolyzenei Fesztiválon Szegeden. Forrás: MTI

Bővebben…

Isten élő háza – Kinyílt a kelenföldi evangélikus templom

Isten élő háza – Kinyílt a kelenföldi evangélikus templom

Budapest – Idén első alkalommal a kelenföldi evangélikus gyülekezet is bekapcsolódott a Szakrális Művészetek Hete és a Kulturális Örökség Napjai keretében szerveződött Nyitott Templomok Éjszakája programsorozatba. Szepesfalvy Ákos presbiter vetette fel a programsorozathoz való csatlakozás ötletét a gyülekezet vezetői felé, és Pál Diana, a gyülekezet orgonista kántora vállalta a szervezésben a koordinátori szerepet. A nyári hónapokban lezajlott előkészítés után 2011. szeptember 17-én este „Tér-zene-beszéd – Művészetek találkozása Kelenföldön” címmel invitálta a gyülekezet az érdeklődőket az este 6-tól 10 óráig szervezett programokra. Szöveg: Ittzés András, fotó: Prőhle Péter

Bővebben…

A hit fényei – Kiállítás a rövidesen akadálymentessé váló Iparművészeti Múzeumban

A hit fényei – Kiállítás a rövidesen akadálymentessé váló Iparművészeti Múzeumban

Budapest – A zsidóság és a kereszténység fénnyel kapcsolatos szakrális tárgyait állítja a középpontba A hit fényei – Menóra és örökmécses című, péntektől látogatgató kiállítás a budapesti Iparművészeti Múzeumban (IMM), amely október közepéig részleges akadálymentesítésen esik át. Forrás: MTI

Bővebben…

Gryllus Dániel szerzői estje lesz – Bemutatják a Pál apostol-kiadványt

Gryllus Dániel szerzői estje lesz – Bemutatják a Pál apostol-kiadványt

Budapest - Gryllus Dániel dalai és fő hangszere, a citera lesz a középpontban október 2-án a Művészetek Palotájában (Müpa), ahol a zenész Pál apostolról szóló, egy könyv mellékleteként a közeljövőben megjelenő új lemezét is bemutatja barátaival. Forrás: MTI

Bővebben…

Kulturális örökség napjai – Programok Kecskeméten

Kecskemét - Kecskeméten a Kulturális örökség napjain, szombaton és vasárnap 12 helyszínen, számos programmal és kiállítással várják a város kulturális intézményeibe az érdeklődőket. Forrás: MTI

Bővebben…

Kulturális örökség napjai – Programok Veszprém megyében

Veszprém - Templomokba, tájházakba, műemléki sétákra, kulturális örökségünk csaknem harminc helyszínére várják az érdeklődőket a Kulturális örökség napjain a hétvégén Veszprém megyében. Forrás: MTI

Bővebben…

Makovecz-templomok a Várnegyed Galériában

Budapest – Makovecz Imre Kossuth-díjas építész szakrális épületeit bemutató kiállítás nyílik csütörtök este a budapesti Várnegyed Galériában. Forrás: MTI

Bővebben…

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • RSS hírcsatorna
  • Küldés levélben