Vigyázz, kész, rajt! – Presbiterképző tanfolyam, avagy hogyan végződött a kísérleti nyulak esete a tanuló vezetőkkel?

A presbiterképző tanfolyam első, októberi része után újra összetalálkozott a társaság. Kedves figyelmesség volt a révfülöpi központ segítő angyalaitól, hogy mindenki ugyanazt a szobát és ugyanazt a szobatársat kapta, mint ősszel – óriási öröm volt újra együtt lenni azzal, akivel olyan jól összeszoktunk. Az időjárás is kegyes volt hozzánk – de nehéz bent ülni és figyelni, amikor a tavasz minden ékességétől ragyog az édes balatoni táj! Csak sajnálhatják azok, akik távolmaradtak, mert megrettentek attól, hogy kisebb házi dolgozatot kértek tőlünk, és bizony, egy vizsga-teszthez is oda kellett ülni most, elvégre oktatóink fel akarták mérni munkájuk eredményességét. Tehát ez nem olyan konferencia-féleség volt, hanem bizony, igenis képzés. (Senki nem bukott meg, jelentem.) 

Az előadások és az azokat követő megbeszélések tematikája az őszi tanfolyamhoz hasonlóan alakult: Ó-és Újszövetség-ismeret, egyháztörténet, hitvallási iratok ismerete, gyülekezetépítés, misszió, egyházismeret és liturgika. Sok érdekes kérdés került felszínre az előadások után, sok érdekes példát, hasznos tudnivalót hallottunk. Tanultunk előadóinktól és tanultunk egymástól is, bőségesen.  Néhány emlékezetes gondolat, csak úgy mutatóban: 

A misszióról szólva dr. Garádi Péter megemlítette a sivatagban magányosan álló datolyapálma példáját. Becsülik, amiért meg lehet pihenni árnyékában, de még inkább becsülik gyümölcséért, amely olyan gazdag tápanyagokban, hogy sokáig fenntartja az életet, még ha más ennivaló nincs is.  Termünk mi ilyen gyümölcsöt vajon? Vagy csak árnyékok vagyunk? 

Megbűvölten hallgattuk Tubán Józsefet, akinek az Ágostai Hitvallás elemzése során visszatérő mondata volt „…megint csak nem én, hanem a Krisztus!” – mindent Krisztusra mutat, mindent Krisztushoz képest határoz meg az irat, ettől evangélikus az egész. „Nem a reformáció, nem is Luther egyháza vagyunk, hanem Krisztusé. Így tehát mi vagyunk az egyház, mások hozzánk képest határozzák meg magukat” – fejtette ki érvelése során. Ezt nem valamiféle hamis büszkeség, kivagyiság, hanem az mondatja velünk, hogy a Krisztussal, az egyház fejével a legszorosabb közösségre törekszünk, minden érvünk és tanításunk Őrá mutat. 

Meg kell élni az egyházat, benne kell élni, mert az egyház csak belülről ismerhető meg, élethosszig tanulmányozható – kívülálló nem ismerheti igazán az egyház lelki gazdagságát – hívja fel figyelmünket dr. Hafenscher Károly. A liturgiáról beszélve igen fontos volt kiemelni, hogy az új liturgikus könyv tartalmazza a „régi” liturgiát is, tehát az egyházvezetés döntése értelmében szabadon lehet választani a könyvben található liturgikus rendek közül. Nagy érték ez, jó kompromisszumos megoldás, békességet hoz a vitatkozóknak. 

Tanulni jó!  – mondta zárszavában dr. Fabiny Tibor. Igen, jó tanulni, lelkiekben és szellemiekben gazdagodni. De még jobb, ha van módunk továbbadni a tudást, ahogy Gáncs Péter püspök úr buzdított minket az oklevelek átadásakor.

Véget ért volna a presbiterképzés? Nem. A konferenciák, a tanfolyamok akkor kezdődnek igazán, amikor elindulunk hazafelé. Tovább munkálnak bennünk a gondolatok, él bennünk az igény, hogy ennek-annak alaposabban utánanézzünk, elmerüljünk valamelyik téma tanulmányozásában. Nem ér véget másként sem: Gáncs Péter püspök kilátásba helyezte további tanfolyamok szervezését is, hiszen egyértelmű, hogy szükség van a gyülekezetekben olyan világiakra, akik ismeretekkel felvértezve segítői tudnak lenni a lelkészeknek. 

Elgondolkodom: mi is egy presbiter feladata? Milyen presbiteri feladatkörök vannak? Mi a helyes „munkamegosztás” a lelkész és a presbiterek között?  Meg kell találni az egyensúlyt.

A presbiternek nem dolga a prédikáció megfogalmazása, de ha valaki – akár gyülekezeten kívüli is – hozzá fordul, tudjon válaszolni alapvető vallási kérdésekre, ám  tudja azt is, hol a határ, mikor kell valakit a lelkészhez irányítani. A lelkészeket pedig lehetőség szerint mentesítenie kell a presbiternek olyan feladatoktól, amelyek nem kívánnak lelkészi képzettséget: pl. szervezési és adminisztratív munka, épületgondozás, gazdasági ügyek gondozása,  tájékoztatási tevékenység, stb. (Különösen értékes, ha van jogi képzettségű presbiter, aki a világi és az egyházi jogszabályok ismeretében egyaránt jártas.) Lehet, hogy egy presbiternek jó, ha ezekről az operatív feladatokról is tanul  a képzés során?  Sok tapasztalt felügyelő és presbiter van, aki szívesen vállalkozna ismeretei átadására.  

Nem feledkezhetünk meg azonban arról a hatalmas felelősségről, ami a presbiterekre és a felügyelőkre hárul a nem is túl távoli jövőben: egyházunkban tisztújítás esedékes 2012-ben.

Zsinati törvényeink széles körben jogokat adnak a presbitériumoknak és a képviselőtestületeknek a választások, a személyi döntések során. Jól kell tudni élni ezekkel a jogosítványokkal: lelkiekben felkészülten, hittel, szeretettel és felelősséggel  megkeresni, kiválasztani a leginkább alkalmasabbakat  egy-egy tisztségre. 

Vigyázz, kész, rajt, ennyi? A presbitert képzik ugyan, de csak választás útján kerülhet ebbe a tisztségbe. A gyülekezet bizalmát el kell nyerni, és az elnyert bizalom kötelez. Ne feledjük azonban, hogy szolgálni „sarzsi” nélkül is lehet. Meg kell látnunk a feladatokat, és alátenni a vállunkat a tehernek. A képzés ebben is segít bennünket.  

És tanulni jó! Mindig jó. Mindig lehet. Tudják ezt az októberi tanfolyam után tréfásan „tanuló vezetőknek” elnevezettek is, és mi, a „kísérleti nyulak” is.