Vigyázz, a tetőn dolgoznak!

Létrehozás: 2009. szeptember 07., 21:17 Legutolsó módosítás: 2009. szeptember 07., 21:26

Miskolc – Fabiny Tamás, az Északi Egyházkerület püspöke is részt vett a miskolci belvárosi templom tető felújítási hálaadó istentiszteletén, szeptember 6-án. Szöveg és fotó: Horváth-Hegyi Áron

„A templom Isten eszköze, az üdvösség háza, és annak jele, hogy Isten köztünk és velünk van – mondta a püspök. – Hálásak lehetünk, hogy a kegyelem Istene lehetőséget adott a miskolci gyülekezetnek, hogy az összegyülekezésüknek helyét megerősítsék és felújítsák, még mielőtt bekövetkezik a visszafordíthatatlan katasztrófa, a tetőszerkezet összeroppanása. Ami végérvényesen vigasztalhat minket az, hogy Isten örök országában nem lesznek rozsdás szögek vagy omladozó épületek, viszont lesz egy világméretű asztalközösség, mely a keskeny út mellett döntőkre és a mindvégig kitartókra vár. Legyünk mindhalálig az Ő tanítványai” – zárta szavait a püspök.  

Az istentiszteletet követően közgyűlésre került sor. Az éppen aznap tizenkét éve beiktatott gyülekezeti lelkész és esperes, Sándor Frigyes szót adott a szakembereknek, akik a felújítási munkálatok során részt vettek.

Többek között Krähling János, a BME docense a templom történetéről mesélt, majd a mérnökök Laczkovics János tervezőmérnök és Sugár Gábor statikus, Szász József építészmérnök, Kovács István, a kivitelezésért felelős szakember, Tirpák Bálint műszaki ellenőr kaptak szót, akik a kivitelezés során szerzett tapasztalataikról számoltak be.

 

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben