Versmondók hozták közel a hallgatókhoz Reményik Sándor életművét

Létrehozás: 2009. október 08., 09:08 Legutolsó módosítás: 2009. október 08., 09:09

Budapest – Október 3-án tartották a kolozsvári Reményik Sándor Művészstúdió Alapítvány tizedik emlékünnepségét. A Deák téren tartott konferencián versmondók, zenészek és irodalomtörténészek hozták közel a hallgatósághoz az erdélyi evangélikus költő, Reményik Sándor életművét. Bővebben az Evangélikus Élet, 2009. 10. 11-én megjelenő számában olvashatnak az eseményről.

A Deák Téri Evangélikus Gimnáziumban az ünnepség szavalóversennyel kezdődött, amelyen hazai egyházi iskolák és kolozsvári líceumok diákjai mondtak el egy-egy Reményik-verset.

A megemlékezés ezután irodalmi konferenciával folytatódott, amelyen felszólaltak többek között Pomogáts Béla, Kántor Lajos és Dávid Gyula, valamint Láng Gusztáv irodalomtörténészek. Ezután egy kerekasztal-beszélgetés következett.

Az ünnepség esti gálaműsorral zárult, amelyet Gáncs Péter püspök nyitott meg, Pomogáts Béla pedig beszéldet mondott. Ezután Kubik Anna színművésznő, a versmondó verseny zsűrijének elnöke értékelte a versmondókat. At első díjat a Deák Téri Evangélikus Gimnázium tizedikes diákja, Győri Gabriella nyerte.

Reményik-díjat adtak át Kubik Annának is és Török Katalin színművésznőnek és Birtalan József zeneszerzőnek. Az est Gáncs Péter püspök áhítatával zárult.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben