Vakmisszió: Szeretnék megjelentetni Braille-írással az Evangélikus Énekeskönyvet

Létrehozás: 2011. február 01., 12:43 Legutolsó módosítás: 2011. február 01., 12:44

Orosháza – A Missziói Központ támogatásával végzi munkáját Orosházán a Vakmisszió, amelynek célja, hogy összefogják a látássérült evangélikus testvéreket és többek között táborokat szervezzenek a számukra. A látássérültek számára ebben az esztendőben szeretnék megjelentetni az Evangélikus Énekeskönyvet is Braille-írással – tudta meg az evangelikus.hu Deák László evangélikus lelkésztől az orosházi gyülekezet igazgató lelkészétől. Szöveg: evangelikus.hu

Az orosháziak most várják mindazok jelentkezését, akik látássérültként élnek evangélikus gyülekezeteinkben és azokra is számítanak, akik ismernek ilyen embereket. A misszió munkatársai szeretnék összegyűjteni a gyülekezetekben levő látássérültek vagy vakok nevét,
elérhetőségét, a jelentkezéseket a vakmisszio@lutheran.hu email címre várják.

A jelentkezők számára tudnának küldeni a 2011-ben megjelenő Braille-írással készülő Evangélikus Énekeskönyvből, valamint a már megjelent Új ének füzetből is.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben