Trajtler Gábor 80 éves – Szeretettel köszöntjük születésnapján!

Létrehozás: 2009. május 11., 19:01 Legutolsó módosítás: 2009. május 11., 19:03

Tisztelettel és szeretettel köszöntjük az idén május 12-én 80. születésnapját ünneplő Trajtler Gábor orgonaművészt, lelkészt, teológiai tanszékvezetőt, akiről a hétvégén, cantate vasárnapján szeretettel emlékezett meg gyülekezete, a Deák Téri Evangélikus Templomban. Ez alkalomból interjú rovatunkban elolvashatják Kőháti Dorottya korábbi, vele készített interjúját.

Trajtler Gábor 80 éves – Szeretettel köszöntjük születésnapján!

Trajtler Gábor az orgonánál


Trajtler Gábor Budapesten született 1929. május 12-én. 1947-től 1952-ig az Evangélikus Teológiai Akadémia hallgatója volt.

Zenei tanulmányait a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán végezte: 1952 és 1955 között Szelényi István (zeneszerzés), 1954-től 1959-ig Gergely Ferenc növendéke (orgona).

1959-től a budapesti Deák Téri Evangélikus Templom orgonistája; 1962-től koncertező művész Magyarországon és külföldön.

Gárdonyi Zoltán, Sulyok Imre és Szokolay Sándor orgonaműveinek ősbemutatói fűződnek a nevéhez.

1976-tól a Magyarországi Evangélikus Egyház országos egyházzenei igazgatója, később a Teológiai Akadémia egyházzenei tanszékének vezetője.

Énekeskönyvek, korálgyűjtemények szerkesztője, több mint húsz orgona tervezője. Tevékenysége példa arra, hogyan lehet olykor komoly áldozatok árán a lelkészi, egyházzenészi, tanári és művészi munkaterületek közötti egyensúlyt megtalálni.

Pályáját ma is minden területen elmélyült szakmai igényesség és áldozatos helytállás jellemzi.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben