Teológiai gondolatok a Himnusz olvasása közben: „Istennek életünk minden pillanatához köze van!”

Létrehozás: 2010. január 24., 12:33 Legutolsó módosítás: 2010. január 25., 13:36

Sopron – A Soproni Kálvin Kör, a KÉSZ Soproni Szervezete és a Luther Szövetség, a Nyugat-magyarországi Egyetem Közgazdaság-tudományi Kar Aulájában (Erzsébet utca 9.) tartott a Magyar Kultúra Napja alkalmából megemlékezést a Fidelissima Vegyeskar és Szépligeti Mátyás közreműködésével. Az est házigazdája a Luther Szövetség képviseletében Gabnai Sándor evangélikus esperes volt. Ünnepi előadást tartott Ittzés János a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület püspöke „Teológiai gondolatok a Himnusz olvasása közben” címmel. Szöveg és fotó: Csiszár Ágnes

Ittzés János püspök meleg, köszöntő szavai után lejátszotta a Himnuszt Őze Lajos előadásában. Őze nagyon szerette ezt. Az Ő hangján szívből jött tőle, nem pózolásból, szereplésvágyból fakadt. Így akarta tudatosítani mindenkiben, hogy nem szabad belenyugodni semmibe, ami helytelen, élet- és magyarellenes. Ki kell mondani, s merni kell vállalni a kimondott szó után a szilenciumot is. [...]

Hangja reszketett az országért, hogy mi lesz vele, mennyire tönkretették. Ezen a tónuson folytatta beszédét a püspök.

„Ma, amikor épp az egyházak, a kultúra, az ökumené hetét ünnepeljük jogos teológiai dolgokat megfogalmazni. Isten mindenható, és életünknek nincs egyetlen perce sem, amihez ne lenne köze. Felelős vezetők az országért, vezetők a közösségekért, emberek a családjaikért, valamennyien egymásért vagyunk felelősek minden cselekedetünkkel.” – mondta Ittzés János, majd hozzátette, karjait széttárva:

„Vízszintes koordinátarendszerben működik az életünk, ebben élünk, de Isten nem mindent helyesel, bár sokszor engedi, hogy a vesztünkbe rohanjunk, fejjel a falnak. Nekünk magunknak kell eljutnunk odáig, hogy Istenről vertikálisan kell gondolkodnunk!” – emelte fel a fejét.

A Himnusz műfaja az irodalomban: himnusz, amely Istent, vagy isteneket dicsőítő, fohászkodó éneket jelent. A vallásos költészet egyik legrégibb műfaja ez, az ősi kultúrákban mindenhol fellelhető. Az ókori görög líra óta hagyományozódnak a műfaj szerkezeti sajátosságai: a megszólítás, a tárgy megnevezése; az érvelő rész (az istenség tetteinek, tulajdonságainak felsorolásával; a zárás (visszatérés a felvetéshez, de már az érvelés hatásának bizonyosságával).  

Kölcsey keserű lelkéből fakadt fel, prófétai látomásában az egész nemzet múltja, mégis ott van benne a nép éneke a Megismerni a kanászt dallamában. Az igazi nagyok sosem szakadtak el a néptől, nemzettől régen sem, ma sem. A nyolc versszak döbbenetesen szép formai tartalommal van tele. A negyedik vers elején ott van az aranymetszési pont.  

„Hajh, de bűneink miatt
Gyúlt harag kebledben, ...”
 

Az, ami mindenben és mindenhol ugyanott van, 1,618 ezreléknyire. Hát nem kell elgondolkodni a világ teremtettségénél, a zseniális renden, formán, az isteni teremtettségen? Földbe gyökerezik a lábunk az isteni teremtettség szépségétől.  

Háromféle Isten képet ismerünk meg a versből. Mindenekelőtt az áldót, aki velünk volt, akitől hazát kaptunk. Nemzeti önazonosságunkat, hitünk, kapcsolatrendszerünk. Naponta megtapasztaltuk áldását.  

„Általad nyert szép hazát
Bendegúznak vére.”

Bort, búzát, békességet. Felsejlik ebben Isten kegyelmének és jóságának képe ebben is. Az Úr önmagát hozza közelségbe, közösségbe a felsejlő oltáriszentség képével is. A közöttünk lévő Krisztus ajándéka.  

Értünk Kunság mezein
Ért kalászt lengettél,

Tokaj szőlővesszein
Nektárt csepegtettél.
 

Felelevenednek hadi sikereink, a nemzet megteremtő, a gondoskodó Isten ajándékainak tárháza.

Hajh, de bűneink miatt
Gyúlt harag kebledben,

A reformkori keserűséggel fogalmazza meg bőven áradó bűneink miatt haragvó Isten képét. A történelmi balszerencsétlenség, a meghasonlottság idejét ábrázolva nem lehet nem észrevenni a mostani idők párhuzamát. Ma ugyanaz a helyzet. Fogy, és pusztul a magyar. Akkor is, most is „kitántorogtak”. Akkor is, most sem találta a helyét hazájában. 

S lettél magzatod miatt
Magzatod hamvvedre!

Szertenézett, s nem lelé
Honját a hazában,
 

Az önsors-rontásunk akkor is, most is Isten büntetése. A horizontális, bőven áradó képek, és ajándékok után jön a vertikális: Isten haragja bűneink miatt. Értsük meg végre, hogy felfele kell nézni! Mert a múlt értékei omlanak szét kezünkben, az épített örökségünk, és a szellemi örökségünk. Ha ellenségtől pusztul, még más értelmű lehet ez, de sokszor épp mi magunk szórjuk szét Istentől kapott ajándékainkat. Mai életünk ezernyi nyomorúsága nem az ellenségképek gyártásával, nem a múlt bűneiben való keresgetéssel tehető jobbá – ez Isten figyelmeztető szándéka. Nézzünk már felfelé, figyeljünk már Őrá. Nekünk itt nincs érdemünk. Nekünk ez Istentől elfordulásunk miatt jogos a büntetésünk.

Megbűnhődte már e nép
A múltat s jövendőt!

Ez teológiai botrány. Nem tudjuk leróni előre a bűneinket. Mindennap meg kell ragadnunk a kegyelmet. Isten szent haragjában nem fogja jóvá írni a holnap bűneit. Nincs előjogunk, csak kérhetünk. Csak a megváltás képe nem jelenik meg a versben. Térjetek meg és élni fogtok. Fogadjátok meg, és megmaradtok.  

Szánd meg Isten a magyart 

Ajándékba kapott javainkat ne herdáljuk el. Felelősséggel gondolkodjunk lelki, szellemi, épített örökségünk védelméről válság után is. Ne gondoljuk, hogy Istennek ehhez nincs köze. Nem önmagunkért, nem hőseinkért, hanem Istennek tetsző, szánást kérő életünkért. És akkor alul-felül, elől-hátul, jobbról-balról átölel az Ő keze, véd és óv. Csak értsük jól és imádkozzunk jól! 

„Te ismered ülésemet és felkelésemet, messzirõl érted gondolatomat.

Járásomra és fekvésemre ügyelsz, minden útamat jól tudod.

Mikor még nyelvemen sincs a szó, immár egészen érted azt Uram!
 Elől és hátul körülzártál engem, és fölöttem tartod kezedet.

Csodálatos előttem e tudás, magasságos, nem érthetem azt.” (Zsolt. 139,2-6) 

A megjelentekre Gabnai Sándor esperes adott áldást.

Fájlok
Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben