Szabó Jenőné, a Johanneum Evangélikus Diakóniai Központ igazgatója, szociális életműdíjat kapott

Létrehozás: 2010. november 18., 13:27 Legutolsó módosítás: 2010. november 18., 13:30

Szombathely – 2010. november 13-án a szombathelyi Márton napi gálán a Polgármesteri Hivatal Bartók Termében azokat ünnepelték, akiket Szombathely város kitüntetett közösségük szolgálatáért. Dr. Puskás Tivadar, Szombathely polgármestere átadta a város legmagasabb kitüntetéseit. A Szociális Munkáért Életműdíjat Szabó Jenőné, a Johanneum Evangélikus Diakóniai Központ igazgatója vehette át – tudta meg szerkesztőségünk. Forrás: szombathely.lutheran.hu, vasnepe.hu

A Szociális Foglalkoztatási és Esélyegyenlőségi Bizottság 124/2010. (IX.16.) SZFEB. számú határozatával „Szociális Munkáért Életmű-díj” odaítélését javasolta: Szabó Jenőné részére, aki 1949. szeptember 6-án született Perenyében.

Iskoláit Szombathelyen végezte. Pályafutását az egészségügyben kezdte és többirányú képesítést és gyakorlatot szerzett, amit a szociális területen, az egykori Vas Megyei Egészségügyi Gyermekotthonban. Szabó Jenőné 1993 óta dolgozik az intézményben előbb középvezetői beosztásban, majd 1996-tól az intézmény igazgatójaként. 2004. április 1-től vezeti az egyházunk által fenntartásba vett intézményt, a Johanneum Evangélikus Diakóniai Központot.

Az intézmény ma a szociális törvény hatálya alatt működik, de az ellátás speciális jellegéből adódóan az egészségügyi ellátás sajátos egysége valósul meg.

Az intézmény profilváltásában és szakmai programjának kidolgozásában elévülhetetlen érdemeket szerzett. Mind a fogyatékos, mind az idősellátásban országos szaktekintélynek számít. Immáron tíz éve tereptanárként segíti a szociális szakmát tanuló diákokat és főiskolai hallgatókat. A megváltozott körülményekhez is kiválóan alkalmazkodott, és az intézmény egyházi jellegének fokozatos kialakításban aktívan részt vett.

Lelkiismeretes munkatárs, aki a minőségi szolgáltatás nyújtását tartja szem előtt, ehhez elengedhetetlen az általa kialakított pontos munkarend, a precíz adminisztráció. Innovatív vezető, aki készen áll az új ismeretek és metodikák elsajátítására.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben

gratuláció

Elküldte Karakainé Makkai Mária idő 2010. december 20., 20:32
Tisztelettel gratulálok Szabó Jenőné igazgatónőnek a Szociális Munkáért Életműdíj kitüntetéshez