Püspöklátogatás a váci gyülekezetben – Gyülekezet és óvoda, mint nagymama és unoka

Létrehozás: 2009. november 23., 10:53 Legutolsó módosítás: 2009. november 23., 10:58

Vác – November 22-én, vasárnap Fabiny Tamás püspök szolgált a váci gyülekezetben. Az alkalmat az adta, hogy a gyülekezet ekkor adott hálát 80 éves gyülekezeti házáért és 15 éves evangélikus óvodájáért. Szöveg: dr. Fabiny Tamás. Fotó: Menczer Péter.

A püspök igehirdetési textusa Ézs 65,17-23 volt, amelynek alapján arról beszélt, hogy a 80 éves gyülekezeti ház és a 15 éves óvoda olyan, mint egy nagymama és unokája. Négy képet villantott fel:

Ők együtt olvasnak Bibliát – ez a gyülekezet lelki közösségét jelenti.

A nagymama kikérdezi a leckét – a tanuló gyülekezet.

Az unoka vásárol a nagymamámak –  diakónia szerepe.

Együtt az asztalnál – a közösség és az öröm alkalma.

Az istentiszteleten részt vett és a díszközgyűlésen köszöntőt mondott Benczúr László, az északi egyházkerület felügyelője és Mekis Ádám az Észak-Pest megyei egyházmegye esperese is.

Az istentisztelet után a püspök és a felügyelő ellátogatott az evangélikus óvodába, ahol találkozott az óvónőkkel.

A velük, valamint a váci és a rádi presbiterekkel elfogyasztott ebédet követően dr. Fabiny Tamás tájékoztatást adott egyházunk mai kérdéseiről, és válaszolt a vendéglátók kérdéseire.

 

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben