Őszi utótalálkozót tartottak az evangélikus vaktábor tagjai Mezőberényben

Július első hetében ugyancsak Békés megyében  találkoztak a fiatalok-fiatal felnőttek, akik most újra összegyülekezetek. A találkozó célja az egymás közötti kapcsolaterősítés és a közös hit megélése volt, igazi testvéri körben.

Segítőikkel együtt 16-an érkeztek Szeged és Budapest irányából. Hack János és  Novák István egymást kiegészítve fogták össze a mostani napokat is.

A mezőberényi stáb 10 tagja fiatalokból, presbiterekből, a diakónai csoport tagjaiból alakult. Frey Mihályné és Schön Andrásné mindent megtettek, hogy soha ne kelljen éhezni-szomjazni, hogy otthon érzhessék magukat a vendégek. Petrikné Marika volt sokak számára biztos pont – mint az eddigi táborok gazdasági élelmezési szakembere, ugyanakkor pótanyuka is. Schön András az utazást koordinálta, Csákó József, mint polgárőr volt jelen. Szükség volt mindenkire, hiszen jól tudjuk, nem látó testvéreink mindegyikének kell segítő.

Nincs vendégház Mezőberényben, de van nagy parókia-épület, sok helyiséggel. Itt kaptak szállást a tábortalálkozó résztvevői. A helyi iskolából biztosították a matracokat – ők így voltak a táborozók segítségére.

A közös programok a gyülekezeti teremben, a reggeli és a vacsora a Német Hagyományápoló Egyesület klubtermében volt. Pénteken este Győri Gábor lelkész, a Pesti Egyházmegye esperese jött el és beszélt az ezotéria, a new age veszélyeiről és a Krisztusban való hit világosságáról, szabadságáról.

A hallgatóság tagjaiban sok gyülekezeti tag is helyet foglalt. Az előadást követően éjfélig ment a beszélgetés – jó volt viszontlátni egymást!

Szombaton délelőtt az áhítat után a Mezőberényi Tűzoltóság egy autóját ismerhették meg a  résztvevők, beülhettek a járműbe, kézbe vehették a tűzoltók maszkjait, felszerelését.

Ebéd után lovaskocsikézés következett. Megismerhették az idős Madarász házaspárt, fiukat, a lovak tuljadonosát és belecsöppentek egy disznótorba is. A lovak és birkák simogatása sem maradt el. A délután másik részében elmentek a Körös-hídhoz, ahol – az emlékmű tanusága  szerint is – utoljára látták Petőfi Sándort.

A mozgalmas nap végén nagy éneklés következett, hiszen a Brei írásos Új ének füzetet mindenki olvashatja. A csapat úgy döntött, hogy a gyülekezet hálaadó istentiszteletén énekekkel szolgál majd. Ketten még szóló éneket is vállaltak – egyikük német nyelven énelte Paul Gerhadt koráljait. Az esti játék után a napot csendes igei gondolatok zárták.

Az istentiszteleti részvétel mindeki számára felemelő volt. A közös úrvacsora megindító, és a Jézusban való egységünket erőteljesen kiábrázoló volt. A rézfúvósok muzsikája lenyűgözte a vakokat is.

Az istentisztelet után mindannyian megnézték a hangszereket,
melyeket a zenészeknek másként kellett bemutatni, mint az eddigi érdeklődőknek. Az ebéd  után mindeki sietett a vonatához.

Egyöntetű vélemény volt: ez a két nap túl rövidnek bizonyult, s a nyár még olyan messze van. Kár, hogy sokat kell várnunk az újabb találkozásig. Kislányunk ma reggel csak ennyit mondott: „Szeretem, ha a vaktáborosok nálunk aludnak...”

Hála legyen Istennek minden jóért, az együtt töltött napokért, a megélt szeretért és a bizalom légköréért!

Érezzétek és lássátok, hogy jó az Úr, boldog az az ember, aki hozzá menekül! Zsoltárok könyve 34,9