Krisztus által szabadságot kaptunk – Országos evangélizációt tartottak a Deák téri evangélikus templomban – Sok képpel! Diavetítéssel!

Létrehozás: 2010. október 09., 19:51 Legutolsó módosítás: 2010. október 11., 13:01

Budapest – 2010. október 9-én immáron hagyományosan a Deák téri evangélikus templom adott otthon az országos evangélizációnak. Több mint tíz éve gyűlnek össze itt gyülekezeteink tagjai, hogy hallgassák Isten igéjét és imádkozzanak együtt, és emellett különböző változatos programokon vegyenek részt. Idén az offertóriumot a vörös iszap károsultjainak megsegítésére ajánlották fel. Szöveg és fotó: Horváth-Bolla Zsuzsanna

A Credo együttes Zsoltár-feldolgozásaival kezdődött a nap programja, majd Szeverényi János országos missziói lelkész köszöntötte az egybegyűlteket.

Ezután került sor az evangélizációra, amelyet Ribár János orosházi esperes tartott. „Krisztus szabadságra szabadított meg minket” – címmel arról beszélt, fel kellene végre fognunk azt, hogy halálával Jézus Krisztus nem csak a bűn átkától szabadított meg, hanem szabadságot adott nekünk arra, hogy ezentúl új életet kezdve és egymás felé nyitottan, egymást szeretve éljünk. (Az igehirdetés csatolt fájlban meghallgatható.)

Az igehirdetés után a kiskőrösi Gospel Sasok énekes-zenés bizonyságtétele következett, amely vágatlan formában cikkünk alatt szintén meghallgatható. 

Ezután a délelőtt folyamán szekciók programjai közül lehetett választani. A missziói nap résztvevői hagyományos bibliakörre mehettek az igehirdetővel, Ribár Jánossal.

A templomban Add a kezed címmel – ír keresztyén dalok csendültek fel D. Kiss Ildikó és az Éiri együttes tolmácsolásában.

A Deák Téri Evangélikus Gimnázium dísztermében a délvidéki származású, református Banka Gabriella színművésznő fantasztikus előadását nézhették meg. Ő Babits Mihály: Jónás könyvét tolmácsolta a hallgatóságnak.

Isó Dorottya Mit tanít Luther a szabadságról? címmel tartott előadást, míg Deák László Krisztusi szabadsággal a misszióban címmel, Lupták György pedig A nemzet szabadulása címmel.

Az egyik legnépszerűbb a dr. Koch Béla családszakorvos Hitünk és egészségünk mottójú előadása volt.

Az ebédszünet után városmisszióra került sor: az orosházi Immánuel zenekar ezúttal kiment a Deák téri templom elé és ott zenéltek nem csak a missziói nap résztvevőinek, hanem az arra járóknak is.

Fellépésük után Blaskó Péter Jászai Mari-díjas érdemes művész, a Nemzeti Színház tagja a templomban a hitről és a hazaszeretetről tett tanúbizonyságot.

A nap istentisztelettel zárult: Lupták György a Galata levél 5, 14 verse alapján prédikált. (Prédikációja csatolt fájlban meghallgatható.) Az úrvacsora után Gáncs Péter püspök zárszavával ért véget a mai alkalom.

Fájlok
Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben