Nagyvelegi csendesnap: Ó és ÚJ Krisztus gyülekezetében – Beszámoló!
Összekötheti-e valaha, valami a templompadban ülő, fekete fejkendős, rakottszoknyás nénit, kezében a Dunántúli Énekeskönyv egy 30-as évekbeli kiadásával – és a szabadtéri színpadon az erősítőkön át éneklő dicsőítő zenekart? Van-e reménységünk arra, hogy ők testvérként, egymás mellett és kézenfogva álljanak meg az Úr előtt? Van-e reménységünk arra, hogy ők – és velük mi, a keresztyén közösségek hagyományos keretek között felnőtt, illetve Isten szavát egészen a mai korra jellemző forrásokból meghallók – egymásra előítéletek nélkül nézzünk? Úgy, mint akik Isten szeretetének egyformán részesei és egyaránt koldusai vagyunk? Szöveg: Schermann Gábor, fotó: Bokor Béla
Nagyveleg temploma és az evangélikus belmissziói kastély adott otthont hétfőn a Fejér-Komáromi Egyházmegye hagyományos pünkösdi csendesnapjának. A két délelőtti előadás közül az egyik, id. Zászkaliczky Pál bibliatanulmánya az Úrral járás generációs ellentétének jézusi példázatáról, a szőlőmunkásokról és Gazdájukról szólt. Kérdése mindkét csoporthoz volt. A „koraiakhoz”: valóban gazdag életük értékében vagy Isten mindentől független szeretetében bíznak? És a „későiekhez”: a hitben valóban nagy buzgóságukban vagy Isten mindentől független szeretetében bíznak?
A másik előadó, Prehoda Anna szociológus-hallgató mai magyar, keresztyén hitben élő emberek megtérésének útját hasonlította össze. Munkájával egymás megértését és befogadását szolgálja gyülekezeteinkben, ahol egymás mellett, de sokszor egymás nélkül élnek a hagyományos, „népegyházi” alapokkal rendelkező és a keresztyén gyökerek nélkül felnőtt és így „megtalált” hívők.
Nemcsak ismeret, példa is volt a megszaporodott pünkösdhétfői nagyvelegi gyülekezet előtt: édesanya és kislánya közös bizonyságtétele szeretetreméltó volt: Jézus kezdettől fogva dolgozó, de mindkettőjük életében csak az utóbbi években termést adó kegyelméről szóltak.
Kicsinyek és nagyok együtt nevettek, könnyeztek és gyönyörködtek a kastély nagytermében tartott három előadáson: a nagyvelegi testvérek bábcsoportjának Dániel és az oroszlán, illetve Jónás és az Úr történetét sajátos humorral feldolgozó darabjain, a Móri Protestáns Kórus villám-hangversenyén, valamint Krisztus és Weyken van Renése bámulatos kapcsolatán, melyet a székesfehérvári ifjúság mutatott be Ernst Lange: Kilenc kő című színpadi játékában.
A záró úrvacsorai istentisztelet válasz is volt: félreértés lenne, ha az első gyülekezetet leíró ige szavai mögött – egy szívvel, egy lélekkel együtt voltak... (ApCsel 2,44-46) – „egy tökéletes társaságot feltételeznénk. Ez a kifejezés sokkal inkább jelenti az őszinteséget: hogy gyarlóságaim, bűneim ellenére ehhez a közösséghez tartozom, és engedem, hogy Isten Lelke az igén keresztül újítsa, formálja az életemet!” – mondta igehirdetésében Sztruhár András.
Összekötheti-e valaha, valami...? Igen. Isten keze, mely Jézus révén mentő kéz lett mindannyiunk számára. Benne egymás mellett állunk mi, különböző mentalitású és kegyességű szentek.
