Merjünk keresztet hordani! – Püspök-jelöltek bemutatkozása Veszprémben

Létrehozás: 2011. február 08., 14:26 Legutolsó módosítás: 2011. február 08., 14:43

Bük – A szombat délelőtti büki bemutatkozást követően, délután a Veszprémi Evangélikus Egyházmegye híveivel is találkoztak a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspök-jelöltjei. Bencze András és Szemerei János Veszprémben beszéltek elképzeléseikről, válaszoltak a feltett kérdésekre. Szöveg: Balla Emőke, fotó: Bereczky Gyula

Zsúfolásig telt érdeklődőkkel  a veszprémi evangélikus gyülekezet terme, a fórumra Ajkától Balatonfüredig, Révfülöptől Várpalotáig sokfelől érkeztek résztvevők. A vendégeket Isó Dorottya, a veszprémi gyülekezet lelkésze köszöntötte, majd a püspökjelöltek a délelőttihez hasonlóan a kis gyülekezetek helyzetéről tartottak előadást.

Bencze András kérdéseket fogalmazott meg, miközben az imádkozó egyházra helyezte a hangsúlyt, Szemerei János kiemelte: gyülekezeteink fennmaradásáért nagyobb áldozatot kell hozni, a kicsikkel törődni kell. Ezután válaszoltak az előre összegyűjtött, valamint a helyben megfogalmazott kérdésekre. A programot Polgárdi Sándor pápai lelkész, a veszprémi egyházmegye esperese moderálta.

Milyen teológiai irányzathoz tartoznak, miként látják püspöki szolgálatuk lényegét, mit jelent számukra evangélikusnak   lenni, szükség van-e  az egyházban struktúraváltásra, milyen jövőt képzel el kerületünk számára? – záporoztak a kérdések. Szemerei János úgy vélekedett, nagyobb lelkipásztori  figyelemre van szükség, közösségibb vezetést képzel el, a  püspök-helyettesnek nagyobb szerepet adna, Bencze András  szerint a püspöki szolgálat lényege az igehirdetés határozottsága, tisztasága.
Evangélikusnak lenni azt jelenti, hogy életünk, szívünk, gondolkodásunk közepén Krisztus legyen és merjünk keresztet hordani. Elhangzott: a püspök-jelöltek egységesek abban, hogy szeretik az evangélikus egyházat, a  részletekről azonban nem egyformán gondolkodnak.
A különbözőségek megmutatkoztak a liturgiával kapcsolatos  kérdésekre adott válaszokban is a régi és új liturgia  használatáról, bevezetéséről a fórumon élénk vita bontakozott  ki, de a résztvevők kérdeztek a püspök-jelöltek családjáról, arról, hogy milyen teológiai irodalmat olvastak mostanában és kérték őket, hogy megválasztásuk esetén püspökként legyen számukra fontos a gyermek- és ifjúsági munka, jegyesoktatás, családgondozás.
Veszprém megyeiek és dunántúliak legközelebb Pápán, az egyházkerületi napon találkozhatnak a püspökjelöltekkel.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben