„Záporodra várunk...” – Megújult a templom

Létrehozás: 2009. szeptember 21., 14:22 Legutolsó módosítás: 2009. szeptember 21., 14:34

Csabacsüd – Aratási hálaadó ünnep keretében szentelte újra a kívül-belül megújult csabacsüdi evangélikus templomot Gáncs Péter, a Déli Egyházkerület püspöke. A 2009. szeptember 20-án megtartott ünnepi istentiszteleten a kerület lelkészi vezetője mellett szolgálatot végzett Láng Pál helyi lelkész és Ribár János, a Nyugat-Békési Egyházmegye esperese is. Szöveg és fotó: Smidéliusz András

A csabacsüdi evangélikusok 1943-ban határozták el, hogy templomot építenek. Terveik 1952-re valósulhattak meg, ekkor szentelte fel ugyanis a már elkészült épületet Dezséry László püspök.

Ez év szeptembere újabb fontos mérföldkő a közösség életében: a gyülekezeti terem felújítását követően most sor kerülhetett a megújult templom újraszentelésére is.

A döntő mértékben közegyházi forrásokból finanszírozott munkálatokat jelentős összeggel támogatta a helyi önkormányzat is, melyet a hívek pénzbeli és kétkezi munkában felajánlott adományai egészítettek ki.

 

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben