Már a boltokban Fenyvesi Félix Lajos verseskötete

Létrehozás: 2010. november 18., 13:18 Legutolsó módosítás: 2010. november 18., 13:20

Budapest – A Luther Kiadó gondozásában megjelent Egy régi templomra Istenes versek címmel Fenyvesi Félix Lajos verseskötete. „A sokkötetes Fenyvesi Félix Lajos Hódmezővásárhely szülötte. Ő csaknem úgy összeforrt szülővárosával, mint Luther Wittenberggel. A szülötte földhöz kötődő versek sorában felejthetetlen az Őszi város, A Bethlen Gábor Gimnázium ünnepére, az Ótemplomi zsoltár és a Kökénydombi Vénusz” – olvasható a Luther Kiadó ajánlójában.

„A költő veszteségei óriásiak: nagyon ifjan érte meg szülei és bátyja, Fenyvesi László evangélikus lelkész halálát, sőt az utóbbi politikai kínhalálát (Pieta`, Testvérsirató). De ez a törékeny férfiú nem a múltban élő, nem régimódi figura.
Minden idegsejtjével odafigyel és reagál is a nagybetűs nagyvilágtörténéseire, örömeire  és tragédiáira, mint legutóbb a Katyn új Golgotája című, megrendítő versében. Új versgyűjteményének változatos tematikája, a benne megnyilatkozó Isten- és emberszeretet révén méltó arra, hogy sokan a mai, verstaszító korban is befogadják, az egyház köreiben éppúgy, mint azokon kívül, mindenütt, ahol barátai élnek a magyar költészetnek”. (Petrőczi Éva)

http://www.lutherkiado.hu/konyvek/egy-regi-templomra-istenes-versek

 

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben