Dr. Harmati Béla igehirdetése Gáncs Aladár lelkész-orgonista temetésén
Budapest-Kelenföldi templom, 2010. január 9. 11.00 – Gáncs Aladár (Székesfehérvár, 1925. május 4. – Budapest, 2009. december 17.) – Zsoltárok 40,2: „Várva vártam az Urat és ő lehajolt hozzám, meghallotta kiáltásomat”.
Gyászoló Gyülekezet, kedves Testvéreim!
Eljöttünk, hogy átvegyük Gáncs Aladár lelkész-orgonista végrendeletét. Keveseknek adatik meg ugyanis, hogy a földi életükből való távozás előtt úgy írják le, úgy hagyják ránk életre és halálra vonatkozó végső akaratukat, ahogyan ő tette. Kerek egy hónappal halála előtt, november 22-én jelent meg „Örökkévaló mennyei házunk” címmel egyházunk hetilapjában az Evangélikus Életben az az írása, amiből a következőket idézem: „... hadd kérdezzelek meg, kedves Olvasó, ...kell-e igazán az a hely, amelyet Jézus neked készít? Közismert, hogy sokan készülődnek a saját halálukra. Végrendelkeznek, van, aki kuporgatja a pénzt a temetésére. Mindez szép. De ugye érzed, hogy valami hiányzik? Ugye érzed, hogy pont a legfontosabb?...Mert a legfontosabb lenne úgy élni és úgy készülni, hogy a Jézus által elkészített helyem ne maradjon üresen. Hadd kérjelek: ne a halálodra és temetésedre készülj, hanem az örökkévalóságra!”
Halljuk meg Gáncs Aladár testvérünk utolsó prédikációját, teljesítsük végakaratát! Ő nyolcvanöt éve minden terhe, gyengesége ellenére nem a halált várta, hanem a zsoltáros igéje szerint várva várta az Élet Urát, aki lehajolt hozzá és meghallotta kiáltását.
Ehhez a bizonyságtételhez kapcsolódhat most a hálaadásunk. Ennél a ravatalnál mindenki maga tudja a legjobban, mit kell megköszönnie Istennek testvérünk életéből: hatvan éves boldog házasságért ad hálát a feleség, fia, menye, unokái házastársukkal, húga családjával. Emlékeznek rokonok és munkatársak, a hűvösvölgyi nyugdíjas lelkészotthon lakói, a csepeli, nyíregyházi és a Budapest-Fasori gyülekezet.
Negyvenhárom éves lelkészi és orgonista működéséből hadd húzzak alá három vonást:
Először arra az örökségre gondoljunk, amit édesapjától, idősebb Gáncs Aladár székesfehérvári lelkésztől hozott magával, a misszió, a lelkek ébresztése szolgálatát. Akár gyülekezeti lelkészi, akár hitoktatói, akár orgonista-kántori vagy irodalmi munkásságát figyeljük, a „missziós keresztyénség” megélése, az „élő víz” nyújtása volt fontos a számára. Isten kérésén felüli ajándékának tekinthette, hogy fia és unokája is folytatja ezt a szolgálatot.
Példaszerűen képviselte azután a misszió gyakorlatában a bibliai-teológiai alapok megőrzését és tovább adását. Azon ébredési teológusok közé tartozott, akik sohasem próbálták szembe állítani a modern missziós módszereket a teológia tudományával, hanem Luther tanulmányozása és a kortárs teológusok ismerete segítségével igyekezett megoldásokat kínálni a huszadik század utat kereső, sokszor csalódott és megfáradt embereinek. Gondoljuk csak végig, milyen nehéz évtizedekben végezte szolgálatát, az egyház háttérbe szorításának, üldözésének idején. Másokra figyelő lelkipásztor és tanító volt. Ebben segítséget jelentett kitűnó humorérzéke is.
Végül emlékezzünk arra, hogy Istentől kapott zenei tálentuma kamatoztatásában mennyi mindenért mondhatunk hálát. Több gyülekezetbe is hívták lelkésznek, ő azonban ott vállalta a szolgálatot, ahol jó orgona állt rendelkezésre. 1952 karácsonyától 26 éven át a nyíregyházi gyülekezet lelkész-orgonistája volt. A gyülekezeti énekkar vezetése alatt a barokk és a modern egyházzene jelentős műveit adta elő és a zenei fejlődés mellett spirituális közösséggé növekedett. Nemcsak könyve jelent meg a zene teológiájáról, de a város evangélikus gyülekezetén messze túlnyúló kultúrmisszót végzett az általa bevezetett hétfői orgona-félórákon keresztül. Ezeket egy-egy alkalommal akár ezren is hallgatták. Az egyik feljegyzés szerint egyszer így kérdezte az egyik fiatal a társát: „Jössz te is ma ’az Aladárra’? Johann Sebastian Bach, az „ötödik evangelista” sokszor szólalt meg általa! Magam is tapasztalhattam pedagógiai érzékét, hiszen Csepelen hozzá jártam hittanra és zongoraórákra.
Gyászoló Gyülekezet, kedves Testvéreim! Hallottuk Gáncs Aladár testvérünk végakaratát, utolsó prédikációjának kérdését: „Testvérem, kell-e igazán az a hely, amelyet Jézus néked készített?” Bár az utolsó „életjelenség” a halál, mégis nem a halálra, hanem az örökkévalóságra készülhetünk, hiszen Jézus Krisztus lehajolt hozzánk és meghallja kiáltásunkat. Az evangélium szava szólt arról, hogy Jézus helyet készített számunkra az Atyánál. Ezért földi életünkben járhatunk az ő útján, kereshetjük igazságát, és miénk lehet az örök élet. Testvér, ne a halálodra és a temetésre készülj, hanem az örökkévalóságra!
Ámen.
