Dr. Fabiny Tamás – Iklad – 2010. december 25.

„Történt pedig azokban a napokban, hogy Augustus császár rendeletet adott ki, hogy írják össze az egész földet…” – nem, János evangéliuma nem így kezdődik. Itt nem olvasunk Mária és József Betlehembe érkezéséről, majd a kis Jézus jászolba fektetéséről, a zizegő szalmáról az ökör és a szamár leheletéről. Azokról Lukács evangélista szól. 

„Heródes király idejében bölcsek érkeztek Jeruzsálembe napkeletről, és ezt kérdezték: Hol van a zsidók királya, aki most született?”

- nem, János evangéliumában az úgynevezett háromkirályokról sem olvashatunk, akik a betlehemi csillagot követték, és aranyat, tömjént, mirhát vittek Jézusnak. Arról Máté evangélista tudósít. 

János a maga korának filozófiai nyelvén, költői magasságokba szárnyalva mutatja be Jézust, mint a testté lett igét. 

„Kezdetben volt az Ige…”

Nem a „roppant, jeges űr” (Tóth Árpád) volt kezdetben, a maga zord némaságával, hanem az Ige. Isten mint Ige, mint Szó létezett a kezdetek kezdetén, és mint ilyen válaszra várt. Kommunikálni vágyott. Kapcsolatba akart lépni mással, ezért teremtette a világot.  

A világnak egy bizonyos helyén, a történelemnek egy bizonyos pontján aztán – vagyis térben és időben megragadhatóan – ez az Ige „testté lett, és lakozott közöttünk”. 

Testté lett!  A kezdet kezdetén már létezett Isten emberi alkot öltött. Neki, aki addig mint Ige volt mindenek fölött, egyszer csak formája, mégpedig emberi formája lett. Bőre és csontjai lettek, vér folyt az ereiben, kiválasztott a veséje, dobogott a szíve. Torka volt, hangszálai voltak, szája volt. Így aztán beszélni tudott. Megtanulta az emberi nyelvet. Attól kezdve ő szól hozzánk, Jézus. Az Ige testté lett. 

És „lakozott közöttünk”.

A minap láttam egy rövid filmet a neten. Amerikában vették fel, egy bevásárlóközpontban. A vásárló, nézelődő, vagy éppen a pláza éttermében ülő sokaság közepette egyszercsak valaki elkezdett hangosan énekelni. Másodperceken belül újabb és újabb emberek álltak fel, és kapcsolódtak be az énekbe, amelyet immár fel lehetett ismerni: Haendel Messiás-oratóriumának Hallelúja-tétele. Az énekesek eredetileg álcázták magukat: egyik telefont tartott a kezében, a másik takarítóeszközt vagy bevásárlószatyrot. De a kórus összeállt, és a pláza közepén szárnyalt a diadalmas ének. Valami ilyet jelent az, hogy „lakozott közöttünk.” Az ige nemcsak szakrális térben hangzik fel, hanem ott, ahol emberek forgolódnak. Nemcsak ünnepen, hanem hétköznapokon is. Az ószövetségi zsidóság azt vallotta, hogy Isten a Szentek Szentjében, vagyis a szövetségládában, illetve a templomban lakik. Ehhez képest radikálisan kitágítja a kört az evangélista: az Ige testté lett, és közöttünk lakozott. Esendő, bukdácsoló emberek között.

„Közöttünk lakozott.” Azok az emberek is mondhatják ezt, akik mélyben élnek, akik örök lúzerek, akiknek fájnak a hétköznapok és fájnak még a karácsonyok is. Mert ilyen is van, ünnepi szomorúság, karácsonyi fájdalom.

Rab Zsuzsa Miatyánk-parafrázisában így perel a „ki vagy a mennyekben” sorral kapcsolatban:  

         Ott vagy, igen, de jönnél egyszer le a földre, lépdelnél végig

         Közöttünk, lehelne rád nyirkos kapuboltok szemétszaga,

         Néznél be udvari ablakokon a szobákba, ahol feldöntött

         Pálinkásüvegek közt egy pontra merednek az asszonyok! 

„Közöttünk lakozott! – Igazi emberismeret és mélységes vigasz rejlik ebben a sorban.

Van egy furcsa magyar szólás: „Majd megtudod, hogy hol lakik az Úristen!” Emögött az a képzet áll, hogy Isten a magasságban,  felséges mennyei palotában lakozik,

Hol lakik az Úristen? Az evangéliumok szerint nem palotában, hanem kunyhóban. Állatok között, szalmán, rettenetes higiéniai körülmények között jött a világra. Nem palotában, hanem rongyos istállóban lakott! De sokszor még ott sem, mert hajléktalanná vált. A földön, sőt a porban találjuk őt. Nagyon mélyre szállt. Ezért is mondtam, hogy „mélységes vigasz” rejlik a „lakozott közöttünk” félmondatban.

Ha egy jobb család sarja mélyre süllyed, ezt mondjuk: hova jutott ez az ember? Hova süllyedt? Isten, akinek a menny a lakhelye, akit az egek egei sem tudnak befogadni, milyen mélyre jutott?

André Frénaud francia író Karácsony a vasúton című verse meghökkentő módon helyezi mai környezetbe az egykori történéseket. Az élet sűrűjét és gondjait is jelző zsúfolt vonaton utazik József és Mária, szabadságos bakák és fáradt tisztviselők között. A vers így zárul: 

„Mindenki leszáll. – Pitymallik.

Szent József összekészítette a csomagokat.

Az alkalmazott az ajtókat kinyitja.

A peronon a szamár és az ökör

már ott van és sugdolózik.

Haj, szól Mária alázatosan,

itt kell hát az igének testté válnia.” 

Haj, mondhatnánk mi is: ebben az országban kell megélnünk a kereszténységünket… 

Itt, Ikladon, vagy a Kárpát-medence valamely csücskében. A főváros lüktető zajában vagy egy magányos tanyán. Lakótelepen vagy kertvárosban. Kórházi ágyon, vagy különféle hivatásokban: orvosként vagy kazánfűtőként. Vagy éppen munkanélküliként. Nagymamaként, akire az unokák bízattak vagy félárva gyermekként. Kerekesszékesként vagy gyászolóként.

„Itt kell hát az igének testté válnia”. A magunk otthonában élhetjük meg a karácsonyt.

A külső körülmények sokszor nem látszanak alkalmasnak az ünneplésre. A durva jászol alkalmas volt?!

Néhány héttel ezelőtt Óbudán, egy kora reggel az utcán szülte meg gyermekét egy asszony. Egy leszázalékolt férfi segített neki oly módon, hogy mobiltelefonon követte a mentősök utasításait. Ezt a szinte hihetetlen, ám megtörtént esetet hallva a betlehemi születés jutott eszembe. És oda végül sem érkezett el a mentőautó, hogy a kihűlés veszélyének kitett csöppséget és édesanyját kórházba vigye. 

„Az Ige testté lett, és lakozott közöttünk” – ez a mondat arra utal, hogy Isten a legnehezebb élethelyzetünkben is ránk talál és velünk marad. Isten elhagyja az ő magasságos lakóhelyét, és lemegy a mélybe. Mindez pedig arra kötelezi az ő egyházát, hogy ugyanígy észrevegye azokat, akik a mélységből kiáltanak. Vagy kiáltani sem tudnak, csak nyögnek és sóhajtanak.  

A szenvedőknek és elesetteknek hirdetem most: Isten közöttetek akar lakni.  

Az egyházban, gyülekezetek egymást hordozó közösségében vigaszt lehet találni. 

        Hívő emberként naponta önvizsgálatot kell tartanunk, hogy észrevesszük-e a bajbajutottat. Utánuk megyünk-e mi is a mélybe, úgy, ahogy az Ige lakozott közöttünk. Lelki és szellemi táplálék mellett tudunk-e az emberek fizikai helyzetén is segíteni, hiszen az Ige is testté lett? Az immár felnőtt Jézus ezt a tanítást adja: „Éhes voltam, és ennem adtatok, mezítelen voltam, és felruháztatok, beteg voltam, és meglátogattatok.” Ezzel szemben sokszor ilyen mondatok hangozhatnak el velünk kapcsolatban is:  

 „Éhes voltam, és ti létrehoztatok egy klubot, hogy humanitárius kérdésekkel foglalkozzék;  Börtönben voltam, és ti titkon elmentetek egy templomba, hogy imádkozzatok értem;  Mezítelen voltam, és ti komolyan tanulmányoztátok mezítelenségem erkölcsi következményeit. Beteg voltam, és ti hálát adtatok Istennek a saját jó egészségetekért. Olyan vallásosnak és Istenhez közelinek láttalak benneteket. De én még mindig éhezem, egyedül vagyok: mezítelenül, betegen, börtönben és hazátlanul.”

Ha komolyan vesszük az evangéliumból azt, hogy „az Ige testté lett, és közöttünk lakozott”, akkor az ige egyházának is ott kell élnie az emberek között, segítő jelenléttel.

Karácsonyi ünneplésünk akkor lehet hiteles, ha észrevesszük a lent élőket. Akik mélyszegénységben élnek. Akik lecsúsztak a társadalom aljára. Akiket fel kell emelnünk.

Mondhatjuk, hogy Jézusnak, a testté lett Igének az élete botrányos körülmények között kezdődött. Életének vége ugyanilyen botrányos! 

Ami a jászol botrányával kezdődött, az a kereszt botrányával zárult. A betlehemi jászol és a golgotai kereszt ugyanabból a fából lett kifaragva.

Nemcsak Jézus indulására jellemző, hogy ő „az övéi közé jött, de az övéi nem fogadták be őt”, hanem a kereszten is ezt kellett átélnie. Pedig ő sajátjába jött, nem birtokháborítóként jött a világba.

A világosság a sötétben világít, de a sötétség nem fogadta be a világosságot…

Nagypénteken kiderült, hogy az Ige nem egyszerűen testté, hanem ziháló, törékeny testté lett. Leköpdösött, megostorozott, véresre korbácsolt testté. De ott a Golgotán is „közöttünk lakozott”, hiszen mi is ott állunk a kereszt alatt. Vagy – mint a jobb vagy éppen bal lator – ott vagyunk Jézus mellett. 

Mindez, akár Jézus születése, akár a halála – kétezer évvel ezelőtt volt, tőlünk távol. Az Ige azonban azóta is újra és újra testté lesz – az úrvacsorában. Az oltáriszentségben. Mai istentiszteletünkön is megtapasztalhatjuk, hogy Isten ilyen mélyre hajol hozzánk, bűnös és bűnbocsánatra vágyó emberekhez. Közöttünk, sőt bennünk lakozik.

Jó egy hete járhattam a világ több mint 70 millió evangélikusát képviselő Lutheránus Szövetség vezetőségével a Vatikánban, ahol XVI. Benedek pápával is találkoztunk. Alapvetően a keresztyén egységtörekvésekről gondolkoztunk közösen. Ennek jegyében készítjük elő a reformáció megindulásának közelgő 500 éves évfordulóját,s bízunk benne, hogy a katolikus egyház is fontos üzenetet fogalmaz majd meg 2017-ben. A látogatáson elmondtuk a pápának azt is, hogy mennyire szeretnénk, ha az úrvacsorai asztalnál is egyek lehetnénk katolikusok és protestánsok.  Hiszem, hogy ha komolyan vesszük, hogy az Ige testté lett, és közöttünk lakozott, akkor megvalósul az egyháznak, Krisztus testének az egysége is.

Ünneplő Gyülekezet! Szeretett Testvéreim!

Karácsonykor azt az örömhírt éljük át, hogy az Ige testté lett. Jézus a saját világába jött, és keresi övéit. Mi se veszítsük el őt, a legfontosabbat. Karácsony külsőségei az ünnep megannyi esemény közepette meg ne feledkezzünk őróla. Az elüzletiesedett karácsonyok, és általában az élménytársadalmak nagy kísértése ez. Ha idézzem fel ebben az összefüggésben Kodolányi János egy novelláját. Egymódos gazda családjában végre gyermek születik, akit meg is keresztelnek. Hazaérkezve leteszik a gyermeket a vendégszoba díványára. Jönnek a vendégek, kicsit kapatosak. Mivel az előszobai fogas megtelt, az ágyra dobálják bundáikat, nem veszik észre, hogy ott a pólyás is. Mire az ünnepség véget ért, a gyermek megfulladt. 

Karácsonykor ezért ne a fogyasztás, a jólét keresése – vagy éppen a nélkülözés fölötti elkeseredés – legyen középpontban, hanem maga Jézus. Ne borítsuk őt be jómódunk prémes kabátjaival, vagy éppen szegénységünk lyukacsos takarójával. Jézust, karácsony Jézusát keressük. Aki az övéi közé jött. Vagyis hozzánk. És aki az ővéi között akar maradni, ünnepen és hétköznapon egyaránt.

Mert az Ige, aki kezdetben volt, kommunikálni akar, megszólít minket és választ vár. Mondjuk ezért hittel: „láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal.” Ámen. 

Videó:

http://videotar.mtv.hu/Videok/2010/12/25/18/Karacsonyi_evangelikus_istentisztelet.aspx