Lelkészakadámiát tartottak Balatonszárszón – Képriport!

Létrehozás: 2010. március 03., 20:01 Legutolsó módosítás: 2010. március 12., 14:20

Balatonszárszó – Ifj. Cserháti Sándor evangélikus lelkész témavezetésével Megváltás – másképp? címmel tartották 2010. február 22. és 26. között a Lelkészakadémia 23. kurzusát. Fotó: Németh Zoltán

A kurzus tematikája a kurzus vezetőjének „Ismeretlen Isten” című esszéjére  épült (Lelkipásztor 2009/7). A kurzus első felében a kérdéses tanulmány legfontosabb csomópontjait vizsgálták meg a résztvevők a beszélgetések során, majd a hét második felében arról beszélgettek, hogy a keresztyén hitet és életgyakorlatot tekintve mi forog kockán a helyettes-engesztelő áldozattal, illetve nélküle.

A hét fontos teológiai kérdéseiről a későbbiek folyamán részletes beszámolóval jelentkezünk, addig is hagy álljon itt egy friss képriport.

Linkek
Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben