Közgyűlés volt az Északi Egyházkerületben – Kiosztották a Pál apostol életét bemutató pályázat díjait

Létrehozás: 2009. április 17., 21:03 Legutolsó módosítás: 2009. április 17., 21:26

Budapest – A Budahegyvidéki Evangélikus Gyülekezet templomában tartotta meg 2009. április 17-én az Északi Egyházkerület közgyűlését. Lacknerné Puskás Sára áhítata után a jelenlévők először dr. Fabiny Tamás, az Északi Egyházkerület püspökének, majd Benczúr László egyházkerületi felügyelőnek a beszámolóját hallgathatták meg, amelyeket aztán egyhangúlag el is fogadtak. Szöveg és fotó: Bolla Zsuzsanna

Közgyűlés volt az Északi Egyházkerületben – Kiosztották a Pál apostol életét bemutató pályázat díjait

Krámes György, püspökhelyettes, Fabiny Tamás, püspök, Benczúr László, egyházkerületi felügyelő

Ezután Selmeczi Lajos a GAS (Gutav Adolf Segély) tavalyi költségvetéséről tájékoztatta a jelenlévőket, majd Blatniczky János kerületi missziói lelkész missziói beszámolója következett.

A napirend szerint Zsugyel János gazdasági- és pályázati beszámolója után Krámer György a pénzügyi beszámolót ismertette, aztán a résztvevők a Szabó András esperes által felsorolt jelöltek bemutatkozása után szavazhattak arról, hogy a különböző bizottságokba kit szeretnének delegálni.

A szavazás eredményének összeszámolásáig rövid szünetet tartottak, majd a szünet után kiosztották az Északi Egyházkerület által meghirdetett pályázat nyerteseinek díját. Mint arról már korábban hírt adtunk, a pályázaton Pál apostol életét és munkásságát kellett Power Point-os prezentációval bemutatni. A díjazottak a következők voltak. Megosztott első helyezést ért el Horváth Bálint (Budapest) és Kovács Imre (Vönöck).
Harmadik helyezett lett Kézdy Péter, piliscsabai lelkész.
A negyedik helyezett Zsarnai Krisztián és Zsarnainé Urbán Nóra (Nyíregyháza), az ötödik pedig Seben István (Legénd) lett.
(A prezentációkat a közeljövőben honlapunkról is le lehet majd tölteni, és a gyülekezetekben előadások tartására szabadon lehet használni.)

Holnap (2009. 04. 18.) a Nyugati Egyházkerület tart közgyűlést, Nagykanizsán.

 

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben