Kirchentag: Fabiny püspök bibliatanulmányt tartott és megbeszéléseket folytatott

Létrehozás: 2010. május 14., 12:39 Legutolsó módosítás: 2010. május 14., 12:44

München – „Az Ökumenikus Egyházi Napokon mintegy 3000 programmal várják a résztvevőket. Nagyon nehéz választani, hiszen itt is, ott is szívesen lenne az ember. Május 13. reggelén a Messegelände-re vagyis a vásárvárosba visz az utunk, ki sem mozdulunk onnan egész nap, ami nem is baj, mert hideg van és esik az eső” – írta Cselovszkyné dr. Tarr Klára, az evangelikus.hu-nak írt beszámolójában. Szöveg: Cselovszkyné dr. Tarr Klára. Fotó: Cselovszky Ferenc

 
 

2010. 05. 13.

Több helyszínen kezdődik a program, bibliatanulmányozás zajlik egységesen 9.30-tól több, mint 20 helyen. A régi városházán dr. Fabiny Tamás püspök tart színes előadást, képekkel, projektor híján. Szerencsére a magyar találékonyság a projektor hiányát is megoldja, így a mintegy 200 résztvevő a körbehordozott képeken is láthatja mindazt, amit a projektoron szeretett volna kivetíteni az előadó. (A püspök bibliatanulmányát ITT olvashatják.)
A vásárvárosba indulva a metró tömve van látogatókkal, így csak lassan érünk ki, de ez nem szegi kedvünket. Rögtön tárgyalással indul a nap: a következő évi, a 2011-es drezdai Kirchentag programfelelőse várja a püspököt megbeszélésre. Jó érzés, hogy végre Közép-Kelet Európa lesz a fő téma, hiszen Drezda is ott van. Számít a véleményünk, sikerül is több témát megnevezni, ami egyházunk és a magyarok számára fontos: kisebbségek helyzete Európában, múltfeldolgozás, a jobboldali radikalizmus helyes megítélése, szemben a németországi napilapok eltúlzottan negatív magyar helyzetjelentéséről, stb.
Hamarosan lejár a megbeszélés ideje és ki-ki bevetheti magát a standok közé. Csak a nap második felében fedezzük fel, miután vagy ötször megtettük az utat oda-vissza a 6-6 pavilon között, hogy párhuzamosan, egy másik folyosón, mozgó járda is segíti a haladást.
Ugyanitt szobákat is találunk megvetett ágyakkal, ha valaki annyira elfáradna, lepihenhet.
Rengeteg ismerőssel találkozunk. Bajorokkal, észak-németekkel, itt van az összes ismert szervezet: a Gustav Adolf Segélyszervezet, a Leuenbergi Egyházközösség, a Martin Luther Bund (Luther Márton Szövetség), Egyesült Német Evangélikus Egyházak (VELKD), a Német Protestáns Egyház (EKD), stb.
De ezeken a nagy szervezeteken kívül is sok ezer kis munkaág és közösség mutatja meg magát: a harangöntőktől a katonai lelkigondozókon át a teremtés védelmével foglalkozó közösségekig mindenfélével találkozunk.
A pavilonok közti szabad téren is felállítottak sok sátrat, sőt egy mobil templomot is látunk. Szinte senki nincs kint a hideg és az eső miatt, kivéve egy színpadnál, ahol Margot Käßmann és utóda, Nikolaus Schneider püspök beszélgetnek. (Erről honlapunk egymásikk cikke szól ITT.) Nincs az a hideg és eső, ami az embereket innen távol tartaná. Jó érzés, hogy Käßmann püspökasszonyt ennyire becsülik. Ez érezhető.
Mint ahogy az is, hogy láthatóan jóval nagyobb az evangélikus, protestáns jelenlét, mint a katolikus. Pedig az emberek éhezik az egységet. Számos házasság, család életében feloldhatatlan probléma, a közös úrvacsora hiánya, azt, hogy milyen felekezet szertartása szerint kereszteljék majd a gyermeket… stb. Mindez nem oldódik meg most, mégis bíznak az emberek és vágynak a bíztatásra. Hogy reményük legyen... – ahogy a Kirchentag mottója is mondja.

A tudósítást folytatjuk.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben