A kegyelemhirdetést feldolgozó csoport munkájáról – „Van, aki értünk halt meg!”
A evangelikus.hu kiküldött tudósítójaként – hosszas keresgélés után – úgy döntöttem, hogy beülök a kegyelemhirdetést földolgozó csoportba „külső megfigyelőként”. Az első pozitív benyomást a csoport légköre, a jó hangulat keltette bennem. A csoport vezetője Győri Péter Benjámin volt. Amint benyitottam az ajtón behívott, hogy csatlakozzam hozzájuk. Szöveg: Kiss Gergely
Érkezésemkor csoportmunkára voltak felosztva azzal a feladattal, hogy rajzolják le, mi jut eszükbe az istentiszteletekről. A rajzok nagyon jól sikerültek-külön feladat lett, hogy kitaláljuk, mit akartnak ábrázolni a papírra vitt alakzatok. Hogy csak egy példával éljek: az egyik papírra vetett a gyülekezet inkább hasonlított egy gyufásdobozra. Minden csoportnál felbukkant a keresztelőkút, a gyülekezet és az énekek. Ami különösen tetszett, megfogott az a második csoport három „jelszava” volt: „öröm, ima, nyugalom”. Egészen más fénybe helyezte a meglátásomat az istentiszteletekről. A következő kérdés, témakör a köré a kérdés köré épült, hogy kinek, mennyire otthonos az istentisztelet. Volt, akinek megszokott ülőhelye van, vagy éppen a vetítést szerkeszti. Vannak különböző feladatok is a templomban: valaki az énekszámok, kehely, asztalterítő kirakásában segít, vagy éppen igét olvas.
Ezután az istentisztelet néhány többé-kevésbé ismert kellékéről beszéltünk. Például a Luther-kabát vagy az Agenda, ami az istentisztelet menetét, tennivalóit tartalmazza alkalmakra bontva.
Végül elérkeztünk a kegyelemhirdetéshez. A bűnvallás után következik, az istentisztelet első részében van. Talán sokszor el is siklunk felette anélkül, hogy átérezzük mit is jelent. Talán bele sem gondolunk… valaki helyettünk halt meg, azért, hogy megváltsa bűneinket. Jézus értünk halt meg.
Itt fogalmazódott meg a csoport feladata, megjeleníteni valahogy azt a cselekedetet, amit Jézus tett. Harmadik próbálkozás után sikerült is kiötleni valamit. Három témakör vonalazódott ki: az ének, a pantomim- és a sikítás ugrándozással – ugyanis megállapítottuk, hogy többnyire így fejezzük ki örömünket. Végül mégis a pantomim és az ének nyert.
Úgy oldották meg a feladatot, hogy két embert beállítottak egy körbe, amit többen alkottak. Így szimbolizálva a rabságot. Egy fő állt a körön kívül, aki később kiszabadította a bent raboskodókat a rácsok közül, Jézus tettét szimbolizálva. Már csak az a feladat maradt, hogy ezt az egészet, a felszabadítást, a fiatalokkal is éreztetni tudják. Erre azt találták ki, hogy miután kiszabadultak a rács felbomlik, és mindannyian a szabadító mozdulatot teszik a fiatalok felé, a sorok között ülő fiatalok felé.
Nagyon élveztem a foglalkozást, majd a végén közös imával búcsúztunk.
