Idén harmadszor rendezik meg az országos bibliaversenyt fogvatartottak részére

Létrehozás: 2010. október 19., 15:52 Legutolsó módosítás: 2010. október 19., 15:55

Budapest – A Börtönlelkészek Magyarországi Szervezete és a Magyar Testvéri Börtöntársaság idén is advent második vasárnapján – 2010. december 5-én, délután – rendezi meg országos bibliaversenyét fogvatartottak részére – tudta meg szerkesztőségünk Roszík Gábortól. Fotó: Magyari Márton

„A Biblia évében (2008) elindult kezdeményezés alapján idén harmadik alkalommal rendezzük meg a bibliaversenyt. Ebben az évben Máté evangéliuma és a Zsoltárok könyvének első 25 zsoltára a felkészülés tárgya. A legjobb öt eredményt elérő versenyző jutalomban részesül minden intézetben, a büntetés-végrehajtás országos parancsnokának engedélye alapján. Ez lehet dicséret vagy plusz csomag, de plusz beszélőt, vagy eltávozást is „nyerhetnek”, akik jó helyezést érnek el” – mondta az evangélikus lelkész.

2008-ban 25 intézet mintegy hatszáz fogvatartottja mérette meg magát a versenyen, míg tavaly 28 börtön közel 900 fogvatartottja vett részt a szervezet kiemelt programján. Nem titkolt szándék, hogy idén még többen vegyenek részt a vetélkedőn, hogy az evangélium tanulmányozása során – az adventi várakozásban – valóban
megismerjék a karácsonykor minden ember számára megérkező Megváltó Jézus Krisztus életét, tanítását, új embert formáló erejét.

„Szeretettel kérjük testvéreinket, hogy imádságban hordozzák a lassan hagyománnyá váló és nagy jelentőségű Bibliaversenyt!” – kérte a szervezők nevében Roszík Gábor.

 

 

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben