Furcsán öltöztetett menyasszony – Gyülekezeti házat szenteltek Rétságon
Rétság – Négy év alatt újult meg a gyülekezeti imaház Rétságon, amelyet október 17-én dr. Fabiny Tamás püspök szentelt fel. Igazi nógrádi menyasszonyként öltözött fel az épület, az öltözködési sorrendet némileg figyelmen kívül hagyva. Szöveg: Zsugyel Kornél, fotó: Szabó András. A cikk szerkesztett változata az Evangélikus Élet 2009. 10. 25-én megjelenő számában lesz olvasható.
A nógrádi menyasszonyi fejdísz, ez a különleges gondossággal készített ruhadarab csak azután kerülhet a helyére, ha már minden mást – szalagokat, pruszlikot, keszkenőt és a megszámlálhatatlan szoknyát – sikerült szépen eligazgatni. A korona felhelyezése mintegy lezárja az öltöztetés fáradtságos és hosszadalmas folyamatát.
Rétságon ebben a nyugat-nógrádi városban viszont nem ezt a hagyományos sorrendet követték azok, akik a főút mentén fekvő idén 101 éves imaház megújításán fáradoztak. Először a fejdísz, a tetőszerkezet készült el, melynek jellegzetes, újonnan épített, kis tornyocskája a kereszttel fel is került a szentelési ünnepség meghívójára.
Ám ez csupán egy hosszú, 4 évig tartó út kezdete volt. A tető alatt egy megújításra érett épületszerkezet várt arra, hogy a szükséges erőforrások rendelkezésre álljanak.
S a várakozás nem volt hiábavaló, hiszen látva a kicsiny, de annál lelkesebb evangélikusság tenni és élni akarását, az önkormányzat támogatásával megújulhatott a belső tér sőt egy zuhanyzóval is ellátott vizesblokkal, valamint egy 100 főre felszerelt teakonyhával vált valóban otthonossá. Közben megtörtént a nyílászárók cseréje is. Végül az Országos Egyház segítsége nyomán külsejében is megújulhatott az utazó számára is jól látható Luther rózsával és egyházunk jelmondatával díszített gyülekezeti ház.
2009. október 17-én dr. Fabiny Tamás püspök érkezett Rétságra, hogy felszentelje az immár rendesen felöltözött menyasszonyt. Az imaház zsúfolásig megtelt. Rétságiak és bánkiak, evangélikusok és katolikusok, fiatalok és idősek jöttek el, hogy hivatalosan is birtokba vegyék az épületet. Az igehirdetés is erre biztatta őket, hiszen nem csak Erős Vár a Mi Istenünk, hanem ő mindig vár. Vár az istentiszteletre, ide vár a hétközi alkalmakra, hittanórára, bibliaórára, a baba-mama körre, s arra a szlovák szakkörre is, melyet a helyi kisebbségi önkormányzat szervez annak érdekében, hogy visszahozza a szlovák szót erre a tótok lakta vidékre. Vár az Isten ebbe közösségbe, hogy összefogja és megtartsa azokat, akik a megye kisebb településeiről érkeztek, de lakóhelyük szerint már rétságiak.
Az úrvacsorával folytatódó, a világi internetes média szerint is „meghatóan fenséges” alkalom után, rövid közgyűlés következett, melyen köszöntőt mondott a város polgármestere, és kiemelte, hogy amikor a történelmi egyházakat támogatják, akkor ezzel gyakorlatilag a város lakóit segítik, hogy megélhessék hitüket és ezáltal megtartó közösségek tagjai lehessenek.
A testvéregyházak részéről Tóth Ferenc plébános fejezte ki abbeli reményét, hogy idővel a gyülekezet erősödése ki fog hatni a többi keresztény egyházközségre is.
Végül a helyi lelkész köszönte meg azt az összefogást és áldozatvállalást, mely lehetővé tette az ünnepet, és egy a rétsági imaházat ábrázoló kerámiatányért adott át többek között a gyülekezet volt lelkészeinek, Lehoczky Endrének, aki szolgálati idejében komoly harcot vívott az imaház egyházi tulajdonban tartásáért, illetve Németh Zoltánnak, aki a menyasszonyi fejdísz elkészültét felügyelte.
