Faházat építettek a mezőberényiek – Képekkel!

Létrehozás: 2010. július 29., 14:52 Legutolsó módosítás: 2010. július 30., 13:16

Mezőberény – Mezőberény I. kerületi Evangélikus Egyházközség tagjai időt és fáradtságot nem kímélve a nyári zenetábor idejére faházat építettek a parókia udvarára. Lázárné Skorka Katalin lelkésznő az evangelikus.hu-nak elmondta, hogy két zuhanyzó és két wc van benne, hogy kényelmesebbé tegye majd az ott táborozók napjait. Szöveg: Horváth-Bolla Zsuzsanna

„Hiánypótló beruházás volt, mert az épületben csak a lelkészlakás fürdőszobája tette eddig lehetővé a táborozók tisztálkozdását. A faház számára sok adományt kaptunk, nem beszélve arról, hogy körülbelül tíz fő dolgozott rajta egy héten át, hogy időre elkészülhessen” – magyarázta a lelkésznő. A házépítésről képes beszámolót adunk most közre.

 

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben