Európa legnagyobb istentisztelete – ProChrist 2009

Létrehozás: 2009. április 01., 21:06 Legutolsó módosítás: 2009. április 01., 21:10

Chemnitz – Budapest – Hétfőn Európa legnagyobb istentisztelete megkezdődött – 100.000 résztvevő követte nyomon az eseményeket, több, mint 1.300 helyszínen. A magyar nyelvterületen összesen 78 helyszínen, 6.500 résztvevő volt. Magyarországon a szervezőbizottság vezetője Lupták György evangélikus lelkész, Kiskőrös. Forrás: www.prochrist.de, www.prochrist.hu

 
 

„A túléléshez bizalomra van szükségünk” – mondta a ProChrist vezetője, Ulrich Parzany evangélikus lelkész első igehirdetésében Európa legnagyobb istentiszteletén.

A Chemnitz Arenát, a központi helyszínt teljesen megtöltötte a 6.400 résztvevő. A több mint 1.300 helyszínen, 18 országban kereken 100.000 néző követhette figyelemmel a programot, benne zenével, riporttal és igehirdetéssel, melynek mottója: „Kétség és ámulat”.

A bizalom – az első este központi témája, melynek címe ”Kockázat – Kinek hihetünk még?” – ma kifejezetten aktuális és különösen is nehezünkre esik: A Deutsche Bank Németországban törli az alkalmazottak e-mailjeit, pénzügyi befektetők csalihiteleket kínálnak, emberek ezrei veszítik el ezekben a napokban a munkájukat. Parzany azonban egészen személyes bizalmi válságokról is beszélt, melyeket az elmúlt hónapokban osztottak meg emberek a ProChrist-munkatársakkal: Egy gyermek apát szeretne.  Egy másik gyerek nem akar több verést kapni. Egy felnőtt a párja alkoholizmusa miatt aggódik.

„Az Istenbe vetett bizalom tartást ad az életünknek, – mondta Parzany – de ez csak akkor jöhet létre, ha a mélyre ásunk, és nem állunk meg a felszínes hitnél.”

Erre az intenzívebb foglalatosságra a hit kérdéseivel hív a ProChrist.

„Nem a bólogatójánosokat akarjuk összegyűjteni, hanem azoknak szeretnénk segíteni, akik az élet igazi kérdéseire keresik a választ” – mondta Parzany. 

Mielőtt megkezdődött volna a közvetítés a 18 ország több mint 1300 helyszínére Franciaországtól Ukrajnáig, a szászországi CDU frakcióvezetője, Steffen Flath ámulva nézett végig a zsúfolásig megtelt Chemnitz-csarnokon. Egy évvel ezelőtt még kétségbe vonta, hogy sikerül-e a szászoknak ilyen sok embert a ProChristtel mozgósítani. De nem sokkal a csarnok megnyitása után már az utolsó helyig megtelt az aréna. A többi helyszínre is, mozikba, autószalonokba, múzeumokba és más szokatlan helyszínekre is sok érdeklődő jött el. A következő vasárnapig, április 5-ig minden este közvetítik az istentiszteletet a Chemnitz-Arénából műholdon keresztül, 17 nyelvre lefordítva. 

A proChristet sok neves személyiség is támogatja, például Heinz-Horst Deichmann, Európa legnagyobb cipőkereskedő láncának tulajdonosa, valamint Wolfgang Huber püspök, a Német Evangélikus Egyház (Evangelischen Kirche in Deutschland EKD) püspöke. Ugyancsak a támogatók közé tartoznak:
a német munkaügyi hivatal elnöke Frank-J. Weise,
Peter Hahne, a ZDF műsorvezetője,
a golfprofi Bernhard Langer,
Christian Wulff (CDU) Alsó-Szászország miniszterelnöke,,
az egykori szövetségi miniszter, Jochen Vogel (SPD) vagy Jochen Bohl, a szászországi evangélikus egyház (Evangelisch-Lutherischen Landeskirche Sachsens) tartományi püspöke.

A közvetítések kezdése Magyarországon 18:15, Kárpátalján és Erdélyben 19:15.

Információk a ProChrist e.V. Egyesületről:

A ProChrist e.V. egy felekezetközi kezdeményezés a keresztyén hit támogatására Németországban és Európában, melyben különböző egyházakhoz tartozó keresztyének vesznek részt. Központja Kasselben van, és csaknem kizárólag adományokból tartja fent magát. Az egyesület különböző akciókkal és szolgáltatásokkal támogatja a gyülekezeteket abban, hogy a keresztyén hitet megismertessék és Istenről beszélgetést kezdeményezzenek. 2-3 évente egy többnapos istentisztelet áll az egyesületi programok központjában. Ezt aztán műholdon keresztül több mint 100 gyülekezetbe közvetítik szerte Európában. 2009-ben a központi ProChrist-program Chemnitzből jön, ez immár a hetedik hasonló rendezvény 1993 (Essen), 1995 (Lipcse), 1997 (Nürnberg), 2000 (Bréma), 2003 (Essen) és 2006 (Műnchen) után. A programban az élet és a hit központi témáihoz kapcsolódó zeneszámok, színdarabok és interjúk mellett a központi szerepet Ulrich Parzany igehirdetése tölti be. Ulrich Parzany evangélikus lelkész, a ProChrist vezetője, 2006-ig a német KIE (CVJM in Deutschland) főtitkára.

 

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben

technikai malör

Elküldte Schmidt Józsefné idő 2009. április 03., 20:00
Igen ám, de Pécsett április 1-én - amikor az evangélikus gyülekezet volt a házigazda - magyar "hang" helyett lengyel érkezett, kb. fél órás magyar hangra várakozás után a főpróba kazettája került vetítésre. Varsányi Ferenc lelkészünk és az énekkarunk, meg a megénekeltetett jelenlévők lelki feltöltődés nélkül addig sem maradtak. Ebben nagy érdeme van a felkészült lelkészünknek!