Erőnlétünkről – Megtartották a felügyelők országos konferenciáját
Révfülöp – 2010. november 5-én este Prőhle Gergely köszöntésével vette kezdetét egyházunk felügyelőinek országos konferenciája Révfülöpön. A tanácskozás az Erőnlétünk címet viselte. Fotó: Bak Péter, szöveg: evangelikus.hu
Pénteken A mulandó erő címmel Ittzés János püspök prédikációja jelentette az első nap igei részét, majd Egészségünk és egészségügyünk állapotéról szólt dr. Cserháti Péter, a Nemzeti Erőforrás Minisztériumának helyettes államtitkára.
Szombat reggel ifj. dr. Hafenscher Károly tartott áhítatot, majd a püspökválasztási előkészületekről esett szó, a törvény és a gyülekezetlélektan szempontjából. Ezt az előadást Mészáros Tamás és dr. Hafenscher Károly tartották.
Ezután dr. Székely András a SOTE Magatartástudományi Intézetének munkatársa beszélt a Közösségek és egészség kapcsolatáról.
Egyházunk erőnléte címmel dr. Fábri György ismertette az egyházunkban végzett szociológiai kutatás eredményei.Este A küldetés erejecímmel dr. Fabiny Tamás püspök tartott áhítatot az egybegyűlteknek.
Vasárnap istentisztelettel ért véget a konferencia. Az igehirdetés szolgálatát Ittzés János püspök végezte, A felülről kapott erő címmel.